Átírás alatt - A Harris lány (HP fanfiction)

(Nyolcvankettő) Személyes boxzsák

Először az ajtó mellett állók vették észre, aztán a kandalló mellett ülők, végül pedig a klubhelyiség legtávolabbi pontján lévők is felfigyeltek az érkezésére. Az utolsó nevetés hirtelen halt el, mintha elvágták volna. A mardekárosok egy emberként fojtották vissza a lélegzetüket.

Daisy mosolygott. Nem törődött a suttogásokkal, vagy a ténnyel, hogy több, mint egy éve nem járt ott és a logika szerint még a jelszót sem tudhatná. Arra sem reagált, amikor Maya felugrott a kandalló mellől, Bellatrix régi helyéről, és előrántott pálcával fordult felé.

—Elijahval szeretnék beszélni—jelentette be nyugodtan.

A régi társaság majdnem teljesen eltűnt Maya körül. Csak az elvakultabb aranyvérű családok gyerekei maradtak, akikkel szemben Daisy mindig is tartotta a távolságot. Johannát, Noaht és Elijaht nem látta. Perselus és Regulus viszont ott volt; előbbi úgy tett, mintha nem látná, a fiatalabb Black pedig zavartan feszengett és nem volt képes a szemébe nézni.

—Semmi keresnivalód itt!—mordult rá Maya.

—Pont most mondtam, hogy Elijaht keresem.—Daisy rendületlenül mosolygott és továbbra sem vette elő a pálcáját.—Egyébként pedig, mikor legutóbb ellenőriztem, még mardekáros voltam.

Maya kényszeredetten felnevetett. Nem állt jól neki az őrület.

—Az előtt, vagy az után, hogy beosztattad magad a griffendélbe?

—Előtte is, meg utána is—intette le Daisy, majd az egyik hetedéves fiú felé fordult, akinek nem tudta a nevét.—Kérlek, nézd meg, hogy Elijah a szobájában van-e, és mondd meg neki, hogy itt várom!

A fiú vetett egy pillantást Mayára, majd felkelt és sietve eltűnt a hálókörletek felé vezető folyosón.

—Hogy van ehhez bőr a képeden?—kérdezte Maya dühösen. Érezte saját tehetetlenségét és ez csak méginkább felbőszítette.

Daisy kinevetette.

—Sajnálom, hogy ennyire felzaklattalak. De ha továbbra is rám szegezed azt a pálcát, kénytelen leszek úgy értelmezni, hogy párbajozni akarsz velem. Azt akarod, Lestrange?

Maya habozott, aztán vöröslő füllel eltette a pálcáját. Daisy egy biccentéssel nyugtázta a meghunyászkodást és a hálókörletek felé fordult.

Pont akkor bukkant fel az Elijahért küldött hetedéves és a nyomában Elijah Parkinson, aki azonnal Daisyhez lépett.

—Miért jöttél ide?—suttogta.—Baglyot is küldhettél volna.

—Nem tud ártani nekem—felelte Daisy rendes hangerővel és Mayára mosolygott. Meg sem próbált úgy tenni, mintha nem provokálná.—Ez már többször is kiderült.

Perselus felnézett és Daisy esküdni mert volna rá, hogy halvány mosolyt látott az arcán. De nem reagált rá; belekarolt Elijahba és elindult kifelé.

Alig tettek meg pár lépést, durranás rázta meg a szobát, majd Daisy egyik távoli unokatestvére fájdalmasan felkiáltott.

—Bolond!—Regulus éppen akkor adta vissza a Rosier lánynak a pálcáját, amikor Daisy és Elijah visszafordult.

Nem volt nehéz kitalálni, hogy mi történt. Alisa nyilván hátba akarta támadni őket, Regulus pedig még éppen időben megakadályozta.

—Ejnye.—Daisy ciccegett párat. Élvezte figyelni, ahogy rettegés költözik Mayának és a csatlósainak a szemébe. Élvezte, hogy még most is ekkora hatalma van felettük.—Esetleg megmutassam, hogyan kell rendesen elvégezni azt a varázslatot, Alisa?