Átírás alatt - A Harris lány (HP fanfiction)

(Száztíz) Címlapon

A nyár hamar elrepült, megérkeztek a levelek a Roxfortból az aktuális tankönyvlistával és a vonatjeggyel és mire Daisy feleszmélt, már az Abszol Úton volt, hogy elintézze az éveleji bevásárlást.

—Igazán, Elijah, nem kellene kísérgetned—morogta a lány, mikor kiléptek a bájitalhozzávalók boltjából, ahol az eladó testvéreknek nézte őket.—Tudok vigyázni magamra.

—Tisztában vagyok vele—hagyta rá a férfi, miközben a körülöttük tolongó embereket figyelte összeszűkült szemmel.—De a halálfalótámadások egyre gyakoribbak, Voldemort pedig haragszik rád. Sosem lehetünk elég óvatosak.

—Akkor sem kell testőr!—jelentette ki a lány. Elővett vékony köpenye belső zsebéből egy erszényt és a férfinak adta.—Tessék, vegyél magadnak valamit!

Elijah lesújtó pillantást vetett rá és nem vette el a pénzt. Daisy nevetve eltette az erszényt.

—Régen sokkal elővigyázatosabb voltál—sóhajtott lemondóan a férfi.

Daisy vállat vont és nem mesélte el, hogy elvarázsolt köpenyt visel, ami még a főbenjáró átkok erejét is tompítja és hogy kistáskájában több fajta méreg van, mint amennyit a férfi fel tudna sorolni.

—Amúgy is mindjárt találkozok a többiekkel—mondta.—Majd ők megvédenek.

Elijah nem felelt, Daisy pedig szemforgatva megszaporázta lépteit, hogy hamarabb a kisállatkereskedés elé érjenek, ahol a találkozót megbeszélték.

Marlene venni akart egy macskát. Daisy ezt kifejezetten szórakoztatónak találta, tekintve, hogy Peter animágus alakja a patkány, ők ketten pedig már egy ideje együtt voltak.

Szórakozott gondolatai egy pillanat alatt szertefoszlottak, amikor berántották két üzlet közötti szűk sikátorba. Daisy azonnal pálcát rántott, Elijah pedig már majdnem átkot is szórt az idegenre, amikor az lehúzta a fejéről talárja csuklyáját.

—Regulus?—ismerte fel döbbenten Daisy, de a fiú csendre intette és beljebb húzta a sikátorba.

Elijah körülnézett, és mikor látta, hogy senki sem törődik velük, valamint meggyőződött róla, hogy ez nem egy csapda, követte őket.

—Mit keresel te itt?—kérdezte aztán az ifjabb Blacket mogorván.

—Bevásárolni jöttem. Én is iskolába járok még, rémlik?

—Emlékeim szerint sosem tartottad olyan fontosnak a tanulmányaidat, mint azt, hogy Voldemort szolgája legyél—felelte Elijah fojtott indulattal.

Regulus egész testében megrándult a rettegett név hallatán, Daisy pedig rendreutasító pillantást vetett Elijahra.

—Történt valami?—fordult aztán az ifjabb Blackhez.

—Igen.—Regulus megakadt, kereste a szavakat, a hajába túrt és az égre nézett. Szemében könnyek csillogtak.—Én... Nem tudom, hogy mondjam el... A szüleim beszélgettek erről, tőlük hallottam. Daisy, annyira sajnálom!

—Mondd már, mi történt, Regulus!—csattant fel Daisy, mire a fiú összerezzent és végre a szemébe nézett.

—Az este néhány halálfaló Voldemort parancsára elment a Montana családhoz. Azt akarták, hogy álljanak melléjük, de amikor nem tették... Mindenkit megöltek.

Tompa zúgás következett, majd ugyanaz a dermedt csönd, ami Kaia halála után is betöltötte Daisyt. Ugyanaz az őrjítő mozdulatlanság, a tehetetlenség és a hiány. Az elméje küzdött, hogy felfogja Regulus szavainak a jelentését, hogy megértse, milyen következményei vannak.

Felicity...

Elijah a vállánál fogva megrázta, Daisy pedig csak lassan tudott rá fókuszálni.

—Daisy!—A férfi talán nem is először szólította meg.—Daisy, figyelsz rám?

A lány pislogott, aztán megrázta magát, felszegte a fejét és Regulushoz fordult.

—Köszönöm, hogy elmondtad—mondta színtelen hangon.—Bocsássatok meg, de most meg kell keresnem Remust.

Lerázta magáról Elijah kezét és kirohant a tömegbe. Minden erejével küzdött a rátörő fájdalom és csönd ellen, de mintha belülről fojtogatták volna. A mellkasa és torka összeszorult, szemét elfutotta a könny és mire odaért a kisállatkereskedés elé, már nem tudta elfojtani a sírást.

Sirius kérdés nélkül a karjaiba zárta; az ő szeme is fátyolos volt. Remus a Reggeli Próféta aznapi számát szorongatta a kezében és csak meredt maga elé. A címlapon hatalmas betűk hirdették a Montana család meggyilkolását.

Aztán Lily átölelte Remust és a fiúban mintha eltört volna valami, felzokogott. Úgy kapaszkodott a lányba, mint fuldokló az utolsó szalmaszálba, Lily pedig igyekezett megnyugtatni, holott ő maga is vigasztalásra szorult.

De nem voltak szavak, amikkel enyhíteni lehetett volna egy ekkora veszteséget.