« Million Reasons » Befejezett

15.

Amikor megérkezünk a házhoz, a minket követő ügynökök kicsit távolabb parkolnak le. Jack azonnal körbevezet a házban, Rosie -val megkapjuk a földszinti vendégszobát. Emma már a konyhában a vacsorával foglalatoskodik, a tökmag persze a lába körül sertepertél.

- Menj pihenj le kicsit, addig vigyázunk rá. Körülbelül egy óra míg kész a vacsora, majd beszólók. - mondja lágyan Emma. Hangtalanul hagyom ott őket, nyugodt szívvel bízom rájuk a kicsit. A szobába érve csak végig dőlők az ágyon, annyira üres a fejem. Gondolkodni sem tudok, csak folyamatosan Harry arca van előttem. Vajon merre lehet? Mit csinálhat? Kitart -e? Esetleg már régen feladta? Érzem hogy él, élnie kell. A szívem szakad bele a gondolatba, hogy talán Alana újra és újra bántja az Angyalomat. Kicsit sikerül elszunnyadnom, Emma hangja és a lágy simogatása ébreszt.

- Rosie- t már megetettem gyere te is. Tudom nem fogsz sokat enni, de legalább egy keveset. Utána segítek megfürdetni az ördögöt. - erre el kell mosolyogjak. Feltápászkodok az ágyról, lomha léptekkel indulok a konyhába. A terített asztal már vár rám, Jack csak bíztató mosolyt küld felém. A vacsora nagyon finom, de tényleg nem sikerül sokat lenyomnom a torkomon. Segítek lepakolni az asztalt, miközben próbálok a lábam alatt kóválygó Rosie-ban nem elesni.

- Gyere te törpe, hagyd egy kicsit a papát. - kapja fel Jack, gyorsan megdögönyözi a hurkákat rajta. Dolgom végeztével veszem át, az Angyalkámat tőle. Jack már vissza is vonul a hálószobájukba, egy halk jó éjt kíséretében. Emma- val kettesben vagyis hármasban maradunk csak. Még ücsörgök a kanapén egy kicsit, a gondolataimba merülve. Rosie-t figyelem közben, próbálja még jobban összekuszálni a szőnyeg rojtjait.

- Ez a testvérem háza, addig maradtok ameddig csak akartok. Ők áttelepültek Európába. - mondja lágyan, mialatt leül mellém és végig simít a kezemen. - Ide is költözhettek, ha akarsz. Legalább nem lesz üres a ház. Nagyon szeretném, szeretnék nektek segíteni Louis.

- Köszönjük! Még gondolkodom rajta. De Emma, én nem tudom mihez kezdek most. A remény egyre kevesebb lesz, ahogy telik az idő. Ezt te is tudod jól, talán már nem is él! - hajtom le a fejem, hogy újra utat engedjek a könnyeimnek. Olyan nehéznek érzem a lelkem, mintha egy öt mázsás súly lenne rajtam.

- Ne mondj ilyen butaságokat! Már miért nem élne! Öt évig kitartott, most már itt vagy neki te is. Tudja, érezte, hogy szereted. Hidd el elő fog kerülni. - de persze ahogy telik az idő erre egyre kevesebb az esély. Ezt tudom nagyon jól! Még akkor is ha kedvesen bíztat és próbálja tartani bennem a reményt.

- Nagyon hiányzik. Tudom nem töltöttünk együtt még sok időt. De ő más, nem olyan mint az eddigiek. Ő az első akibe beleszerettem, teljes szívvel. - komótosan állok fel, és vonszolom el magamat a fürdőszobáig. Engedek vizet a hatalmas kádba, de csak keveset. A kicsi lány vidáman csapkodja a vizet, még a haja is csurom vizes. Hangosan sikongat közben és hatalmasakat nevet. Szerencsére ő nem érzékelt semmit a történtekből. Együtt lefürdetjük Rosie-t, ő törli meg a pucér manót. Az öltöztetés már az én reszortom, de egy percig sem bánom. Még megszárítom kicsit a bárány hajacskáját, mielőtt ágyba bújnánk. Emma csak figyeli a gyakorlott mozdulatokat, majd csendben magunkra hagy bennünket. Kiságy híján, a franciaágy kellős közepén fektetem le a cseppet. Körbebarikádozom amivel csak tudom, hogy még véletlenül se essen le. A szabadon hagyott részen bújok mellé, ölelve őt. Szorosan bújik hozzám, szívesen karolom át. A puha fürtöket simogatom míg elalszik, nekem még hosszú ideig nem sikerül. Ahányszor ránézek, Harry jut eszembe a hasonlóság köztük hátborzongató. Hiába kértem Istent és imádkoztam hozzá. Nem történt semmi, de soha nem fogom feladni. Ha évekbe telik, megtalálnom őt akkor sem.