Átírás alatt - A Harris lány (HP fanfiction)

(Harminchárom) Szilánkosra tört

Bár odafigyelt a beszélgetésre, sőt, néha bele is szólt, lélekben Daisy nem volt a mardekár klubhelyiségében.

Fuldoklott.

Háztársai arcán a vigyor fenyegetőnek tűnt, tekintetükben gúny és megvetés csillogott. Alig bírta elviselni, hogy ilyen közel vannak hozzá, és nagy erőfeszítésébe került, hogy egyiküknek se nézzen bele az elméjébe.

Hátha tudják az igazat, hátha sejtenek valamit. Hátha már el is árulták őt a Nagyúrnak és az újonnan Tudjukkiként emlegetett mágus nemsokára lecsap rá. Hátha már azt is tudja, hogy ő kente rá a Teszlek Süveg ellopását. Hátha tudja, hogy meg akarja ölni...

—Daisy—bökte meg Regulus kedvesen, mire majdnem átkot mondott rá. De azért elmosolyodott és kérdőn felvonta a szemöldökét.—Minden rendben? Olyan sápadtnak tűnsz.

—Mindig sápadt, mert sosem csinál semmit, csak bent kuksol és olvas—szúrta közbe Maya.

Mivel Daisy egészen hihető nevetést tudott kipréselni magából, a többi mardekáros is nevetni kezdett. Aztán Parkinson folytatta a beszélgetést.

Regulus azonban továbbra is vizsgálódva nézett rá.

—Ugye tudod, hogy elmondhatod, ha valami baj van?—kérdezte halkan, hogy csak ketten hallják.—A barátod vagyok, Daisy.

Nem igaz. Nincsenek barátai, aki volt, azt is elüldözte magától. Nem is lehetnek barátai, az csak gyengeség.

—Minden rendben—hazudta mosolyogva. Ezúttal teljesen hihető volt vidámsága.—Csak kicsit fáradt vagyok. Az új tantárgyak miatt.

—Tényleg. A rúnaismeretet és a számmisztikát választottad?

—És a legendás lények gondozását. Hasznos lehet még.—Vállat vont.—Te is gondolkozhatnál már rajta. Gyorsan el fog repülni ez az év.

Regulus biccentett, megszorította kicsit Daisy karját, aztán visszafordult a beszélgetéshez. Nem erőltette.

Bárcsak azt tette volna. Bárcsak mind tudták volna, milyen ember is valójában.

—Beszélhetnénk?

A körülötte folyó társalgást mintha elvágták volna. Daisy felnézett.

Perselus Piton állt nem messze, az egyik kanapé mögött. Félszegen, aggodalmas arckifejezéssel, mintha attól félne, hogy Daisy a következő pillanatban porig alázza.

—Persze—felelte Daisy, amint rájött, hogy neki szólt a kérdés.

Lecsusszant az ablakpárkányról és intett Perselusnak, hogy kövesse. Kimentek a folyosóra, ahol már kevesen jártak. Daisy elvégzett egy bűbájt, aminek hála senki sem érthette meg, miről beszélnek, mégha hallotta is.

Perselus mégis hosszú ideig hallgatott. Némán sétáltak egymás mellett, nézegették a képeket, páncélokat, Daisy különös figyelmet fordított a falfaragványokra. A Szoba nem árulta el, hogy hol van az alvó sárkány, de most nagy szüksége lett volna rá.

—Azt hallottam, sötét varázslatokkal is foglalkozol—jegyezte meg egyszercsak Perselus.

—Igen. Megint érdekelni kezdett a téma?

Bár hangja nyugodt volt, majdnem szórakozott, legszívesebben ráordított volna a fiúra, hogy ne akarja ezt. Hogy maradjon tőle olyan távol, amennyire csak teheti, barátkozzon Lily Evanssel és felejtse el őt.

—Erősebbé kell válnom.

—Potter miatt?

Perselus hallgatott, de alig észrevehetően bólintott.