« Million Reasons » Befejezett

12.

Már több órája autózóm, lassan Rosie kelni fog. Muszáj lesz megállnom valahol a kocsiban nehéz megetetni. Folyamatosan pörög az agyam, mit hogyan kellene tennem. Az biztos, így még nem hagyhatom el Amerikát! Az Angyalom nélkül nem. Végre feltűnik a szemem előtt a következő benzinkutat jelző tábla, mielőtt lekanyarodnék a kicsi is ébredezni kezd. Magamhoz veszem a cumisüveget, amit még Emma készített össze. Majd a pelenkázó táskával és Rosie-val együtt veszem célba a mosdót. Egész kényelmes, még egy fotel is van benne. Már gyakorlott mozdulatokkal cserélem le a pelenkát, mindenáron fel akar ülni. Nagyon gyorsan fejlődik és szépen gyarapodik a súlya is. Egyre hangosabban adja tudtomra, hogy már nagyon éhes. Gyorsan le is telepszem vele a fotelba, amint meglátja a kezembe a cumisüveget. Azonnal tátogásba kezd, mint egy halacska. Annyira szép kislány pont, mint az apukája. Könnyek gyűlnek a szememben miközben nézem a hatalmas zöld szempárt.

- Vajon merre lehet most a papád? - kérdezem, pedig választ nem várhatok rá. Csak reménykedhetek benne, hogy Harry tényleg kitart. Félek, féltem az életét. Hiszen olyan keveset kaphattam belőle még. Biztos ő is nagyon fél, sőt retteg is. Míg eszik, kiveszem a zsebemből a telefont. Minden pillanatban várom Eddie hívását, de az most sem érkezik. Az etetés végeztével, visszateszem a babahordózóba. A shopban még veszek magamnak egy kávét és egy térképet. Szomorúan cuccolok a kocsiba, elszívok egy cigit mielőtt útnak indulnánk. Kihajtogatom a térképet is, azon gondolkodom hová menjünk. Még a kicsi lányt is megkérdezem, de a gagyarászásából úgysem értek semmit.

- Tehát neked mindegy szépségem, ugye? - pillantok rá. Előhalászom a zsebemből a cumit és a plüss mackóját. Végső ötletként egy középiskolai barátom ugrik be, Vincent. Ha jól emlékszem San Diego- ba költözött az iskola után. Egy darabig még tartottuk a kapcsolatot, de aztán már csak a havi egy email maradt. Telefonon rég beszéltem már vele, a száma sincs meg. De az email címe az biztosan. A telefonon ki is keresem, majd egy Internet kávézóból, vagy valahonnan írok neki. Addig is célba vesszük San Diego- t. Hátha az orosz maffia nem szakad el LA- től és Harry-t is oda viszik. Így legalább a közelében lehetnénk. Elindulok, hátha közben Rosie is elszunnyad vagy nem. Majd Atlantában keresek egy motelt, vele nem autózhatok órákon keresztül. Addig még három óra az út az összesen hat, egy napra bőven elég ennyi nekem is. Pár kilométer után el is szunnyad, annyira jó kislány. Azt még nem tudom, hogyan oldom meg az egy - 24 órás felügyeletet egyedül. Sokat most nem alszik és az utolsó másfél órában már meglehetősen nyögős is. Bevallom én is kicsit álmos vagyok már, hajnal óta ébren nyomom. Sőt, ha azt veszem 24 órája. Érzelmileg sem vagyok jól, a szívem nagyon nehéz most. Kapcsolok egy kis zenét, hátha az megnyugtatja. De nem ez sem segít, végül egy nagyobb útszéli parkolónál félre állok. Magamra csatolom a kengurut, majd őt is belehelyezem. Sétálunk egy kicsit, talán erre megnyugszik. Még kora délelőtt van, alig vannak a kicsiny parkban. Végre megérkezik a várva várt hívás is, a szívem majd kiugrik amikor Eddie nevét látom meg a kijelzőn.

- Ugye jó híreid vannak! - rivallok rá egyből, köszönés nélkül.

- Egyelőre semmilyen híreim nincsenek Tommo. Figyeljük a házat, a nő el sem hagyta. Tudod jól ha lenne valami azonnal szólnék. De a seggeden kell maradnod ezt most bízd ránk.

- Hogy tehetném baszki, elvitte! Ugyan azokat a borzalmakat fogja vele csinálni mit előtte! - a hangom is elcsuklik közben, Rosie sírásra görbülő szájjal néz rám. Szegénykém megijedt a kiabálástól.

- Louis most koncentrálj a kicsire. Ugye van hová mennetek? Ismerlek! Tudom, hogy nem mész át vele Angliába. Tényleg arra kérlek rejtőzzetek el valahol addig. Mindenképpen felhívlak két naponta. Most viszont leteszem, mindjárt letelik az öt perc. Csak nyugi!