« Million Reasons » Befejezett

30.

Sziasztok! Eljött hát ez a pillanat is ezzel a résszel elbúcsúzunk Lou -tól és az Angyalától. Remélem mindenki jól érezte magát miközben olvasta. Sok szeretettel R. 😘

⁕⁕⁕

A szertartás vége felé érzem, hogy a lábaim kezdenek elgyengülni. Egyre jobban szorítom az Angyal kezét, megérzi amikor remegni kezdek. Rám kapja a tekintetét, majd szorosan mögém lép. Hálásan döntöm a mellkasának a fejemet, Oliver is mellénk lép. Csak óvatosan nyúl a kezemért, a csuklómat szorítja miközben nézi az óráját. Az anyakönyvvezető látva a közjátékot egy pillanatra elhallgat, mindenki feszült csendben figyel.

- Folytassa. - szólalok meg erőtlenül. Ugyanaz az érzés kerülget, mint a kórházban amikor rohamot kaptam.

- Rendben már nincs sok. - mondja a középkorú férfi és tényleg hamar be is fejezi. A fejemet Harry nyakhajlatába hajtom.

- Annyira sajnálom, hogy elrontottam mindent! - szipogom. És tényleg baromira szégyellem magam, de ő csak még szorosabban ölel. A fejemet puszilgatva, fordulunk meg a többiek felé. Sorban lép hozzánk mindenki és gratulál. Rosie jönne a karjaimba de nem hiszem, hogy most meg tudnám tartani.

- Nem tettél tönkre semmit édes! Ez így volt jó! Jobb már kicsit? - kérdezi a fülembe morogva. Egyre jobban elönt a forróság, szeretnék belőle már kicsit többet kapni.

- Lesz még valami, vagy megyünk is haza? - most már szembe tudok vele fordulni. Végül a roham nem jön és kezdek kicsit jobban lenni.

- Hát a hitvesi csókot még meg kell ejtsük. - hajol a számra. Ó végre! Nyelvével körbe rajzolja a szám vonalát, végtelen lassúsággal csinál mindent. Mielőtt még a vágytól behunynám a szemeimet, az övébe nézek. Majd átadom magamat az ajkai érintésének. Halk köhögés szakítja félbe ezt a földöntúli pillanatot. Persze Oliver- nek is ezt kell választani.

- Igen? - fordulok hátra kíváncsian.

- Szeretném, ha hétfőn bejönnétek egy vizsgálatra. Ki kell derítsük, mitől vannak a rohamok. - ecseteli bőszen. Közben mindenki indulni látszik. Mi is a kocsi felé ballagunk, pedig szívesen maradtam volna még.

- Rendben, ott leszünk! - válaszolja helyettem az Angyal, hangjában nem kevés aggodalommal. Vajon tényleg van min aggódni?

- Aggódnom kellene Oli? – kérdezem, mialatt beülök a kocsiba.

- Nem, szerintem nem. Most menj pihenjetek le. Még egyszer gratulálok. - mondja majd rám is csukja a kocsiajtót. Fáradtam döntöm a fejem az ülés támlájának, de azért a boldog vigyort nem tudom levakarni a képemről.

- Köszönöm! Igazán csodálatos meglepetés volt. - fordulok az Angyal felé, aki már be is indította az autót. Most esik csak le, hogy idefelé is ő vezetett. Úr Isten!!

- Van neked egyáltalán jogosítványod? - visítok fel, mikor tudatosul bennem a dolog. De a szája körbe szalad a fején, úgy válaszol.

- Igazán nincs mit, van még kettő meglepim is. De azt majd otthon. A többiek elmentek az egyik közeli hotelbe vacsorázni ott is töltik az éjszakát. Mármint Emma és Jack, Rosie -val. Csak a miénk lesz a ház. - kacsint az ajkait rágcsálva. Erre a látványra a másik kérdésemet is majdnem elfelejtem.

- Jogsi? - fúrom a tekintetem az övébe, de elfordítja a fejét és elindulunk.

- Tudok vezetni, minek jogosítvány! Hát miért mentem akkor egy FBI ügynökhöz? - rántja meg a vállát vigyorogva.