𝑳𝒐𝒗𝒆 𝒂𝒕 𝒇𝒊𝒓𝒔𝒕 𝒔𝒊𝒈𝒉𝒕 ( ÁTÍRÁS ALATT )

27. Rész ~ Kell egy kis idő

Liam szemszöge

Ahányszor megfogadtam már,hogy nem iszok alkoholt,annyiszor meg is szegtem,és ez alól a szombati buli sem volt kivétel,illetve a tegnapi nap se,amikor is a felejtés reményében elpusztítottam két üveg tequilát. Igen,el akartam felejteni azt a képet,amikor benyitok a szobába és a barátnőm testét csak egy takaró takarja,az ágyon pedig egy meztelen férfi alszik. Ki akartam verni a fejemből,és vakon hittem abban,hogy ez örökre sikerülni fog,azonban csak arra a pár órára vált ez be,amíg nem voltam józan állapotban.

Rémület fogott el,mikor kinyitottam a szememet,és a saját hálószobám falai helyett,egy teljesen idegennel találtam szembe magam. Még a vér is megfagyott az ereimben,mindenféle rémképek játszódtak le a fejemben a tegnap estével kapcsolatban,és csak reménykedni tudtam,hogy semmilyen hülyeséget nem követtem el.

- Ébresztő csipkerózsika! - rontott be Andy barátom a szobába,így már meg is kaptam a választ arra,hogy kinél töltöttem az éjszakát

- Mondtam,hogy hagyd aludni! - szidta le mögötte megjelenő barátnője,Danielle

- Ne ordibáljatok,szétmegy a fejem. - tenyeremet homlokom ellen nyomva próbáltam csillapítani a lüktető érzésen - Mi történt tegnap este?

- Nem emlékszel? - lepődött meg az ajtóban álló lány

- Édesem,milyen kis naív vagy. - nevetett fel az ágy szélén heverésző,idegesítően hangos Andy - Olyan szinten el voltál ázva,szinte csoda volt,hogy eltaláltál idáig. Össze vissza beszéltél,de annyit megértettem a mondandódból,hogy Sophie megcsalt valami sráccal a buliban.

Az állam megfeszült amint meghallottam az utolsó néhány szót,hiába,hogy nagyon is tisztában voltam a helyzettel - hisz' a két szememmel láttam -,még mindig alig akartam elhinni,de közben mégis éreztem ahogy a testemet elönti a düh,csalódottság és a fájdalom. Egyszerre lett volna kedvem szétverni a szobában található összes bútórt,összekuporodni az ágyon és sírni,mint egy öt éves kisfiú aki rosszat álmodott,de mindezek ellenére amit a legjobban akartam az az volt,hogy Sophiet a karjaim közt tudhassam. Viszont a becsületem és a hiúságom nem engedett az iránta táplált szerelmemnek,így bármennyire is hiányzott mellőlem,nem voltam képes arra,hogy elmenjek hozzá és úgy tegyek mintha mi sem történt volna. Még nem. Idővel talán igen,de egyelőre még meg kell emésztenem magamban a történteket.

Hiába próbáltam rájönni a történtek miértjére,nem kaptam rá választ. Nem tudom miért tette Sophie azt amit,de abban csak reménykedni tudok,hogy nem a Hugo Bossos fotózás miatt akart visszavágni.

- Szeretnél róla beszélni? - nyomott kezembe egy bögrét Dani - Én végighallgatlak,nem úgy mint ez a majom. - lökte arrébb barátját,hogy ő is le tudjon ülni

- Miért terrorizálsz mindig? - szipogott Andy,túljátszva szerepét

- Aranyos vagy,de nem akarlak a problémáimmal traktálni. - mosolyodtam el halványan és belekortyoltam a kávémba

- Egyáltalán nem traktálsz,nyilván azért kérdeztem mert érdekel,és szeretnék segíteni. Hiszen erre valók a barátok.

Egy ideig csendben meredtem magam elé a fehér takarót nézve,a még gőzölgő koffeinbombát kortyolgatva,majd mintha valami átkattant volna az agyamban a szavak megállás nélkül hagyták el a számat. Azon se csodálkoztam volna,ha egy szavamat se értenék a hadarásom miatt. Mindketten csendben hallgatták végig ahogy kiöntöm nekik a lelkemet,ami nagy szó volt,mivel Andy öt percnél tovább nem képes csendben ülni.

- Nem akarom azt mondani,hogy én megmondtam,de figyelmeztettelek,hogy mond el neki,mert ha magától jön rá,vagy mástól tudja meg az sokkal rosszabb. - szólalt meg először a barátnője combját simogató fiú