11.

343 51 0
                                    

Vacsora kicsit késik és előtte még egy mesefilmet is sikerül megnézni. Aranyhaj és a nagygubanc. Harry választotta és én nem ellenkeztem. Bár oda figyelni rá nem tudok az agyam nem itt jár. Közösen lefürdettük vacsora előtt Rosie-t, majd Emma megvacsoráztatja a megbeszéltek szerint. Angyal fekteti le, most is gyönyörű dalt énekelve neki. A kicsi lány hamar el is alszik. Az asztalnál alig bírok pár falatot leerőltetni a torkomon, hogy Harry mennyit eszik az inkább említésre sem méltó. Muszáj mindent ugyan úgy csinálnunk, mint eddig. Hamar itt az este egyre izgatottabbak vagyunk mindketten.

- Gyere mi is fürödjünk le. - ragadom kézen a háló felé vezetve.

- Fürdesz velem? - hirtelen nézek rá, szemei furcsán csillognak. Csak megrántom a vállam, szeretek benne gyönyörködni amúgy is. Széles mosollyal vezetem magunkat a fürdőbe. Meg sem várja amíg becsukom az ajtót, éhesen esik az ajkaimnak. Mi a fene? Ez most mi? Hirtelen leblokkol, amit tesz. Meg is érzi és lemerevedik.

- Nem akarsz már engem? - kérdezi könnyekkel a szemében. Arcát két tenyerembe fogom, úgy húzom vissza a számra.

- Dehogynem! Mindennél jobban. - dörmögöm, már a kutakodó nyelvének. Nem tudom mennyit gyakorolhatta, de fantasztikusan csókol. Lihegve válik el tőlem, a homlokát az enyémnek támasztja. Már nem vagyok biztos benne, hogy jó ötlet-e az együtt fürdés. Lassan kezd vetkőzni, nekem háttal. Gyorsan ledobálom én is a ruháimat, megnyitom a csapot. Már beáll a víz alá amikor kérdőn néz rám és a magamon hagyott alsómra. Végül leveszem azt is úgy állok be mellé, csodálkozó szemekkel figyel csak. Óvatosan mosom le magunkat a szivaccsal, most nem adom át neki. Szemben állva vele, a mellkasát is bedörzsölöm. A kezemet vigyázva engedem lejjebb, végig a szemembe néz. Amikor elérek a szerszámáig lehunyja a szemeit és sóhajtozni kezd.

- Ha valami olyat teszek amit nem szeretnél, azonnal szólj. - csak egy aprót bólint. Lassan kezdem el kényeztetni, egyre jobban élvezi. Annyira gyönyörű ahogy itt áll előttem és hagyja, hogy örömet szerezzek neki. Számmal közben megkóstolom a puha bőrét, mellkas szerte. Egyre lejjebb haladva a pillangón át egészen a köldökéig. Itt egy kicsit elidőzök, a kezemet egy pillanatra sem hagyom megállni. Egyre hangosabban liheg, végre elérem a célomat. Csak a nyelvem hegyét használom, már mindene reszket. Vigyázva nehogy elijesszem, tüntetek el egyre nagyobb darabot a hosszából. Kezeim felfedezik a feszes popsiját, a combjait. Egyszerre finom és gyönyörű. Ütemesen mozgatom a fejem, hamar eléri a magaslatokat. Nem tudom csinált - e valaki vele valaha ilyet. Hajamba kapva tart, egy helyben. Miközben hullámokba borítja be a torkom, az egyszerre sós és édes nedvével. Mikor felállok mellé még mindig liheg és reszket. Átölelve tartom amíg megnyugszik.

- Nem gondoltam volna, hogy ez ennyire jó. - szólal meg, amikor felnézek rá hatalmas mosoly van az arcán.

- Ez volt az első? - kérdezek vissza. De csak elpirulva elfordul. Végig simítok a vállain, de meg sem moccan.

- Ebben semmi szégyellnivaló nincs. Örülök neki, hogy elmondtad. - suttogom, miközben magamat is lemosom. Az én vágyam nem annyira fontos, lesz még idő bőven mindenre.

- Voltak mások is, vagyis csak egy valaki. Mielőtt, mielőtt... ő. - dadogja. Hallom, hogy zavarban van.

- Értem! De nem kell kimond! - elsőként lépek ki a tusolóból. A törölközőt magamra tekerve nyújtok felé is egyet. Végül mindketten megtörölközve, tisztán megyünk vissza a hálóba. Az ágyon helyezkedem el, de most nem jön mellém. Inkább a szokásos helyére megy. Eleinte gondolkodtam rajta, hogy elbarikádozom. Ne tudjon mindig oda ülni, de inkább hagytam. Ha ez őt megnyugtatja akkor csinálja. Egész végig a szemem sem tudom lehunyni, csak nézem az Angyalt ahogy a sarokban hintáztatja magát. Most meg sem próbáltam becsalni az ágyba, tudván mi vár rá. Nem sokkal éjfél előtt bújok mellé. Hátát a mellkasomnak támasztja, fejét a nyakamba hajtja.

« Million Reasons »   BefejezettWhere stories live. Discover now