𝑳𝒐𝒗𝒆 𝒂𝒕 𝒇𝒊𝒓𝒔𝒕 𝒔𝒊𝒈𝒉𝒕 ( ÁTÍRÁS ALATT )

36. Rész ~ Miért pont Ő?

Kissé csalódott voltam,mikor tudatosult bennem,hogy ez az utolsó nap amit Zack itthon tölt. Olyan gyorsan elrepült ez a két hét a fejünk felett,hogy mire észbe kaptam,már Szilveszter napja volt. Hiába,hogy minden napunkat,reggeltől estig együtt töltöttük,mégis úgy éreztem,kevés időnk volt. Kezdtem újra hozzászokni,hogy akkor találkozunk amikor csak akarunk,és ezek után belegondolni abba,hogy lehet megint csak egy év múlva találkozunk,elszomorít. Mert bármennyire is megy néha az agyamra a sok hülyeségével,vele nőttem fel,és mégiscsak ő a legjobb barátom.

Azonban a szomorúság mellett ott kavargott bennem egy hangyányi kis boldogság is,ami annak volt köszönhető,hogy Liam holnap hazajön. Szerencsére Karácsony első napját még együtt töltöttük,de másnap ő már utazott vissza Londonba,hogy huszonhetedikén Dubaiba repüljön.

Nem hiába mondta mindig azt a nagyi,hogy ,,az élet az egyik kezével ad,a másikkal pedig elvesz". Tökéletesen illett ez a mondás a jelenlegi helyzetemre. Zack vissza megy New Yorkba,de Li hazajön a végletek városából.

- Miért nem lepődök meg,hogy ismét nem sikerült elkészülnöd azalatt az idő alatt,míg én ideértem? - zavart meg az elmélkedésemben Zack hangja - Lehet,hogy azért,mert az esetek kilencvenkilenc százalékában,mindig ez van?

- Örülök,hogy ilyen jól elbeszélgetsz magaddal,de szeretnélek emlékeztetni,hogy alig fél órája találtad ki,hogy menjünk valahova. Azt hiszed,hogy ennyi idő alatt bárki eltud készülni? - fordultam az ajtó felé,felvont szemöldökkel

- Ahogy az alábbi ábra mutatja - mutatott magára - Igen.

- Két óra pöcsölés után is ilyen szarul néznél ki,így nem csodálom,hogy rövidre fogod.

- Nem nekem kell kivakolnom a fejemet ahhoz,hogy tükörbe tudjak nézni.

- Persze,mert te még úgyse tudnál. Összetörne a tükör,és mindannyian tudjuk,hogy az így is szerencsétlen életednek nem tenne jót,még hét év balszerencse.

- Nagyon szemtelen lettél. - rázta a fejét hitetlenkedve,és inkább magamra hagyott a fürdőben

Vigyorogva fordultam vissza a tükörhöz,gondolatban vállon veregettem magam,hogy ismét én nyertem meg a szó csatánkat. Szempillaspirál,és egy halvány rúzs alkotta a sminkemet,ezzel megcáfolva Zack állítását. A hajamat mégegyszer átfésültem,egy utolsó pillantást vetettem magamra,majd elhagytam a helyiséget.

- Mehetünk. - szóltam a kanapén henyélő fiúnak

- Hova mentek? - kiáltott utánunk anya,pár másodperccel később,pedig már meg is jelent előttünk

- Még nem tudjuk. - adta a választ a mellettem ácsorgó fiú

- Te minek öltöztél így ki? Mentek valahova? - szaladt ráncba a homlokom mikor feltűnt,hogy "ünnepi" ruha van rajta

- Apáddal a céges bulira,de már megbeszéltük,ahogy azt is,hogy itthon maradsz Lokyval. - arcáról ugyanúgy az értetlenség tükröződött vissza

Tenyerem hangos csattanással találkozott a homlokommal. Teljesen kiment a fejemből,hogy anyuékkal megbeszéltük,hogy én vigyázok Lokyra,mert amúgy se terveztem sehova se menni.

- Elfelejtetted,igaz? - vigyorodott el

- El,de nem lett volna gond,ha Zack nem találja ki,hogy mégis menjünk bulizni.

- Na de ha ti is elmentek,és mi is,ráadásul a húgod sincs itthon,ki fog figyelni a kutyádra?

Hiába jutott eszembe több variáció,a végén mindig ugyan oda lyukadtam ki. Muszáj lesz itthon maradnom,mert különben Loky nem maradhat bent a házban,ami nem lenne jó egyikőnk számára se,mert retteg a tűzijátéktól,és a végén még elszökne.