Átírás alatt - A Harris lány (HP fanfiction)

(Hetvenkettő) Futni és repülni

A mugli árustól vett fagyi már olvadóban volt, és bár így sem veszített fantasztikus ízéből, Daisynek nem esett jól, amikor Sirius egyszercsak az arcába nyomta a sajátját.

—Hoppá—vigyorgott Tapmancs.—Megbotlottam. De meg kell hagyni, Daisy, ez a szín igazán illik hozzád.

—Igazán?—vonta fel a szemöldökét a lány, letörölte arcáról a jégkrémet, majd a lendületet folytatva Siriusra dobta.—Szerintem neked jobban áll.

Nem csodálhatta rendesen művét, pedig Tapmancs eszméletlenül szórakoztatóan nézett ki döbbenettől tágra nyílt szemekkel, csöpögő, piros fagyival a hajában és a jobb arcán. A fiú hamar túltette magát az első sokkon, Daisy előtt pedig már csak egyetlen út maradt. Fejébe nyomta nyári kalapját, aztán sikoltva és nevetve futni kezdett az utcán, a járókelőket kerülgetve, akik közül néhányan mosolyogva, néhányan rosszallóan néztek utánuk.

—Ezért megfizetsz, Harris!

—De hiszen te hívtál meg a fagyira!—kiáltott vissza, és futtában megpróbálta lenyalni a saját tölcsére oldalán lecsorgó csíkot.

A meleg az arcába csapott, haja izzadt nyakára tapadt és eredetileg fehér blúzára a saját-, és Sirius fagylaltjából is egyaránt csöpögött. Mégis nevetett. Jobban nevetett, mint eddigi életében bármikor, még akkor is, amikor nekiütközött egy mugli rendőrnek.

—Kisasszony, uram, álljanak meg!—kiáltotta utánuk a férfi.

Addigra Sirius beérte, megragadta a kezét és maga után rántotta.

—Na, most iszkiri!—röhögött Sirius.

—Még nem ettem meg a fagyimat!—ellenkezett Daisy. Ebben a gyors tempóban képtelen volt egyenesen tartani a tölcsért, már kétszer majdnem el is ejtette.

—A kastélyban majd kérünk még—ígérte Tapmancs, miközben keresztül törtek a pályaudvarról kiáramló tömegen. A mugli rendőr még mindig a nyomukban loholt és egyre azt kiabálta, hogy álljanak meg.

Daisy bocsánatkérő pillantást vetett az édességre, majd futtában beledobta egy kukába és igyekezett felzárkózni Siriushoz.

Teljes sebességgel, a futástól és nevetéstől kifulladva érték el a kilenc és háromnegyedik vágány bejáratát és lassítás nélkül rohantak át a falon. Ahogy átértek, egy pillanatra lelassítottak, hogy kifújják magukat, de aztán Sirius felkiáltott.

—A vonat!

A Roxfort Express bizony nem várta meg őket. Már félig végigért a peronon és egyre gyorsított. Majdnem reménytelen volt, hogy utolérik, de ők azért megpróbálták.

A szülők között átfurakodva, lélekszakadva rohantak. A leghátsó kocsi ablakában még látták Jamest, Remust és Petert, ahogy nevetve és kiáltozva integetnek nekik, de aztán elfogyott a lábuk alól a peron és az állomáson maradtak.

Daisy lerogyott a földre és elnevette magát, míg Sirius a térdére támaszkodva próbált levegőhöz jutni.

Mellettük egy boszorkány rosszallóan ciccegett és hat éves körüli kisfiát próbálta minél gyorsabban elterelni a közelükből. A gyerek csodálattal teli szemekkel meredt rájuk, Daisy pedig megeresztett felé egy mosolyt, mielőtt eltűnt a tömegben.

—Akár vissza is mehetnénk a rendőrhöz—vetette fel a lány.—Talán elfogadják kifogásnak, ha egy mugli zárkába zárnak.

—Akkor inkább gyalogolok Roxfortig!—jelentette ki Sirius, majd lehalkította a hangját és összeesküvő hangon odasúgta Daisynek.—Elvégre mindkettőnknek négy lába van.

A lány vigyorogva biccentett és kistáskájából elővett két kulacs vizet. Az egyiket Tapmancsnak nyújtotta, a másik felét a saját fejére öntötte.

—Szerintem ilyen helyzetben azt várnák, hogy levelet küldünk...

Sirius horkantott. Ő ivás után locsolta le magát, most haja vizesen és izzadtan tapadt homlokába.

—Hallottál már valakiről, aki lekéste a vonatot?

—Nem.—Daisy mosolygott.—Talán mi vagyunk az elsők. Bűn lenne elpocsékolni egy tökéletes belépőt.

—Való igaz!—bólogatott Sirius.—Akkor inkább repüljünk! Ott van a táskádban a seprűm, ugye?

—Persze, de én fel nem ülök arra a halálos fadarabra!—jelentette ki Daisy, majd elővette a pálcáját.—Ha már repülök, hippogriffen teszem!

Sirius nagyot nézett, amikor a földre szegezte a pálcát és a varázsige után a homokból két gyönyörűséges madár formálódott. Az egyik krémszínű volt, a másik fahéjbarna.

—A tiéd lehet a világos—intett elégedetten Daisy.—Túl sok benned a fekete.

Sirius ugatva felnevetett, majd meghajolt a krémszínű állat előtt, mintha igazi lenne. Az viszonozta.

—Nem tilos az iskolán kívül varázsolni?—kérdezte kaján vigyorral, amint felült a hippogriff hátára. A kezében egyből megjelent egy kantár is, szintén földből.

—A vonaton úgyis mindenki varázsol. Az ilyen szürke zóna.—Daisy felpattant a maga hátasára és szorosabbra húzta tértágító bűbájjal kezelt táskájának pántját.—Minket most úgy számolnak, mintha rajta lennénk.

—És bírják majd ezek a földkupacok az iramot?

Ez már puszta kötözködés volt, ezért Daisy nem is válaszolt rá rendesen, csak szélesen rávigyorgott a griffendélesre.

—Derítsük ki!—Megrúgta a fahéjszínű hippogriff oldalát, mire az rikoltva felágaskodott. Az a néhány szülők, aki még a peronon volt, most kíváncsian visszafordult, de ők ketten egyikükkel sem törődtek.—Ha utánam érsz oda, meg kell ölelned Perselust!

Sirius méltatlankodva felkiáltott, de addigra Daisy hippogriffe már az ég felé száguldott.

—És mi lesz, ha én győzök?—ordított utána Sirius. Krémszínű hátasa szorosan Daisy nyomában szárnyalt.

—Akkor teljesítem egy kívánságodat!—felelte Daisy, majd lábával megszorította a hippogriff oldalát és még gyorsabb tempóra váltott.

Sirius nevetve, vidáman kiabálva követte.

Valójában mindketten ujjongtak, ahogy a torkukon kifért. A menetszél rászárította arcukra a fagylaltot, ruhájuk csattogott és a szemük könnyes lett.

Minden az övék volt.