Átírás alatt - A Harris lány (HP fanfiction)

(Százhuszonkettő) Régi barátok

Daisynek gyógynövénytan órán kellett volna lennie, de azt hazudta, hogy véletlenül lenyelte az egyik erősen mérgező növény levelét, így a fiatal és tapasztalatlan Bimba professzor elküldte a gyengélkedőre – a Tekergők pedig önként jelentkeztek, hogy elkísérik és vigyáznak rá.

Ennek természetesen az lett a vége, hogy mind az öten a Szükség Szobájában kötöttek ki és miután pár percig viccelődtek a lányokon, akik olyan komolyan vették a házirendet, hogy az üvegházban maradtak, egytől egyig elmerültek a saját elfoglaltságukban.

Remus lement a konyhára egy kis ételért, Peter átváltozott patkánnyá és kényelmesen befészkelte magát a kanapé párnái közé, hogy aludjon egyet, James folytatta egy korábban megkezdett bájitalát, Sirius pedig átment a párbajterembe gyakorolni. Daisy is kihasználta a szabad órát, hogy az ügyeit intézze.

—Hát elérkezett a pillanat.

Elijah Parkinson az állótükrön keresztül jelent meg a lány előtt, ahogy korábban megbeszélték. Így tudtak a legkényelmesebben kommunikálni, hiszen a férfi Daisy házában volt, míg a lány a kastélyban.

—Nagyon hamar—biccentett Daisy és tetőtől talpig végigmérte az utazóládája mellett álló Elijaht.—Megemberesedtél.

—Ne csinálj már úgy, Daisy, mintha az anyám lennél!—fintorgott a férfi, de a szája sarkában mosoly bujkált.

—Mintha az anyád valaha büszke lett volna rád—vágta rá Daisy, mire Elijah felnevetett és bólintott.

—Valóban. Drága anyám csak akkor volt hajlandó emberszámba venni, mikor Voldemort gondolatok nélküli bábjának készültem.

—Örülök, hogy már más pályát választottál—mosolygott a lány. Elijah bólintott és kis ideig hallgattak, majd Daisy futólag kitörölt egy könnycseppet a szeméből és összecsapta a tenyerét.—Na, de ez nem végleges búcsú, ne fújjuk fel! Csak egy másik városrészbe költözöl, gyakran meglátogatjuk majd egymást. Amúgy is be kell mutatnod a barátnődet.

—Persze, hogy találkozunk még. Valószínűleg néha együtt fogunk harcolni a halálfalók ellen.

—Nemár, miért kell ennyire komornak lenni? Én teadélutánokra gondoltam, közös horgoló-estekre és papírtesztrál-hajtogatásra.

—Horgoló-estekre?—visszhangozta hitetlenkedve Elijah.—Akkor már inkább egy átok elé ugrok.

James felnevetett és ezért véletlen az egész üvegcsényi morzsolt zirmanngyökeret beleöntötte az üstbe. A bájital egyből haragoslilává vált, a zavaros felszín felett pedig apró villámok kezdtek cikázni. Ágas káromkodva próbálta menteni a menthetőt.

—Jó, megkegyelmezek, nem kell horgolnod—felelte szemforgatva Daisy.—Damon bácsitól elköszöntél?

—Igen—röhögött fel Elijah.—Könnyes búcsút vettünk egymástól.

—El tudom képzelni. De hidd el, bármilyen morgósnak is mutatja magát, kedvel téged.

—Persze—húzta ki magát Elijah vigyorogva.—Ki nem?

—Ó, csak kiférj az ajtón a nagy arcodtól—nevette ki Daisy.

—Ne aggódj te azon!—Elijah mosolygott, letette a házkulcsot a dohányzóasztalra, körülnézett a nappaliban, ahol állt, majd újra Daisyre pillantott.—Gratulálok az eljegyzésedhez. A lelkembe gázoltál vele, hogy nem tőled hallottam, de gondolom annak is örülhetek, hogy egyáltalán megtudtam.

—Akkora drámakirálynő vagy!—nevetett Daisy.—Küldtem levelet.

—A Reggeli Prófétát hamarabb olvastam. Ez volt a vezető hír.