Átírás alatt - A Harris lány (HP fanfiction)

(Kilencvenöt) Azt jelentik, hogy túlélted

Daisy puha párnák között ébredt egy túlságosan meleg és bolyhos takaró alatt. Pizsamája, amire nem emlékezett, hogy felvette volna, rátapadt izzadt hátára és mellkasára, haja csapzottan lógott. Arcán kötszer nyomását érezte; a szövet beleragadt a méreg által mart sebekbe.

—Felébredtél!

Holdsáp az ágy mellett ült, a lány egyik könyvét olvasgatta, de az első pár oldalnál nem jutott még tovább. Most félre is tette és közelebb húzódott.

—Meglepő?—kérdezte Daisy. Eredetileg könnyed hangot akart megütni, de bőre húzódása borzasztóan fájt és szavait alig lehetett megérteni a rekedtségtől.

—Mégsem olyan rossz a helyzet, ha már tréfálkozol—mosolygott rá fáradtan Remus.—Bárcsak akkor is ilyen vicces hangulatodban lettél volna, amikor ideértünk!

Daisy megpróbált visszaemlékezni a pillanatra, de hamar felhagyott a próbálkozással. Feje lüktetett, mintha egy egész abraxan ménes száguldozna bent körbe-körbe, ez pedig még anélkül is éppen elég kellemetlen volt, hogy gondolkozni akart volna.

Remus a szoba másik felébe pillantott.

—Felébresztem a többieket!

A fiú felpattant és mire Daisy lassú, óvatos mozdulatokkal felült, már a Szoba másik felében járt, ahol a könyvtár és a gyógynövénykert közötti helyen két nagy ágy állt. Azok nem voltak ott korábban, el sem fértek volna; a Szükség Szobája nyilván varázslattal oldotta meg a problémát.

Remus halk lépteinek neszére Sirius álmosan felnézett és amint pillantása összetalálkozott Daisyével, olyan hirtelen akart felkelni, hogy legurult a fiúkkal közös ágyáról. A takarót és Petert is magával rántotta, James pedig morgolódva követelt nyugalmat.

Daisy felnevetett, aztán hamar abba is hagyta, mert tüzes fájdalom cikázott végig egész testén, de legfőképpen az arcán és a mellkasában. A méreg nyilván elég közel jutott a szívéhez. Majdnem elkésett az ellenszerrel.

Erre már James is felkapta a fejét.

—Hólidér?

—Sajnálom, hogy megzavartam az álmodat—mosolygott rá Daisy.

A beszéd és Remus közben felkeltette a lányokat is. Marlene egyből odaszaladt Daisyhez, még Siriust is megelőzte, Lily a baldachin egyik oszlopának dőlt, Felicity pedig a háttérben maradt. Nem volt benne biztos, hogy ott lehet, olvasta ki a gondolataiból Daisy. Remus bátorítóan megszorította barátnője kezét.

Mind köré gyűltek.

—Ne hozzatok ennyire kínos helyzetbe!—nyögött fel a lány és egészen arca elé húzta a takarót.—Az lenne a minimum, hogy megvárjátok, amíg rendbe szedem magam!

—Hadd örüljünk a túlélésednek!—torkolta le Marlene.—Azok után, hogy Sirius az éjszaka közepén felébresztett minket azzal, hogy valaki megmérgezett, ez a legkevesebb, ami jár nekünk.

Daisy sóhajtott.

—Talán nem kellett volna szólnom.

—Mi kapartunk fel a padlóról és mostuk fel utánad a vért—szembesítette Lily komoran.—Nem csak jó, hogy szóltál, magyarázatot is várunk. Ki tette ezt?

Daisy sorra végignézett a griffendéleseken, mélyet sóhajtott, majd a fürdőbe hoppanált, ami az egyetlen külön szoba volt a kacskaringós és beszögellésekkel tarkított főhelyiség mellett. A csukott ajtón át hallotta barátai döbbent kiáltását, de nem vesződött azzal, hogy magyarázatot adjon.