Kimondatlanul (MDZS, Wangxian ff) (BEFEJEZETT)

⁐Öt⁐

Késő éjszaka volt. Négyévesen, nyűgösen mozgolódott a gyerekülésben, időnként szemeihez kapva, hogy gyorsan megdörzsölve, elűzve a közelgő álmokat, amiket nem akart még, hogy eljöjjön. Nyughatatlanul árasztotta elől ülő szüleit hangos kérdéseivel, hogy mikor érnek már haza. Eldöntötte, és ehhez tartotta is magát kislegényként, hogy anyu és apu között akar aludni. Állandó puffogása miatt indultak útnak, eleget téve fiuk kérésének. A szülei nevetése, anyja csilingelő hangja visszhangzott, ahogy férje felemlegette, a fiuk nem nélkülözik az örökölt rossz szokásokból, amit csipkelődve megjegyzett, időnként még mindig jelen vannak. A könnyed pillanat visszhangját hirtelen sikolyt törte át, erős fény, és végül förtelmes csattanás, ami sötétségbe borult. 

Wei Ying zihálva ébredt fel, verejtékben úszva. Kellett egy-két perc, hogy megfelelő nyugalmat találjon. Párnája melletti telefonjához nyúlt, megnézni mennyi az idő. Hajnali négy múlt néhány perce. Megrázta fejét, aztán hanyagul ledobta magáról takaróját, amely az ágy végén gyűrődött. Kikelt az ágyból és a fürdőszobába masírozott, hogy hidegzuhanyt vegyen. Nem feküdt már vissza, pedig végtelenül fáradnak és nehéznek érezte magát. A hideg víz nem mosta el a nehézséget, de azt igen, hogy véletlenül se tudjon elaludni. A hidegzuhany után, vizes hajjal, félmeztelenül ment ki a konyhába kávét csinálni. Ahogy a kávéra várt, hogy lefőjön, apró négyzetes sarokba állított asztalához ült. Csupán egy szék volt, Wei Yingnek. Nem tett cukrot vagy tejet a kávéba, feketén és keserűn engedte le torkán, kicsit megvárva, hogy kihűljön. Három nagy bögrével fogyasztott el, aztán csinált kevéske rizst, ami éppen elég volt ahhoz, hogy ne haljon éhen, de ahhoz nem, hogy éhségét teljesen csillapítsa. 

Munkaidő kezdete után néhány órával, egy egyenruhás fiatal lány lépett be. Egyenruhája feltételezni engedte, hogy neves iskola tanulója. 

- Jó napot! - lépett az eladópulthoz a lány. Hosszú haja és frufruja keresztezte vékony, kellemes arcát. 

Wei Ying felállt, megkerülte a pultot. Mivel a lány nem ment tovább, vélhetően segítséget szeretne kérni. Wei Ying üdvözlésképp biccentett fejével, és kérdőn emelte kezeit, hogy mit szeretne. 

- Elnézést - mondta félénken -, nem tud beszélni? 

Wei Ying apró mosollyal ingatta fejét. 

- Romantikus regényeket keresek. Mai romantikus regényeket - egészítette ki. - Nem tudok már mit olvasni - nevetett kínosan. 

Wei Ying türelemre emelte ujját. Elővette telefonját és gyorsan a jegyzettömbbe bepötyögte, hol találja. Elég lett volna megmutatnia, de mivel konkrétan olyanokat keresett, amik évtizedekkel ezelőtt íródtak, muszáj volt szóban megfogalmaznia, hogy mit javasol, mettől meddig keressen, avagy miket ne nézzen meg, mert valószínűleg nem érdeklik. A lány felé fordította a képernyőt. Szemei sorról sorra haladtak, aztán tekintete Wei Yingre ugrott és hálásan megköszönte.  

Wei Ying visszaült a pult mögé. A gimnazista nem sietett, húsz percig válogatott, míg előbújt, kezében öt vastag könyvvel. Wei Ying kiállította a blokkot, elvette a pénzt, visszaadta a visszajárót, amire a hölgy csak kezét rázta, hogy nem kell. Wei Ying hálásan biccentett. 

- Kellemes olvasást - tátogta megszokásból.

A lány bocsánatkérően nézett rá. 

- Elnézést, nem értettem. 

Wei Ying ismét telefonját vette igénybe. 

"Kellemes olvasást."

- Ó. Köszönöm, meglesz! - hajolt meg a lány, aztán elpakolta teli táskájába a könyveket, amik szépen kikandikáltak. Hiába, a női táska rejtelmei sem tudnak mindent befogadni.