Kimondatlanul (MDZS, Wangxian ff) (BEFEJEZETT)

⁐Ötvenhárom⁐

- Wei Ying... tényleg olyan unalmas volt velem, amikor amnéziád volt, hogy el akartál menni? - kérdezte egyik este az ágyban Lan Zhan. Nem hallgatózott, véletlenül hallotta meg Jiang Yanli szavait, a többit nem volt nehéz Wei Ying részéről kitalálni.

Wei Ying utólag érezte rosszul magát, de el kellett ismernie, a történetük azért alakult úgy, ahogy, mert nem volt ágyhoz kötve - ágynyugalomra kényszerítve - és mehettek bele a világba. Máskülönben, világot égető szerelem nélkül tényleg nem maradt volna magától. 

- Lan Zhan - ült fel Wei Ying és tornyosult egész testével a hátán fekvő férfira, aztán kezeivel megragadta arcát -, ne beszéljünk arról, hogy "mi lett volna, ha". Az amnézia az akkori nyűgömmel nem segítette elő, bármennyire figyelmes is voltál, hogy maradni akarjak - vallotta be őszintén. - De már emlékszem!  Mindenre emlékszem, és te Lan Zhan, veled érzem magam a legjobban. Teljes emlékezetem tudatával, tudnod kell, hogy te vagy a legjobb dolog az életemben. Csak mert egy polc agyon csapott, nem változtat semmin. Szeretlek - mondta lágy mélységgel. - Imádlak. Csak téged akarlak, senki mást - mosolyodott el. Tudta, hogy Lan Zhan ezerszer, akár örökké tudná hallgatni ezeket a szavakat, és Wei Ying örömmel mondta ki. - És ismersz, ha nem akarok valahol maradni, nem is teszem. 

- Mm - ismerte el Lan Zhan. 

- Szóval, Lan Zhan. - Elengedte Lan Zhan arcát, mellkasán nyugtatva kezeit. - Találós kérdés! Kit szeret Wei Ying? 

Lan Zhan lassan felelte: 

- Engem. 

- Nagyon jó! - tapsolta meg. - Őstehetség vagy! - hajolt le egy csókra, aztán visszaegyenesedett. - Következő kérdés! Wei Ying gondolatait mi tölti ki nagyrészt? 

De Lan Zhan nem felelt. Wei Ying durcásan kisegítette. 

- Te, Lan Zhan! Lan. Zhan. Érted? Te!

- Ó. 

- Komolyan, csak azt tudod mondani, hogy "ó"?

- Hm. 

- Rendben - sóhajtott elégedetlenül. - Büntető kör - vigyorodott el. Két ujjával végigszaladt Lan Zhan mellkasán, fel és le. - Wei Ying gondolatait Lan Zhan tölti ki. Az van fent - mutatott a fejére. Lan Zhan alig láthatóan bólintott. - De Wei Ying azt szeretné, ha Lan Zhan lent is kitöltené Wei Yinget. Így Lan...

Nem tudta befejezni, Lan Zhan átvette fölötte az irányítást. Egy óvatos, de határozott mozdulattal Wei Ying került a hátára, és Lan Zhan magasodott fölé, rögtön száját szorítva Wei Yingére. 

***

Jiang Cheng alig tudta elhinni, hogy ilyen tényleg megtörtént. 

Péntek este Lan Xichen nem érezte magát fényesen, korábban tért nyugovóra este kilencnél. Gondolhatta azt bárki, mint Jiang Cheng, hogy a gyerekek lefárasztották és mivel péntek volt, amit szombat követek, leeresztette magát. 

Másnap reggel vált biztossá, hogy Lan Xichen nem csupán nem érzi jól magát. Jiang Cheng kényelmesen felkelt nyolckor. A folytonos korán kelés lassan de biztosan beállította, hogy meddig alszik, és mivel nem maradt fent sokáig előző este, nem aludta át a fél délelőttöt. Arra számított, hogy Lan Xichen már zöld teáját vagy kávéját fogyasztja a nappaliban vagy a konyhában, lazán öltözve a szombati nagytakarításhoz. Ehhez képest a férfi sehol nem volt. Lan Xichen kivétel nélkül, mindig ötkor kel, ezt ő maga mondta. Így a hiányos jelenlét nagy merészen arra ösztönözte, hogy kopogást követve belépjen a szobájába. 

Kopogott egyszer, kopogott kétszer, de nem kapott választ. Résnyire nyitotta az ajtót, azon át kukucskált be, és látta, hogy Lan Xichen az ágyában fekszik, mélyen az álmaiban.