Az arcom színe pillanatok alatt változott át,normálisból paradicsom színűvé,a kezemben lévő törölközővel próbáltam takarni a testemet,bár felesleges volt,mivel mindent látott amikor bejött. Torkomat megköszörültem ezzel elérve azt,hogy a tekintetét mellemről,az arcomra vezesse.
- Ne haragudj,azt hittem már végeztél. - kezdett szabadkozni - Kétszer keresett a húgod,gondoltam biztos fontos,ezért hoztam be neked.
- Köszönöm. - motyogtam,elé lépkedve nyújtottam a kezem a telefonért,miközben a másik kezemmel még mindig szorítottam magamhoz a vékony anyagot
Ahelyett,hogy a kezembe nyomta volna a készüléket,csuklómnál fogva magához rántott,ajkait az enyémre tapasztotta,és olyan vadul csókolt meg,mint még soha. Felnyögtem a hirtelen jött hevességtől,a hasamban életre keltek a pillangók,és örült csapkodásba kezdtek. Testével tolni kezdett,így kénytelen voltam hátrafelé lépkedni,néhány lépés után megéreztem magam mögött a hideg márványpultot,amire aztán könnyedén felültetett. Kezemet tarkójára vezetve húztam még közelebb magamhoz,míg bal lábamat egészen a derekáig felhúztam. Hatalmas tenyerét a combomra vezetve belemarkolt,majd kezét beljebb csúsztatva,combom belső részét kezdte simogatni.
Mielőtt még teljesen elveszíthettük volna a fejünket,az idő közben pultra került telefonom ismét csörögni kezdett,ezzel megszakítva minket. Pihegve húzódtam el tőle,tekintetemet a telefon képernyőjére vezettem,amiről Alice mosolygós arca nézett vissza rám.
- Vedd fel nyugodtan. - köszörülte meg a torkát,majd távozott a fürdőből
A még mindig rezgő telefonnal a kezemben bámultam az ajtót,miközben másra sem vágytam,csak arra,hogy ajkait újra az enyémeken érezhessem.
Én: Ne haragudj Al,de most nem tudok beszélni. Később visszahívlak.
Amint elküldtem az üzenetet,leugrottam a pultról,az ajtót szinte feltépve siettem ki a szobába. A gardróbban találtam meg,és ha jól láttam épp egy alsónadrág után kutatott. Mögé lépkedve mutatóujjammal megkocogtattam a vállát,amint felém fordult,időt se hagytam neki arra,hogy csodálkozzon,ajkaimat az övére tapasztottam. Éreztem rajta a meglepődöttséget,de az agya hamar kapcsolhatott,mert alig pár másodperc telt el,mikor éreztem,hogy a teste ellazul,hatalmas tenyerét az arcomra simítva viszonozta a csókomat.
- Miért nem telefonálsz? - morogta a számba
- Később visszahívom,most sokkal fontosabb dolgom van. - alsó ajkamat marcangolva,pillantottam fel mogyoróbarna íriszeibe
Egy hatalmas,kanos vigyor ült ki az arcára,combjaim alá nyúlt és olyan könnyedséggel kapott fel az ölébe,mintha egy tollpihe lennék. Nevetve karoltam át a nyakát,míg ő átsétált a szobába,majd a lábaimat elengedve az ágyra dobott. Testem rugózott párat a matracnak köszönhetően,de időt se hagyott a felháborodásra,ugyanis amint lábaim közé furakodőtt, csóktól duzzadt ajkaival kezelésbe vette a bal mellemet,míg a másikat hatalmas tenyerével kényeztette. Meglepődöttségemben majdnem felkiálltottam,de még időben haraptam az ajkaimba,így csak egy nyöszörgés hagyta el őket,barátom arcára elégedett vigyort festve. Mindkét mellbimbómat addig ostromolta ajkaival,míg nem megkeményedve a plafon felé meredeztek. Fogamat olyan erősen véstem bele az alsó ajkamba,hogy egy idő után a vér jellegzetes,fémes íze jelent meg a számban.
Csípőmet önkénytelenül emeltem meg,mikor a tenyerével egyre lejjebb simított. Olyan óvatosan cirógatott,mintha valami porcelánbaba lennék,és bármelyik percben összetörhetne. Sziszegve fújtam ki a levegőt mikor elérte a nőiességemet,ujjait sikamlós ajkaim közé nyomta.
- Bassza meg,de nedves vagy. - mordult fel
Egy kéjes nyögés tört fel belőlem,mikor dörzsölni kezdte a csiklómat,csípőmet folyamatosan mozgattam ami egy idő után zavarhatta őt,mert szabad kezével erősen nyomta a matracnak. Kezdtem átadni magam a csodálatos érzésnek,ami hatalma alá kerített,amikor is megszűnt az érzés,helyét pedig átvette az üresség. Morogva néztem Liamre,és próbáltam a legcsúnyább nézésemet mutatni felé,ezzel is kifejezve a nemtetszésemet. Figyelmen kívül hagyva engem kúszott lejjebb az ágyon,lábaimat teljesen széttárta,és mindenféle figyelmeztetés nélkül száját lüktető nőiességemre nyomta. Ujjaimat azonnal hajába vezettem,nevét folyamatosan kántálva ösztönöztem arra,hogy ezúttal ne hagyja abba a kényeztetésemet.
YOU ARE READING
𝑳𝒐𝒗𝒆 𝒂𝒕 𝒇𝒊𝒓𝒔𝒕 𝒔𝒊𝒈𝒉𝒕 ( ÁTÍRÁS ALATT )
FanfictionMikor Sophie eldöntötte, hogy követi a családi hagyományt, és ő is az építőiparban helyezkedik el mint lakberendező, korántsem volt tisztában azzal, hogy mennyi meglepetést tartogat számára ez a szakma. Példának okáért ilyen volt az is, amikor egy ő...