« Million Reasons » Befejezett

8.

Kicsit ugyan késtem, de megérkezett az újabb rész. Jó olvasást. pusz R. 

Mondhatnám, hogy a reggeli napsugarak bevilágítják a szobát. Vagy esetleg a madarak csicseregnek. Amikor kinyitom a szemem vagyis, ha akarnám kinyitni egyáltalán. Sőt a napfény világítja be a szobát stb. De kibaszottul nem, egy rohadt magas fa kitakarja a napot! Ezenkívül a redőny is le van húzva. A madarak pedig biztos mondják a magukét, de a csukott ablakon át úgy sem hallom! Ami nem is baj, de a méhek is tuti zümmögnek. De pont leszarom, mindenem fáj. Jelen pillanatban úgy érzem magam, mint akin átment az úthenger. Ó, nem is egy tornádó és egy úthenger. Félek meg fordulni, mindenem el van zsibbadva. Egész éjjel meg sem mertem mozdulni nehogy agyon nyomjam a kislányt. Most is kicsi karok és lábak szúrják szana - szét a hátam. Lecsusszanok arról a tíz centis ágy sávról, amin aludni kényszerültem. De elszámolom magamat, hangos puffanással érek földet. Csak a fejem dugom vissza, az ágy szélén megtámasztva. Persze az Angyalt sikerült felébreszteni, nagyokat pislogva néz rám. Majd Rosie -ra, aki még tátott szájjal alszik. Mikor leesik neki a szituáció egy akkora vigyort kapok, hogy még a gödröcskék is látszanak az arcán. Aztaaa de szép!! A szívem akkorát dobban, majd kiugrik a mellkasomból. Az idilli pillanatnak azonban vége szakad amikor kivágódik az ajtó. Egy feldúlt Olivia nyit be.

- Srácok a baba, a baba eltűnt. - hebegi. Egy laza mozdulattal emelem fel a takarót, mikor meglátja a rúgkapáló bujkálót egyből megenyhülnek a vonásai.

- Kiviszem, ha nem haragszotok. - mondja. Felnézek Harry-re, de csak összeszorított szemekkel fekszik.

- Nem, vidd csak! Nemsokára mi is lemegyünk. - már ki is nyalábolja a legkisebbet az ágyból és elviharzik vele. Én meg sem próbálok visszamászni, a reggeli merevedést legalább álcázom. A nadrágomért nyúlok, fekvő helyzetben próbálom magamra rángatni. Elég bő, hogy elrejtsen mindent amit kell. A Zöld Szemű most már hallhatóan szenved, rákapom a tekintetemet.

- Fáj valami? Mi a baj? - kérdezem aggódva, de most nem válaszol csak a mosdó felé mutat az infúziós karjával. Ó mekkora barom vagyok, nekem is kell pisilni. Ő meg magától nem megy ki. Amilyen gyorsan csak tudom össze nyalábolom, előtte széthúzom a branült. Ahogy a doktor mutatta, ne kelljen az egész állvánnyal mennünk. Bevezettem Harry- t a mosdóba, már én is toporgok. Nekem is nagyon kell.

- Most magadra hagylak egy picit. A másik mosdóban leszek. Mire végzel, visszatérek én is. - mondana valamit, de már ott sem vagyok. Futólépésben veszem célba a folyosó végén lévő wc. -t. Magamba rimánkodva, hogy ne legyen foglalt. Nem egész öt perc múlva már a szobánkban ácsorgok, Harry még sehol. Nem baj, addig leellenőrzőm a telefonom. Eddie írt emailt, figyelmeztet miszerint majd keresni fog később. Halk szipogás üti meg a fülem a fürdőből. Bemenjek? Vagy hagyjam? Mi van ha baj van? Erőt veszek magamon pár pillanatig még állok az ajtóban, mielőtt benyitnék. Óvatosan dugom be a fejem, az Angyal még mindig ott áll a wc- csésze előtt és zokog. Ahogy végig nézek rajta és az alatta elterülő tócsán. Azt is megértem miért, csak azt nem mi történt. Ledobok alá egy törölközőt, megpróbálom megérinteni a vállát. Sikítva húzza el magát, arcát is eltakarja a karjaival, hogy ne lássam.

- Mi történt Hazzy, mi volt a baj? - suttogom felé. De csak a fejét rázza és egyre jobban sír.

- Én nem akartam, nem bánts. Nem én, nem ...- na itt elég, ha tetszik ha nem ölelésbe vonom.

- Tudom nem akartad, tudom. Eszemben sincs bántani téged, csak nem értem. Ha nem segítesz, én sem tudok neked. Ezt kell megértened. - elhúzom a kezeit az arca elől. Olyat teszek amit tudom nagyon, de nagyon meg fogok bánni. Ajkaimat a szájára tapasztom picit összerándul, de nem ellenkezik. A teste elernyed a karjaim között, nem nyelves csók. Csak egy sima egyszerű szájra puszi. Azt sem tudom egyáltalán, hogy a férfiakhoz vonzódik - e. De meg kellett tennem, valami nálam erősebb késztetett erre. Elválok az ajkaktól, ahogy kinyitom a szemeimet. A világ legcsodálatosabb zöld íriszei néznek rám, különös fénnyel csillogva. Fejét oldalra hajtva figyel, egy percre sem engedi a tekintetemet.