« Million Reasons » Befejezett

25.

Üdv mindenkinek! Nem nagyon szoktam írni ide, de most megteszem. Kicsit lekileg megterhelő részek jönnek, tessék felkészülni! Sírva írtam, úgy is olvasom sokadjára. Nektek is jó olvasást. Puszi R.

„  - Hát bejelölt az egyik régi általános iskolai osztálytársam és elhívott egy születésnapi buliba. Eljönnél velem? Szeretnék nagyon menni, de egyedül nem merek. - közben felül mellőlem és mint aki szégyelli, hogy ilyet kér le is hajtja a fejét. Meglep, hogy emberek közé akar menni és főleg mert ez egy házibuli. De örülök is nagyon, végre nyit a külvilág felé. Igazán ideje már ennek. Kelleni fognak neki a barátok, legalább nem maradna teljesen egyedül.

-  Persze szívesen elmegyek veled. Mikor lesz? - kérdezek vissza.

- Jövő szombaton. De mit csinálunk Rosie- val? - néz rám kíváncsian.

- Majd meglátjuk! Emma -ék a múltkor mondták, hogy elvinnék Rosie - t nyaralni magukkal. Ha jól emlékszem az nem sokára úgyis esedékes lenne. És akkor kettesben lehetnék két teljes hónapig, ha nem baj?

- Nem, az tényleg jó lenne. Hajol vissza egy csókra. - imádom ahogy csókol, annyira lágyan és finoman csinálja. Minden idegszálam belefeszül és még meg sem érintett. Talán ez fog a legjobban hiányozni, a csókja az angyali lénye. Mindene! "

*

Bárcsak ne mentem volna el Harry- vel abba a buliba. Már vagy ezerszer megbántam azóta, nem is tudom mit gondoltam. Talán akkor nem veszítem el, talán akkor csak az én Angyalom marad. Mióta kettesben maradtunk szinte nincs olyan nap, hogy nem megy valahova. Nekem meg már fogytán az erőm, Oliver kitűzte a műtétet, azt mondta nincs több idő. Nem adhat többet, tovább már húzhatom. Persze azóta sem jött olyan alkalom, hogy elmondhattam volna Harry- nek. De már nem is akarom. Legyen boldog és érezze jól magát. Két hete ismert meg valakit az egyik buliban, valami Thomas nevű srácot. Úgy tűnik lesz is belőle valami, bár azt nem tudom meddig jutottak.

- Megint elmész? - kérdezem erőtlenül. Amikor frissen mosott hajjal kilibben a fürdőből, egyszál törölközőben. A haja még nedves, bőrén látszanak az apró vízcseppek. Rám se néz, miközben egyből a szekrényhez lép. Pedig szívesen gyönyörködöm benne, mielőtt felöltözik. Lassan tápászkodok fel az ágyból óvatosan lépek mögé. Átölelem a derekát, a vállait puszilgatva csábosan dörgölőzöm neki. Én még mindig szeretem, még ha ő már nem is érez így irántam.

- Nem maradsz inkább itthon Angyal? Már olyan rég szeretkeztünk. - súgom reménykedve, bár úgyis tudom a választ. Tovább simogatom a felsőtestét, amíg csak hagyja. Vágyom rá még utoljára. Legalább úgy mennék el, hogy érezhetem még utoljára a szerelmét.

- Ugyan hagyjál már! Nem érek most erre rá. - mordul rám. Az utóbbi időben túl sokat hallottam már ezt a hangnemet tőle. Az már meg sem lep, hogy nem akar szerelmeskedni. Hetek óta nem nyúlt hozzám. Nekem sem hagyta, hogy közeledjek. Láthatóan attól is ódzkodik, hogy hozzáérjek. Teljesen kifordult a viselkedése, azóta az első buli óta. Szinte egész nap itthon sincs. Talán így védekezik az őt ért sokkhatástól? Nem tudom. Talán jobb lett volna egy pszichológus és nem az a társaság amibe keveredett.

- Rendben hagylak. Menj érezd jól magadat. - engedem le a karjaimat megadóan. Hangomban nem kevés csalódottsággal és szomorúsággal. Talán ha elmondom neki az egészet, akkor mellettem lenne, mellettem maradt volna. Könnyekkel a szememben fordulok vissza az ágy felé. Nem akarom, hogy lássa a szenvedésemet. Hatalmas sóhajjal, csukott szemekkel dőlők vissza az ágyba. Az utóbbi időben szinte folyamatosan fáj a fejem, a hányinger állandóan marja a torkom.