« Million Reasons » Befejezett

5.

Mikor alaposabban szemügyre veszem, már inkább alszik mintsem eszméletlen. Ahogy összekuporodva alszik olyan, mint egy angyal. Előrántok egy takarót, óvatosan terítem rá. Mindene csupa víz, száraz ruha sem ártana. Mire picit mocorogni kezd és megdörzsöli a pisze orrát.

- Már minden rendben, nem fog bántani senki. Aludj csak! - súgom a fülébe, egy percre sem hagyom abba a cirógatását.

- Mennyi idő még Ev? - a kicsi újra hüppögni kezd, mire Harry is fel akar kelni. De visszarántom, a lábaim közé húzva ölelem. Szorítom a mellkasánál fogva ahogy csak bírom. Megint rázza a sírás, a fejét ráhajtja a karomra egyre jobban áztatja el a könnyeivel a pulcsimat. Érezhetően reszket, fázik. Kibújok a pulóveremből, nagy szenvedések árán ráadom azt is. Majd tovább ölelem, ezzel is melegítve kicsit.

- Öt perc! - annyit még talán kibírunk. A tökmag egyre jobban sivalkodik, de már meg is állunk. Még gyorsan hátra szólók a többieknek, hogy ne ijedjenek meg. Even ugrik ki elsőként, hóna alá csapja a babatejet és a cumis üveget. Közben Harry egyre jobban remeg majd elernyed a karjaim között. Megint elvesztve az eszméletét. Mi a fene?! Ez biztos nem normális.

- Emily átjönnél? Van egy kis baj. – szólók a rádióba, mire meg is jelenik a kolleganőm. Bemászik mellénk, csak rámutatok a fiúra. Megnézi rajta az alapdolgokat, majd visszafordul felém.

- Nem drog, vagy legalább is nem vénásan adja neki. Friss tűszúrásnak nyoma sincs, viszont erős aceton szaga van! - néz rám jelentőség teljesen, mintha nekem tudnom kéne.

- És ez mit jelent? Ne kelljen már barkóbáznunk. - dünnyögöm. Miközben egyre jobban szorítom magamhoz a vékony, erőtlen testet. Nem fér a fejembe, mi okból tették őt tönkre.

- A vércukor szintje lehet lent, biztos nem evett és ivott semmit már jó ideje. Adjatok neki valami édeset, csokit, szőlőcukrot vagy keksz is megteszi. Ha nem diabéteszes akkor elégnek kell lennie. - majd ezzel el is megy, vissza a többiekhez.

- Even hozzál szőlőcukrot is vagy csokit! - vakkantom a rádióba és végre valahára az érintett meg is érkezik. Egyensúlyozva a dolgokkal a kezében. A cumisüveget átadja Olivia - nak a kicsi olyan hangosan kezd enni, néha még félre is nyel annyira mohó. Végül tejcseppekkel a száján kajakómába esik.

- Srácok szárazra szívta az üveget. Édes csöpp nagyon éhes lehetett. - sóhajt fel Olivia. A cukrot Even csak a kezembe nyomja. Próbálom Harry szájába beletuszkolni, de nem sikerül.

- Te hülye! Itt egy üveg víz old fel benne és kortyonként itasd meg vele. - bök hátba a flakonnal a nő. Majd ő ül a vezető ülésbe, hogy induljunk. Teszem ahogy mondta, de így nehéz a kocsi nagyon zötykölődik. Végre az ölemben fekvő kicsit magához tér, nyugtalanul fészkelődik kezd.

- Rosie, Rosie... - sorolgatja nyögve. Először le sem esik ki kereshet, végül csak beugrik.

- Lehet hogy a kislányt hívják így! Ad csak hátra, ülésestől. - közben egy pillanatra sem felejtem el simogatni, nyugtatgatni őt. Halkan susogok a fülébe, ahogy ő csinálta a picivel.

- Angyal kérlek! Itt van Rosie. Megmutatjuk, de előbb innod kell. - lehajtott fejjel felül és egy nagyon aprót bólint. A kezébe nyomom a flakont, alig iszik egy kortyot mikor már vissza is nyújtja. Nem baj ez is több mint a semmi. Közben Olivia félre húzódik, hogy hátra tudják adni a kicsit. Kicsatolom, majd Harry kezébe adom, hatalmas sóhajjal öleli a még alvó babát. Összebújik vele, majd egészem kicsire össze gömbölyödve a kocsi padlóján alszik el. Rájuk terítem az egyik takarót. Nem lehet valami kényelmes, de a szobából kiindulva ahol megtaláltuk. Szegény biztos így szokta meg, hogy amikor tehette összebújt a kislánnyal.