I'm back

33 3 0
                                    

Halihó!

Jelentem hosszú szünet után visszatértem az élők sorába. 😁

Úgy érzem egy kis magyarázattal tartozom számotokra, hogy miért is tűntem el fél évre. Nos, mint az utolsó publikált fejezet alatt is említettem, épp egy vizsgaidőszak kellős közepén voltam, és mindenféle túlzás nélkül ki merem jelenteni, hogy az iskolán kívül nem volt életem (sad story, but true 😅 ). Mindent is a háttérbe kellett szorítanom annak érdekében, hogy időben le tudjam adni a vizsgamunkámat és a portfóliómat, hogy februárban mehessek záróvizsgázni. Hála annak a magasságos istennek ( és annak, hogy a sok idegösszeroppanás és éjszakákon át tartó sírás ellenére se adtam fel ) egy sikeres vizsgát tudhatok magam mögött. Ami annyit jelent, hogy elvégeztem az iskolát és búcsút inthetek a hajnalig tartó tételmagolásoknak. 🙏🏻

Jogosan merül fel bennetek a kérdés, ha mindez több mint négy hónapja lezajlott, miért csak most tolom fel ide a képemet? Ennek két oka is van. Az első, hogy szerettem volna egy kis ideig csak a magánéletemre koncentrálni, és bepótolni a kiesett időt a családommal és a barátaimmal. A második egy kicsit bosszantó, és egyben elszomorító is ( legalábbis számomra ). Képtelen voltam akár egyetlen egy értelmes szót is leírni amivel közelebb juthattam volna egy teljes, publikálásra alkalmas fejezethez. De ha ez kínkeserves szenvedés árán összejött, a következő próbálkozásom során az egészet kitöröltem, és ez így ment napokon, heteken keresztül. Pontosan ezért döntöttem úgy, hogy nem fogom kínozni magam, csak akkor fogok leülni írni, amikor tényleg van hozzá kedvem, és ötletem is.

Na és most jön a lényeg. Alig egy hete megfogalmazódott bennem a gondolat, hogy mi lenne, ha újra írnám az egész történetet? A könyv szempontjából meghatározó részek tartalma nem változna, csak átdolgoznám őket olyanná, hogy végre elégedetten oszthassam meg veletek. A többi "töltelék rész" majdnem teljes egészében menne a kukába, és egy teljesen új fejezetet kapnátok helyette. Ugyanis szerintem vállalhatatlan amit eddig produkáltam nektek, és csodálkozom, hogy egyáltalán akadt valaki, aki olvasta a történetet, és nem hagyta abba a prológus után.

Tehát, az elkövetkezendő időkben ezen fogok ügyködni, és igyekszem egy vállalhatóbb dolgot összehozni nektek. Azonban azt szeretném már most letisztázni, hogy nem tudom ez mennyi időbe fog telni, de cserébe egy sokkal kidolgozottabb, érdekesebb könyvet fogtok olvasni ( remélhetőleg 😆 ).

A másik téma amiről még szerettem volna itt beszélni az Liam podcastje ( aki még nem látta a videót és tud angolul, az mindenképp nézze meg! Lejebb ott van az egész podcast, és az a rész is amikor Liam a kapcsolatáról beszélt ). Arról már biztos mindannyian értesültetek, hogy Liam és Maya szakítottak, ami engem őszintén szólva nagyon megviselt. Nem gondoltam volna soha, hogy így fogok rá reagálni, de legfőképpen az hatott meg, ahogy Li magáról nyilatkozott. Fájt azt hallani / olvasni, hogy magát hibáztatja a történtekért, de nyilván mi nem voltunk benne, mi csak külső szemlélői voltunk a média által. Nem tudjuk, hogy milyen problémák merülhettek fel közöttük, ahogy azt se, hogy Liam tényleg olyan rémesen viselkedett - e, mint ahogyan azt állítja. Én konkrétan tízszer álltam neki, hogy ezt a részt végignézzem, de egyszer se bírtam ki bőgés nélkül. Szívszorító volt hallani, hogy az az ember aki mindig pozitív és mosolygós, így vélekedik magáról.

Köszönöm nektek, hogy eddig kitartottatok a könyv mellett, és azt is ha a továbbiakban is nyomon követitek majd Liam és Sophie életét! Eszméletlenül hálás vagyok nektek! ❤

Akinek még tart az iskola nekik kitartást kívánok, hiszen már csak pár nap és kezdődik a szünet. Én pedig igyekszem minél előbb jelentkezni az új fejezetekkel!

Vigyázzatok magatokra!

Csodás napot kívánok nektek! ❤

Oops! This image does not follow our content guidelines. To continue publishing, please remove it or upload a different image.

Oops! This image does not follow our content guidelines. To continue publishing, please remove it or upload a different image.

Oops! This image does not follow our content guidelines. To continue publishing, please remove it or upload a different image.
𝑳𝒐𝒗𝒆 𝒂𝒕 𝒇𝒊𝒓𝒔𝒕 𝒔𝒊𝒈𝒉𝒕 ( ÁTÍRÁS ALATT )Where stories live. Discover now