Kimondatlanul (MDZS, Wangxian ff) (BEFEJEZETT)

⁐Tizennyolc⁐

- Annyira... meleg van - engedte át erőtlenül szavait Jiang Cheng krémes ajkai között. Miközben kellemes szellő cirógatta arcát a fa árnyéka alatt, nyalintott egyet csokoládéfagylaltja oldaláról, ahol kezdett lefolyni kicsit a tölcsérre. 

Wei Ying egyetértően bólogatott epres fagyija fogyasztása közben. Fél... na jó, csak negyed életét tudta volna adni Shen Qingqiu legyezőjéért. Nemrég még a nyakába szakadt az eső, aztán verőfényes napsütés. Az időnél csak Wei Ying közeledett jobban a bolondok házához, de előtte még sült Ying lesz belőle. 

Körülöttük a játszani vágyó gyerekek is szunnyadtak, nem tudtak napra menni, túl erősen sütött, és a szüleik sem engedték. Ellenben árnyékot találva, minden édesanya fél tubus naptejet kent fel a gyerekére. 

Wei Ying bal kezével a körülvevő hűvös füvet simította, aztán lustán fűszálanként, mutató és hüvelykujjával húzta végig. Kinyújtott lábain pihent telefonja, készen a kommunikációra Jiang Chenggel. Fű helyett arra cserélte fogását, és kissé ügyetlenül bal kézzel, de sikerült beírnia amit szeretett. A fa elég nagy volt ahhoz, hogy Jiang Cheng és Wei Ying egymást mellett telepedjenek le és dőljenek neki háttal. 

- Shijie valószínűleg most limonádét csinál... - olvasta Jiang Cheng. - Igen - bólintott. - A-Lingnek és a pávának jó dolga van.

Wei Ying megette a fagylaltja felét, aztán úgy döntött, néhány harapással eltünteti az egészet. Összecsapta kezeit, és azt tátogta, Ez finom volt. Köszönöm az ételt. Utána, végre két kézzel tudott rövid másodpercek alatt írni. Jiang Cheng felé mutatta, aki szintén nyalánksága végére ért. 

"Otthon minden rendben? Fengmian bácsi és Yu asszony rendben vannak?"

Jiang Cheng meglepetten emelte szemöldökét. 

- Jól vannak - felelte késve. - A maguk módján - tette hozzá fanyarul. Szülei között sosem volt kölcsönös szerelem. Yu Ziyuan valóban szerelemből ment férjhez, nem a két család egyesítése miatt üzleti okból. Azonban Jiang Fengmian, az ő örök szerelme Wei Ying édesanyja, Changse Sanren, aki viszont legjobb barátját és egyben alkalmazottját, Wei Changze-t szerette. Nem arról van szó, hogy nem szeretné Yu Ziyuant, de szerelmes, az sosem lett a nőbe. - Furcsa vagy - közölte Jiang Cheng. Wei Ying csak mosolyogva billentette oldalra fejét, hogy éppen miért. - Anya sosem bánt jól veled, ehhez képest mindig érdeklődsz róla is. - Rövid szünet után folytatta. - Elhiszem, hogy neki is hálával gondolod, hogy tartozol, mert az ő otthona is, de mégis... furcsa, hogy soha egy rossz szót nem mondtál rá. 

Wei Ying hessegette a témát. Hosszas lenne begépelni. 

***

Borús nap volt, csak mint ahogy eltelt. Wei Ying egyedül egyedül érezte magát, mert egyedül is volt. 

- Szánalmas Ying, szánalmas Ying - záporozták Wei Yinget a gúnynevek.

Egyedül volt, csak sajnos nem szó szerint. 

Wei Ying nem fordult meg, összeszorította ajkakkal haladt előre a folyosón a kijárat felé, miközben valamelyik fiú hátulról folyton rugdosta piros-fekete kocás táskája alját. Jiang Cheng megbetegedett, így ő otthon maradt, Wei Ying egyedül, vagyis Shijie kíséretével ment iskolába, de egyedül szenvedte végig. 

Ahogy kiért az épületből, nyomában a rajta gúnyoldó három fiúval, Wei Ying egyre inkább el akart süllyedni. Nem akart bajt keverni, hogy ne adj' isten a Jiangok kapják visszhangját. Wei Ying némán mások szavával szemben, úgy hogy nem ismeri jól az igazgatót, hogy mennyire adna az ő szavára, kockázatos lépés lenne verekedéssel megoldania. Az más, ha Jiang Chenget próbálná valaki támadni, esetleg shijiét. Amíg csak saját magáról van szó, jobb nyugton maradni, mindegy mit csinálnak.