« Million Reasons » Befejezett

13.

***

A padon ücsörögve figyelem a tökmagot, ahogy a homokozó körül totyog. Hát igen az elmúlt három hónap során ezt is megtanulta. Még dülöngél kicsit, olyan mint egy picike részeg ember. De kitartóan próbálkozik a haja egyre hosszabb. Már a sapi alól is kunkorodnak neki ki a hosszú barna fürtök. Az órára nézek, konstatálom az időt. Ideje lenne indulni haza felé. Szinte minden délelőttöt kint töltünk és ő annyira élvezi. A nap egyetlen percében sem vesztettem el a reményt, hogy visszakapom az apukáját. Csak kurva nehéz! Főleg az éjszakák, amikor egyedül vagyok a gondolataimmal. Nevetve szalad el előlem, amikor meglát felállni a padról. Futni még nem tud, ezért hamar beérem és ölbe is kapom. Majd puszilgatva, csiklandozva viszem vissza a babakocsihoz. Angyali hangon kacag, jó hangosan.

- Hercegnőm muszáj mennünk, ebédidő van. Ma mit szeretnél enni? - mondom neki, egyre értelmesebb szavakat próbál gagyogni. De még nem érthető, csak egy - egy szótag. Rövid időn belül haza érünk, azonnal ki is csomagolom. Az etetőszékben várja az ebédjét, a kanállal csapkodja maga előtt a tálcát. Ennyi idő alatt a kanállal etetés már smafu, akár futás közben is képes vagyok rá. Ő meg bármit megeszik, amit elé teszek. Mostanra már olyan, mint egy michelin baba. Az ebéd végeztével irány a hálószoba, még leülünk kicsit a szőnyegre játszani. Szokásunkká vált, hogy alvás előtt még nézegetjük Harry képeit. Eddie küldte át emailen, még azok közül amiket én készítettem. Mindig újabbakat nyomtatok ki neki és együtt gyönyörködünk Harry-ben.

- Nézd csak Rose, itt a papa. - mutatom felé, az első képet. Zöldjeit rám emeli az elmélyült játékból. Majd hozzám totyog, a macijával várom. Cumi már rég nem kell neki, inkább rászokott az ujjára.

- Pa- pa. - mondja tökéletesen érthetően. Mikor a pici hurkás ujjai közé veszi a képet, közben kényelmesen beheveredik a lábaim közé. Fejét a mellkasomra hajtva fekszik, ezt nagyon szereti. Közben a puha fürtökben turkálok és mélyeket lélegzem a finom baba illatából. Mire végig mutogatom az összes képet el is alszik. Óvatosan tápászkodok fel vele és teszem a kiságyba. Amíg alszik, ilyenkor szoktam az ebéd utáni kupit és a mosást intézni. Mikor ide jöttünk, Vincent barátom szállásolt el bennünket pár hétig. De végül jobbnak láttam saját lakást bérelni, nem messze tőle. Csak hozzánk közelebb van a park és a játszótér. Eddie azóta is kétnaponta hív, sok változás nem történt. Talán csak annyi, hogy Alana elhagyta Portland-et. Los Angeles -ig követték utána nyoma veszett. Tudom mit jelent ez, bárhol lehet Harry- vel az egész világon. De én még mindig reménykedem. Érzem, hogy él. Élnie kell! Ha értem nem is, Rosie- ért biztosan. Az is szomorúsággal tölt el, hogy ha nem kerül elő elvesztem Rosie-t is. Csak a nyomozás végéig maradhat velem. Utána nevelőszülőkhöz adják, amíg örökbe fogadókhoz nem kerülhet. De már rég eldöntöttem, hogy nem hagyom, őt nem adom. Most már az én kislányom is, még ha az igazi apukája nincs is itt. Mindennap mesélek neki róla. A dalt mit ő énekelt neki, éneklem én is nap mint nap. A konyhában ücsörögve könnyekkel a szememben nézek ki az őszies San Diego-ra. A gondolatmenetet a telefon csörgése szakítja meg, ijedten rezzenek össze. Vajon ki lehet? Eddie - n kívül más nem szokott hívni, vele meg tegnap beszéltem. Sietősen megyek a készülékért a nappaliba, a szívem a torkomban dobog. Pedig Eddie neve villog a kijelzőn, majdnem orra is bukok a saját lábamban.

- Itt vagyok! - vakkantom izgatottan a készülékbe.

- Meg van, megtaláltuk őket! - harsogja vissza! A könnyeimet sem tudom visszatartani, záporként indulnak meg.

- Él? - csak ennyit tudok kinyögni a sírógörcs miatt. Hallja, jól hallja ő is. Ezért inkább folyamatosan beszélni kezd.

- Las Vegas - ban vannak. Harry-t valami régi gyár épület pincéjében tartja. A hőkamerák alapján életben van. Milyen állapotban, még nem tudjuk. Kell pár nap amíg megszervezzük a rajta ütést! Hallasz Tommo? Itt vagy? - de csak hüppögök, még válaszolni nem tudok.