« Million Reasons » Befejezett

1.

Akkor tehát ahogy ígértem ha Hétfő Million Reasons. Tudom az első rész nem túl izgalmas, de lesz jobb. 😊 Mindenkinek jó olvasást nyugodtan lehet véleményeket írni.  Pusz R. 

Eddigi életem legjobb hónapjait hagyva magam mögött, tucatnyi kartondobozzal körülvéve ülök az üres ház nappalijában. Nem csak nekem volt nehéz ez a pár hónap, hanem kolleganőmnek Olivia -nak is. Rámeredek az előttem tornyosuló dobozkupacra, amit az elmúlt napokban kellett felhalmoznunk. Az utóbbi hetek legfontosabb eseménye kétség kívül az volt, amikor az utolsó közös ügyünknél valami félre siklott. Amit nem is csodálok, a csaj totál kezdő. Lövésem sincs honnan szalasztották, vagy egyáltalán hogyan sikerült elvégeznie az akadémiát. Valamint az sem fér a fejembe, miért mellém osztották be. Végül az ügynökség úgy döntött kivon minket a forgalomból tekintve, hogy a valós kilétünk sérült. A pályafutásom alatt ilyenbe még nem futottam bele. Ez lett volna az utolsó ügyem, a vissza vonulásomhoz már mindent előkészítettem. Vettem egy klassz kis farmot Angliában Redditch- ben, már alig vártam a beköltözést. Bár korom nem indokolta még a visszavonulást, de a megoldott ügyeim száma igen. Az egyik legjobb ügynöknek számítottam az FBI- nál ezért is érte őket váratlanul, amikor bejelentettem, hogy visszalépek az aktív munkától. Hát ez az idő hamarabb jött el, mint számított volna rá bárki is, ebbe engem is beleértve. Lassan felállok a földről, ahol eddig kuporogtam, majd az emelet felé egyensúlyozom két dobozzal a kezemben. Fájdalmas mosollyal nyugtázom, hogy az elkövetkezendő időszakban ez lesz az otthonom. Én a jobboldali lakrészt választottam, míg a társam a baloldalt vette igénybe. Jelenlegi állás szerint Olivia a feleségem, engem Peternek hívnak. Friss házasok vagyunk, New Orleans-ból költöztünk ide gyermekünk nincs. Szabadúszó író vagyok, a nejem könyvelő egy helyi cégnél. Ez már a sokadik személyazonosság, amit be kell tanulnom, de az évek alatt már megszoktam a folytonos változásokat. Az élet már csak ilyen, gondoltam, egyszer fent, másszor lent. De tekintve, hogy velem még nem fordult elő ilyesmi számomra is új ez a helyzet.

- Ne add fel, Peter. - szólalt meg a hátam mögül, kedvesen Olivia. Nem haragszom rá, de azért nem is túlzottan örülök. Az ajtónak dőlve néz engem gondolom tetszik neki, amit lát. De sosem lenne köztük munkakapcsolaton kívül semmi. Sőt az is biztos, hogy eddig sem látott együtt senkivel és nem is került szóba soha. Nem vagyok túl magas, de alkatom mégis erős, a sok edzésnek köszönhetően. Sokak szerint szemeimben mindig valamiféle huncut kisfiús csillogás szikrázik. Eleinte fogalmam sem volt milyen hatással vagyok a nőkre. Most meg már nem is izgat gondoljon mindenki azt, amit akar.

- Meg fogok itt örülni! - sóhajtozom, kurvára sajnálom saját magamat. Miközben a holmimat pakolom ki a dobozból felpillantok a nőre. Barna egyenes szálú haja mindig a fejére tapadva, nem túl szemet gyönyörködtető látvány. Arca túl szögletes, homloka magas, szemei színét meghatározni nem tudom. De mindig valami hideg fény csillog bennük. Szép nőnek is lehetne nevezni, sajnos csak lehetne. Bár sosem tudtam rá nőként nézni, számomra semmi vonzó nincs benne. Nem csak azért, mert jobban szerettem az erősebb testalkatú embereket. Sőt a férfiakat előbb néztem meg, mint a gyengébbik nemet. Sosem titkoltam, hogy a férfiakhoz vonzódom egyszerűen csak nem vertem nagy dobra. Magánéletem a munka mellett amúgy sem túl izgalmas. Pedig huszonkilenc éves koromra én is vágyom egy társra, családra.

- Azért Portland nem ennyire unalmas! Foglald el magad. Rengeteg itt a szomszéd, kideríthetsz róluk mindent. Hamar el fog telni az idő. – mondja, majd halkan becsukja maga mögött az ajtót. Hála Istennek semmi kedvem beszélgetni vele, inkább magamra hagy a gondolataimmal. Tovább sajnálva magamat rámolom ki a dolgokat a dobozokból. Már beesteledik mire mindennel végezek, nem vágyom másra csak egy forró fürdőre és az ágyra. Az elkövetkező napokban bőven lesz időm mindenre. Az ablaknál ácsorgok és a mellettünk lévő házat nézem, ahol pontban este kilenckor felkapcsolódtak a fények. Mozgás nincs a házban, vagy legalábbis én nem látok. De van benne valami különös, megmagyarázhatatlan dolog lengi körbe. Érzem a zsigereimben, csak még nem tudom mi az. Egy darabig kémlelem az utcát, ami lassan lenyugszik mindenki haza tér. Végül mégis végig dőlök az ágyon várom, hogy az álom megérkezzen. Hátha reggel felébredek és kiderül, az egész csak egy rossz álom volt. Hajnaltájt ijedten ugrok fel az ágyból és lépek az ablakhoz, furcsa kiabálás szerű hangot hallva. Valaki keservesen ordít, mintha az életéért kellene küzdenie. De hiába kémlelem az utcát nem látok semmi különöset, viszont a nyomozói orrom szimatot fogott. Valami nem stimmel itt érezem, felkelek majd felöltözöm. Futóruhát veszek fel, hogy ne szúrjak szemet senkinek, aki esetleg már ébren van. A mini kamerát is magamhoz veszem mielőtt kilépnék az utcára, szándékomban áll futás közben képeket készíteni. Majd unalmas óráiban ki tudjam őket elemezni.