Átírás alatt - A Harris lány (HP fanfiction)

(Száztizenkettő) Fecsegés

Az évnyitó ünnepség szokás szerint unalmas volt. Daisyt nem érdekelték az elsősök, és most, hogy nem oszttatta be magát megint, oda sem figyelt a Süvegre és az új diákokra. Az este fénypontját a lakoma jelentette; a házimanók ezúttal is kitettek magukért és az asztalok rogyásig teltek a sok finomsággal.

Mivel Elijah már elballagott, Daisy a griffendélesek asztalához ült és senki sem merte elküldeni. Ezt okozhatta a lány hírneve, de griffendéles barátainak kihívó pillantásai és védelmező viselkedése is, bár ez nem számított. A fontos csak az volt, hogy velük lehetett.

—Örülök, hogy Flitwick elfogadta a bűbájtantanári állást—jegyezte meg két falat között Marlene és a tanári asztal felé pillantott, ahol az újdonsült professzor kollegáival beszélgetett.—Nagyon jó volt vele a párbajszakkör.

—Illő volna egy tréfával fogadni—nézett fel a tányérjából James. Mosolya csupán halvány árnyéka volt korábbi szertelen jókedvének.—Mit gondolsz, Holdsáp?

—Tessék?

Remus semmit sem evett az ételből, amit Lily a tányérjára pakolt, még csak bele sem túrt. Eddig a nagyterem ajtajára meredt várakozva, szomorú reménykedéssel.

—Vicceljük meg Flitwicket!—ismételte James türelmesen és az asztal alatt megszorította Lily kezét.—Hogy illő fogadtatásban legyen része.

—Akár megtehetnénk most rögtön!—szállt be lelkesen Sirius.—Annyian vannak itt, nem fogják tudni, hogy mi voltunk.

—Szerinted McGalagony nem titeket venne elő először?—vonta fel a szemöldökét Lily.—Nem vagy te kicsit eltévedve, Tapmancs?

—Szerintem sem kellene most azonnal—motyogta Peter és óvatosan körülnézett.

Természetesen semmivel sem keltettek nagyobb feltűnést annál, amilyet egyébként.

—Nem fogják tudni bizonyítani, hogy mi voltunk.—Daisy körülményeskedve kettévágott egy apró, panírozott camembert-kockát, majd a felét a villájára szúrta.—Gondolom, varázsolni akarunk. Csak annyi a dolgunk, hogy rögtön utána egy másik bűbájt is elvégzünk a pálcával. Így teremthetünk hamis bizonyítékot az ártatlanságunk védelmében.

—Nagyon megy ez neked—nevetett fel Marlene.

—Remélem, ellenem nem fogja ennyire védeni az ártatlanságát—szúrta közbe Sirius, mire James és Peter harsogva felröhögött és még Remus is elmosolyodott. Csak ez a mosoly mentette meg az idősebb Black fiút attól, hogy Daisy lelökje a padról.

—Visszatérve az eredeti témára—köszörülte meg a torkát Daisy.—Mit kellene csinálnunk?

—Hagyhatnánk valamit a szobájában—vetette fel Peter.

—Gyáva vagy, Féregfark!—Sirius a tanári asztal felé nézett.—Valami nagyot... Daisy, van neked raktáron Fecsegés Főzeted?

—Persze—vont vállat Daisy.—Egyszer használtam Mayán, de nem hatott. Úgy tűnik, amúgy is csupa ostobaságokat beszélt.

Marlene felnevetett.

—Csak viccelsz, igaz?

Daisy mosolya kicsit szélesebb lett és nem válaszolt, csak elővette a vállán lógó kistáskájából az üvegcse bájitalt.

—Két csepp elég. Fél óráig tart ki a hatása.

—Nagyszerű!—James izgatottan előrehajolt.—Melyikünk csinálja?

—Túl feltűnő lenne, ha én eltűnnék innen—húzta el a száját Daisy.—Ahogy a te esetedben is, Sirius.

—Hát igen, a hírnév átka—sóhajtott vigyorogva a fiú, majd Peter, Remus és Marlene elé tolta a bájitalt.—Srácok?

Remus még azelőtt elvette az üveget, hogy Peter és Marlene megszólalhatott volna.

—Én megcsinálom—jelentette ki eltökélten.—James, add ide a köpenyedet!

Mikor Remus eltűnt a láthatatlanná tévő köpeny alatt, ők úgy folytatták a beszélgetést, mintha mi sem történt volna. Igyekeztek semmi jelét sem adni izgatottságuknak, de közben feszülten figyeltek mindenkit.

A zavar a mardekár asztalától indult ki. Össze-vissza az asztal mentén néhány diák rémülten vagy dühösen hangoskodni kezdett, sokan fel is álltak. Aztán az egész átterjedt a griffendél, a hollóhát, majd a hugrabug asztalához is, végül pedig a professzorok közül is elérte Flitwicket, Lumpsluckot és Dumbledoret.

Mire a tanárok és a diákok ráeszméltek arra, hogy mi történt, Remus már ott ült mellettük és mosolygott.