𝑳𝒐𝒗𝒆 𝒂𝒕 𝒇𝒊𝒓𝒔𝒕 𝒔𝒊𝒈𝒉𝒕 ( ÁTÍRÁS ALATT )

30. Rész ~ Ünneprontó

Másfél hónap. Pontosan ennyi idő telt el azóta,hogy megcsaltam,és ezalatt az idő alatt egyetlen egyszer jelentkezett egy üzenet formájában amiben azt írta,időre van szüksége,hogy átgondolja a dolgokat. Rohadtul fájt ezt olvasni,de tiszteletben kell tartanom a döntését,elvégre én csesztem el,miattam tartunk ott,ahol. Ha nem akadok ki a képek miatt,ha nem iszom le magam a sárgaföldig,ha nem hagyom annak a seggfejnek,hogy ágyba vigyen,akkor most boldogok lehetnék egymás mellett. Nem hiányozna ennyire,és a szívem nem akarna minden egyes dobbanásnál kiszakadni a helyéről.

Négy nap múlva itt van a szülinapom,egy hét múlva pedig a Karácsony,és engem mégse érdekel egyik se. Nem,mert ő nem lesz mellettem. Ugyan könnycseppek már jó pár napja nem hagyják el a szememet,a mellkasomban a feszítő érzés egy pillanatra se múlik el. De,hogy is múlhatna,ha nem vagyok boldog? A legrémisztőbb az egészben az,hogy a szűnni nem akaró szorításon kívül nem éreztem semmit,csak az ürességet. Kezdett egyre jobban felemészteni,és ettől egyre jobban kezdtem félni,mert még soha nem éreztem ilyet. Kimerült voltam,de mégse tudtam elaludni,mert folyton attól rettegtem,hogy milyen rémképek fognak a szemem előtt lejátszódni.

A kinézetemen is egyre jobban kezdett meglátszani,mert akárhányszor a tükörbe néztem elfogott az undor saját magamtól. A szemem még mindig fel van püffedve hiába,hogy már legalább egy hete nem sírtam,alatta sötét karikák árulkodnak a kialvatlanságról,a hajam egy rendezetlen kontyban vagy épp lófarokban foglal helyet a fejem tetején. A folytonos edzésnek köszönhetően sikerült visszanyernem a kondíciómat,viszont az nem tett valami jót a szervezetemnek,hogy volt olyan nap amikor csak egyszer ettem,így rövid idő alatt fogytam is,nem is keveset. De miután majdnem elájultam az éhség miatt,rájöttem,hogy ez nem játék,és most már sikerült visszaszoknom arra,hogy normálisan étkezzek.

Meg se tudom mondani,mikor volt utoljára rajtam a farmeromon kívül saját ruhadarab,mivel folyton Liam cuccait hordom. Még munkába is képes voltam az ő pólójában,vagy pulcsijában elmenni. Apropó munka. Meglepetésként ért az,hogy a kis kirohanásom után,a főnökömet mintha kicserélték volna,most már képes velem normális emberek módjára beszélni,és a munkámat is folyton dicséri. Nem azt mondom,hogy puszipajtások lettünk,de lényegesen jobb lett a viszonyunk. Ami még ennél is nagyobb meglepetés volt,az az,hogy a mai naptól kezdve,másfél hónapig megszabadulok a folytonos robotolástól,ugyanis Tom úgy döntött,hogy a szokásos januári nyitást kitolta februárig,mert állítása szerint ránk fér a pihenés,az év végi hajtás után. Na nem mintha ezt annyira bánnám,mert az elmúlt másfél hónapban kimerülésig dolgoztam,csakhogy elvonjam a figyelmemet Liamről. Mondanom se kell,ez az esetek többségében nem igazán jött össze.

Audreyval a barátságunk egyre szorosabb,és mára már kimerem jelenteni,hogy bővült vele a legjobb barátaim köre. Megismertem a férjét Bent,és a kislányukat Angelt is,aki Audrey kiköpött mása. Egyedül a kék szeme az amit az apjától örökölt,de amúgy olyan mintha,az anyját látnám kiskorában.

Holnaptól végre otthon leszek,és remélhetőleg sikerül a gondolataimnak elszakadnia Liamtől,mert anyuék nem tudják mekkora baromságot műveltem,és nem is akarom elrontani a hangulatot azzal,hogy a szobámban depizek. Bár a húgom valószínűleg sejti,mert akárhányszor beszéltünk telefonon,és felhozta témának,állandó jelleggel tereltem róla a szót.

Gondolataimból a csengő hangja szakított ki,de nem igazán tudtam magam rászánni arra,hogy felkeljek az ágyból. Egész sokáig próbálkozott az illető,majd az idegesítő vinnyogás hirtelen abbamaradt,helyét pedig a telefonom rezgése vette át. Morogva emeltem az arcom elé a készüléket,amin Anne fényképe,és neve volt. Semmi kedvem nem volt felvenni,de ismertem már annyira a barátnőmet,hogy addig úgyse hagyna békén.