(Nyolcvan) Mászóverseny

860 68 10
                                    

A kastély fala közelről sokkal meredekebbnek tűnt. Nem is egyszerűen meredeknek, hanem rettenetesen síkosnak és minden kétséget kizáróan megmászhatatlannak.

Daisy a fal tövében állva rávigyorgott Siriusra.

—Kész vagy?

Tapmancs megropogtatta ujjait, meglengette a karját és biccentett.

—Mehet!

Mögöttük Lily kiabált valamit, de nem néztek hátra. Bíztak benne, hogy James, Peter és Remus vissza tudja tartani a lányokat legalább addig, míg el nem indulnak. Utána pedig úgyis mindegy, hiszen felfelé csak nem mennek utánuk, bármennyire meg akarják is állítani őket.

Elvégezték a bűbájt, a cipő olyan erővel szorult rá Daisy lábára, hogy az már fájt, a kesztyű pedig majdnem széthasadt az ujjain. Még egyszer egymásra vigyorogtak, aztán felharsant a jel.

—Most!—kiáltotta Peter, ők pedig mászni kezdtek.

A varázslat tartott, a bőr rátapadt a kövekre, ők pedig pók módjára futottak fel a csillagvizsgáló torony oldalán. Sirius egy kicsit gyorsabb volt és nemsokára már fél hosszal előrébb járt, de akkor egy erős szélroham söpört el felettük és a fiú a falhoz lapult, nehogy lesodorja.

Daisy ellenben nem állt meg, bár szíve kihagyott egy ütemet, és amikor Tapmancs mellé ért, kiöltötte rá a nyelvét.

—Csiga!—nevetett, aztán mászott is tovább, mielőtt a fiú újra összeszedhette volna magát.

Hideg volt. A köveket zúzmara vonta be és Daisy mardekáros színekben pompázó sálját vadul rángatta a szél. Inkább ki is oldozta, nehogy megfojtsa, majd nem is nézve, merre zuhan a szövet, mászott tovább. Egyre tovább.

Mámorító érzés volt.

Fél úton járhattak, amikor McGalagony is a torony alá ért és felkiáltott hozzájuk. Bár a szavakat a süvöltéstől nem értették, abban biztosak lehettek, hogy a tanárnő nem volt elragadtatva a mutatványuktól.

—Ezért kapunk!—vigyorgott Daisy. Sosem érezte még magát olyan szabadnak, mint az ég és a föld között félúton, így nem igazán hatották meg a lehetséges következmények.—Kíváncsi vagyok, hány pontot fog levonni.

—Az még hagyján!—Sirius megborzongott, de valószínűleg csak a hidegtől, ami már pirosra csípte az arcát.—Életünk végéig sem szabadulunk a büntetőmunkából.

Daisy vállat vont és oldalba bökte a fiút.

—Máris feladtad, Tapmancs?

—Álmodban, Hólidér! Ha most is nyerek, már két dologgal fogsz tartozni nekem.

—Ha legyőzöl, nem pedig amikor—emelte ki Daisy, aztán fürgén tovább kapaszkodott.

A kesztyűk és a cipők kezdték kényelmetlenül szorítani, és ha a győzni akarás nem, hát ez elég motivációul szolgált a sietségre.

Sirius mégis megelőzte. A fiúnak hosszabbak voltak a lábai és a kezei, valamint még annak ellenére is erősebb volt, hogy Daisy fizikuma az utóbbi időben nagyon sokat fejlődött. Korábban nem is álmodhatott volna toronymászó versenyről.

A torony tetejére Tapmancs húzta fel, aztán vigyorogva leintegettek a lent összegyűlt diákoknak. McGalagony és még néhány tanár dühösnek tűnt, de mindenki más örömmel integetett vissza és üvöltözött nekik, ők pedig nevettek, ahogy csak tudtak.

Aztán Sirius felé fordult, kacsintott, a következő pillanatban pedig Daisy arra eszmélt, hogy a levegőben pörgetik, ő pedig boldogan sikongatva kapaszkodik Sirius karjába. Fel sem merült benne, hogy a fiú esetleg elejthetné.

A vigadalomnak a számmisztika professzor vetett véget, aki beparancsolta őket a kastélyba és egyenesen az igazgatói irodába kísérte őket, bár Dumbledore sem tudott mit kezdeni a helyzettel azon kívül, hogy újabb házirend-módosításra kényszerült.

Átírás alatt - A Harris lány (HP fanfiction)Donde viven las historias. Descúbrelo ahora