Átírás alatt - A Harris lány (HP fanfiction)

(Nyolcvanhat) Beadandók és aggodalmak

A nagyteremben a szokásos hangzavar uralkodott, ami valószínűleg igencsak zavarta Ágast, aki éppen egy bájitaltan beadandót körmölt kétségbeesetten. Sirius sem könnyítette meg a dolgát, mert azzal szórakozott, hogy morzsadarabokat pöckölt a pergamenre.

Úgy öt perc elteltével James felsóhajtott.

—Megtennéd, hogy abbahagyod?

—Lazíts már—intette le Sirius.—Nem a világvége, ha egyszer nem adsz le egy házidolgozatot időben. Lumpsluck, amilyen szórakozott, talán észre sem veszi.

—Azért nem próbálnám ki.—James visszafordult a pergamenjéhez.—A hétvégén találkozok Lilyvel Roxmortsban, inkább elkerülném most a büntetőmunkát. Még az is szerencse, hogy McGalagony azt a hétvégét pont kihagyta.

Daisy mosolygott és nem tette szóvá, hogy szerinte ez nem véletlenül történt. Kedvelte a fiatal átváltoztatástan tanárnőt.

—Lily végre beleegyezett egy randiba?—kapta fel a fejét Remus.

—Nem randi—kacsintott rá James vigyorogva. Azon nyomban meg is feledkezett a beadandóról, így Daisy észrevétlenül maga elé húzta és a fiú pennáját elvarázsolva folytatta a fogalmazást. Ezzel a módszerrel könnyebben tudta utánozni a kézírást.—Szükségem van a segítségére, ugyanis érdekelnek a muglik, de magam mégis hogyan dönthetném el, hogy melyik könyv ír igazat és melyik nem?

Sirius felnevetett.

—Hát sok sikert a nem-randidhoz. Biztos lejutsz, hiszen egy igazi bájitalszakértő írja helyetted a beadandót.

Daisy felpillantott és összemosolygott Tapmanccsal. Nem hitte, hogy bárki észrevette, mit csinál, hiszen a srácok éppen Jamessel voltak elfoglalva. Kivéve Petert, aki a Reggeli Próféta aznapi számát olvasta kihűlt tojásrántottája felett.

James döbbenten a lány felé fordult.

—Igazán nincs erre szükség, Hólidér. És... észre fogják venni, hogy nem én írtam.

Daisy sértettséget tettetve fintorgott.

—Hát ennyire lebecsülöd a színészi képességeimet, Potter?—Azt a hangját használta, amivel korábban beszélt hozzájuk. A beképzelt aranyvérű hangját.—Azt hittem, ennél már jobban ismersz.

James szórakozottan leintette. Ez az apró mozdulat megmelengette Daisy szívét, mert azt jelentette, hogy Ágas még csak nem is feltételezi, hogy valaha megint ellenük lesz.

—Nem erre gondoltam—mondta James.—Te sokkal jobb vagy bájitaltanból.

Daisy beleegyezően bólintott, ezen nem volt mit tagadni.

—Pont emiatt tudok sokkal gyorsabban megírni egy beadandót. Tessék!—Visszatolta Ágas elé a pergament és a pennát.—Kész.

Amíg Ágas átfutotta az utolsó pár bekezdést, Daisy nekiállt megkenni egy pirítóst. Már éppen azon volt, hogy beleharapjon, amikor Peter idegesen felpattant és se szó, se beszéd, kiviharzott a nagyteremből.

—Hát őt meg mi lelte?—nézett utána Remus döbbenten.

Sirius vállat vont és Ágas válla felett olvasni kezdte a házidolgozatot. Daisy felvette az újságot.

—Újabb támadás történt—jegyezte meg és Holdsáp felé mutatta a lapot.—Nem itt lakik Peter?—Nem is várt választ, már érteni vélte, hogy mi történt.—Utána megyek.

A Térkép segítségével hamar megtalálta a fiút és az sem telt hosszú időbe, hogy utolérje őt. Peter az egyik keskeny oldallépcső alján ült és üres tekintettel meredt maga elé.

Daisy megköszörülte a torkát, mire összerezzent és felnézett a lányra.

—Bocsánat, nem vettelek észre.—Megpróbálkozott egy mosollyal.—Minden rendben?

—Minden rendben?—visszhangozta Daisy felvont szemöldökkel és leült mellé.—Peter, nekem kellene ezt kérdeznem tőled. Mi zaklatott fel ennyire?

—Semmi—vágta rá egyből a fiú. Túl gyors volt és ezt ő is érezte, ezért egyből magyarázkodni is kezdett.—Csak... Egyre közelednek az RBF-ek és néha úgy érzem, semmit sem tudok.

—Rendben—biccentett Daisy.—Most pedig az igazat szeretném hallatni.

Mikor Peter újra ránézett, könnyes volt a szeme, keze remegését pedig már sehogy sem tudta elrejteni.

—Tudodki egyre hatalmasabb—suttogta.—Most is egy egész családot öltek meg a halálfalók. Akár az én szüleim is belekeveredhettek volna, hiszen ott laknak a közelben. Akár ők is... meghalhattak volna.

Daisy megszorította Peter remegő kezét.

—Ők biztosan jól vannak—jelentette ki határozottan.—Voldemort keze sem ér el mindenhova.

Peter összerezzent a rettegett név hallatán, de nem tette szóvá. Hozzászokott már, hogy Daisy, Sirius, Remus és James megrögzötten így emlegeti.

—Mikor lesz már vége?—kérdezte, de valójában nem várt rá választ.—Mikor lesz vége ennek a borzalomnak?

—Azt nem tudom—szólalt meg mellettük Remus, mire mindketten felnéztek. James és Sirius is ott volt.—De a borzalmak ellen van egy hatásos csodaszer. Csokoládénak hívják.

Daisy halkan felnevetett, Peter mosolyogva ingatta a fejét.

—Nem oldhatsz meg mindent csokival.

—Az lehet—ismerte be Remus.—De könnyebb megoldani a dolgokat, miközben az ember csokit eszik.

—Ezzel a bölcsességgel nem lehet vitatkozni—bólintott Daisy. Felpattant és a kezét nyújtotta Peternek.—Azt javaslom, látogassuk meg ma este a Mézesfalást, úgyis megcsappant már a készlet.

Peter elfogadta a kezét, felállt és James és Remus között elindult a griffendéles klubhelyiség felé, hogy magukhoz vegyék a láthatatlanná tévő köpenyt. Sirius bevárta Daisyt és lazán átkarolta a vállát, amitől a lánynak hirtelen nagyon melege lett.

—Szép volt—suttogta a fülébe Tapmancs, aztán előreszólt valamit a többieknek.

Ahogy a nevető fiúkat nézte, Daisy boldogabb volt, mint valaha és tudta, hogy bármit megtenne értük. Mindenét feláldozná értük.