« Million Reasons » Befejezett

14.

 " Harry tündér lánykája végig alszik, már csak a gépen nyitogatja a szemeit. De mikor meghallja a motorok tompa zúgását, újra mély állomba zuhan. Persze én az izgatottságtól egy percet sem tudok aludni. Hiszen újra láthatom az Angyalt. Még csak a szememet sem merem lehunyni, nehogy felébredve kiderüljön csak álom az egész. " 

⁕

A telefont hanyagul a kanapéra hajítva, nyargalok be Rosie- ért a szobába. Ijedten kapja fel a göndör buksiját, a fürtjei csak úgy rugóznak a fején. A szekrény elé lépve előkapok egy farmert, gyors mozdulattal cserélem le a melegítőmet. Közben a kicsi a lábaimhoz totyog, karjaival nyújtózkodik.

- Papi, papi. - ismételgeti, hogy vegyem fel. Már megszoktam, hogy így hív. Nincs is ellenemre. Felkapom, majd vele együtt kirobogok a nappaliba.

- Megyünk a papához, drágám! Végre láthatjuk a papát! Hát nem jó? - úgy néz rám mintha tudná, bár ebben nem vagyok annyira biztos. Ráadom a kiscipőt, majd a magamét is felveszem. Eddie küldött értünk kocsit, a szálloda előtt vár már ránk. Egyből a kórházba visz bennünket, ahová Harry- t vitték. Még össze készítem a szokásos úti csomagot, ami nélkül elindulni nem lehet. Főleg nem Rosie- val. Végül őt magát is összenyalábolom, most nem volt nehéz. Főleg, mert éppen az előszoba szekrény fogantyúját tisztogatta a szájával. Azon szoktam gondolkodni, vajon én is ilyen gusztustalan dolgokat csináltam? Vagy minden gyerek ilyen undi? Képes mindent a szájába tömködni, blehhh. Felkapom a hátamra a hátizsákot, ehhez a folyósón le kell tegyem a kicsi lányt. Már fut is és ezt az utóbbi időben kurva jól begyakorolta. Szerintem az elmúlt egy hétben már le futatta velem a maratont. Nem hiába fogytam vagy öt kilót. A lift előtt érem be, gyorsan fel kapom a dundi kis Angyalomat. Ne tudjon tovább menekülni.

- Hát szabad ilyet Rosie? - susogom a fülébe. Már az érkező liftben ölelem szorosabban magamhoz. Eddie nem mondott semmit az Angyalom állapotáról. Nem tudom mi fog a kórházba érve várni. Még csak azt sem tudom, melyik osztályra vitték. Az épület előtt tényleg itt várakozik az elsötétített autó. Mielőtt kilépnék az utcára, egy bólintással csatlakozik hozzánk két napszemüveges ügynök. Nem ismerem őket, biztosan újak. A kocsiban viszont meglepetés fogad, Jack és Emma vár. Aki már ki is veszi a kezemből a kicsi lányt.

- Hello édesem. De nagy vagy már! És milyen gyönyörű. - erre Rosie hamar sírásba tör ki, vissza kell vegyem. Kicsi kezeivel a nyakamba kapaszkodva nyugszik meg.

- Semmi baj kincsem. Ő Emma nagyi, nem kell félni. - simogatom nyugtatólag a hátát. Mire megnyugszik és be tudom tenni az ülésbe. Hatalmas szemekkel néz a nőre. Aki folyamatosan grimaszol neki.

- Tudsz valami bővebbet? - fordul hátra Jack, az első ülésből. De csak rázom a fejem.

- Nem, sajnos semmit. Csak annyit mondott Eddie, hogy életben van. - hümmögéssel nyugtázza. Sikongatásra kapom vissza a tekintetemet, Emma valami nagyon mókásat csinálhatott. Mosolyogva nézem a párost. Még úgy is, hogy belülről felemészt az aggodalom. Hiába Rosie - val nem nehéz kijönni, hamar megbarátkozik mindenkivel. Lesz még bajom ebből a későbbiekben. De nem baj a fegyverem még meg van, majd adok én nekik! Ha a göndör fürtökben egy rendellenes görbületet is látok. Fél órás utazás után érkezünk a központi kórházhoz, a gyomrom már liftezésbe is kezd. A kocsiból kipattanva, be is találom a első kukát. Nesze neked, reggeli meg ebéd! A látóterembe egy flakon víz kúszik be egy papír zsebkendővel. Hálásan nyúlok érte, miután kiöblítem a számat a maradék vizet megiszom. A két ügynök elkezd minket befelé terelni, Rosie a nyakamba csimpaszkodva visong. Nem vagyok túl jól, de nincs mit tenni. Nem akart Emma vagy Jack karjaiban maradni. Az előtérben Eddie és Tonny vár bennünket. Gyors kézfogás után elindul a kis csapat, de úgy érzem megint hánynom kell.