9.

374 49 0
                                    


Miközben hallgatom Eddie- t, távolabb sétálok az épülettől. Be egészen a fák közé, amik teljesen körbe ölelik az egész házat. Telefonálás közben, ki kell eresztenem a felgyülemlett haragot és dühöt. Muszáj lesz kitaláljam hogyan tegyem túl magam ezeken a dolgokon. Amiket Harry csinál vagy még fog csinálni. Biztos lesz még ilyen és ehhez hasonló. Nem engedhetem meg magamnak ezt a viselkedést többet. De egyre jobban nem tudok elvonatkoztatni az érzésektől, amit az Angyal kelt bennem. 

- Tonny jelentette másnap, hogy a nő lemondta a Szingapúri utat. Ezt az egyik ottani ügynök is megerősítette.

- Értem és történt valami azután? - de talán ezt a kérdést felesleges is feltennem. Hiszen egész biztos, nem adja csak úgy a kezünkre Harry- t és a kislányt.

- Ó, persze. Két fekete autó jelent meg a délelőtt folyamán. Igen gyanús külsejű fickókkal. Azonosítani kettőt sikerült közülük, az egyik Ivan Svetkov, a másik a fia Piotr. Csakhogy valószínű a maradék is az orosz maffia tagja. - fújja ki egy szuszra a levegőt. Hangján hallom, hogy aggasztja valami még ezen kívül is.

- Akkor ezek szerint borítékolhatom, hogy keresni fognak minket. Ugye? - beszélnem kell Jack- el és előkészíteni a dolgokat, ha tovább kell innen álljunk.

- Igen egész biztos, de egyelőre még csend van. Ha tudok bővebbet, tájékoztatlak. Jack- et már beavattunk, vele mindenképpen beszélj. Fontos! Leadtam a felvételeket amit a nő készített, csak az első évről készülteket tudtam végig nézni. Azt kell mondjam brutális, de kiderült miért tartotta fogva. - itt kicsit szünetet tart, gondolom arra vár mi a reakcióm.

- Igen azt már tudom Harry elmondta. A gyerek eredetéről tudsz valamit? Mármint azt tudom ki az apja, de az anyáról semmit. Talán Alana? - kérdezem. Mert a felvételek alapján amit csinált a nő. Azokból biztos, hogy kiderült ez is.

- Ja! Azt még megnéztem, az egy évvel ezelőtti felvételek között volt. Sajnálom, hogy hallanod kell. De egyszerűen mondom, többször megerőszakolta. Azt hogy milyen módszereket használt, szerintem nem fontos. Alana a gyerek anyja. Mivel Harry ezek után sem akarta szeretni, a gyerek pláne nem kellett neki. De ezzel zsarolni tudta azt a szerencsétlent. - elég szörnyű lehetett végig nézni. Még hallatszik a hangján, hogy beszéd közben is megviselni.

- Rendben Eddie. Köszönöm. Megyek, akkor beszélek Jack- el. Ha bármi van, elérsz. - mondom még utoljára. Közben ahogy körbenézek látom, elég messze kerültem a háztól.

- Oké! Ha tudok valamiben segíteni, szólj! Csá haver és minden jót. - már ki is nyomja a hívását. Annyira felhúztak a hallottak és persze az asztalnál történtek. Még mindig remegek belül az idegtől. Az első fába ami az utamba kerül a visszafelé vezető úton bele is kötök. Addig ütöm amíg mozog, vagyis amíg az öklöm le nem szakad a fájdalomtól. Tekintve, hogy a fa fix meg sem mozdul. De valamennyire sikerült lenyugodnom, tudom nagyon elbasztam Harry- vel. Nem is számítok rá, hogy beszélni fog velem. Igazat is adok neki, szegény nagy nehezen feloldódott. Legalább már tőlem nem félt annyira, erre mit csinálok, kiborulok és kiabálok. A házba visszaérve ő már nincs lent, sem Rose. Emma egy elsősegély dobozzal az ölében vár a kanapén. Csak megpaskolja maga mellett a helyet. Honnan a fenéből tudta, hogy kelleni fog? Na mindegy, magamat szégyellve ülök le. A másik fotelból Olivia figyel csendben, kezében a bébi őrrel.

- Tudom, hogy csak jót akartál neki. Most pedig tartsd ide a kezed, te harcos. - mondja Emma kedvesen, egy bátorító mosoly kíséretében.

« Million Reasons »   BefejezettWhere stories live. Discover now