Átírás alatt - A Harris lány (HP fanfiction)

(Öt) Élet a víz alatt

—Daisy! Daisy!

Maya Lestrange kiabálása elűzte az üvegfalnak beillő, hatalmas ablak túloldalára gyűlt halakat és valószínűleg elérte, hogy jó ideig ne is jöjjenek vissza.

—Itt vagyok—intett Daisy és visszacsúsztatta a talárja ujjába vart tartóba galagonyapálcáját.—Mit szeretnél?

—Segítened kell a bájitaltan házidolgozatban!—jelentette ki drámai, szenvedő hangon Maya.

—De hát... Alig két hónapja járunk iskolába, az anyag még nem is nehéz. Egyáltalán megpróbáltad?

—Persze!

Daisy felvonta a szemöldökét, mire a Lestrange lány zavartan felnevetett és beletúrt a hajába.

—Jó, lebuktam. De te egyszerűen leültél, megírtad és az egész alig tartott tovább negyed óránál! Biztos tudsz valamit, amit én nem!

—Persze—vont vállat Daisy.—Rengeteget olvastam a témában és az apám bájitalmester.

Elmosolyodott Maya elkeseredett arckifejezését látva és oldaltáskájából elővett egy kis cetlit, amire pontosan leírta, hogy melyik könyv melyik fejezetére lesz szüksége és gyorsan mellé firkált egy vázlatot arról, amiről írnia kell.

—Köszönöm!—vigyorodott el Maya.—Te vagy a legjobb! De egyébként... mit csinálsz itt?

—Kipróbáltam egy bűbájt. Ott van a falon. Lehetővé teszi, hogy az üvegen keresztül bentről bármi ki tudjon menni, de közben visszafelé semmi se jöhessen—magyarázta lelkesen.—Egy régi diák találta ki, hogy kapcsolatba léphessünk a Fekete Tóban lakó élőlényekkel. Csak fél óráig hat, de például sok lény ideszokott az évek alatt.

—Egyet sem látok...

—Mert a kiabálásod elijesztette őket.

Maya vállat vont és otthagyta Daisyt a klubhelyiség legfélreesőbb sarkában. De ő nem bánta.

A reggeliről elhozott, mostanra megszáradt zsömléből újabb adagot tört le, szétmorzsázta és az üvegen átnyúlva a tó vizébe szórta.

Ezúttal az óriáspolip bukkant fel, így a lány a morzsák után néhány egész zsömlét és pár nagyobb sonkadarabot is juttatott neki.

Ahogy a sorra megérkező vizilények gyönyörű nyüzsgését figyelte, a Süvegen gondolkozott. Az is zavarta persze, amiket mondott, de a legilimentori képességei talán méginkább.

Muszáj volt megtanulnia, hogyan zárja le az elméjét.

—Daisy!—kiáltott oda neki ezúttal Bellatrix és az ő hívását nem lehetett figyelmen kívül hagyni.

Felkelt, vállára kapta könyvektől és pergamenekkel terhelt táskáját és vidám mosollyal az arcán átvágott a klubhelyiségen a kandalló melletti puha fotelekben ülő társaság felé.

A többi mardekáros, még a felsőbb évesek is kitértek az útjából, ahogy a ház legnépszerűbbjei felé tartott. Ott volt mindenki, aki számított, bár Daisy nem ismerte mindegyiküket név szerint.

Bellatrix hellyel kínálta maga mellett és bevonta a beszélgetésbe is. Rodolphus, aki mellette ült, karját átvetve a Black lány válla felett, nem törődött vele, de Narcissa és Lucius is mosolyogva szólt hozzá és hallgatta meg a válaszát.

Több más aranyvérű sarjat is észrevett a nagy társaságban. Valójában meglepő módon minden évfolyamból jelen voltak néhányan és, bár ez talán mégsem volt annyira váratlan, Bellatrix és Lucius tűntek a vezetőknek. Mivel pedig ők elég nagy érdeklődéssel fordultak Daisy felé, a többiek szemében is érdekessé vált.

Cassius, az idősebbik Malfoy nem szólt bele a beszélgetésbe. Valójában az egyik kanapé szélső helyén olvasott egy vaskos könyvet és alig pillantott fel belőle.

Egyszer találkozott a pillantása Daisyével és a lány megérezte óvatos matatását az elméje körül. Talán nem is szándékos volt, de annyira megrémítette, hogy mielőtt belegondolhatott volna, észrevétlenül felé fordította a tenyerét és halkan elmormogott két varázsigét.

—Protego! Confundo!

Bár már kezdte megszokni galagonyapálcáját, túl feltűnő lett volna, ha előrántja, meg egyébként is jobban szerette a pálca nélküli varázslást. Más érzés volt és régebb óta használta—a kiskapu a törvényben lehetővé tette.

Cassius majdnem elejtette a könyvét, aztán zavartan körülnézett. Tekintete megállapodott Daisyn, halványan elmosolyodott, majd megadóan biccentett. Daisy kihívóan viszonozta.

Senki sem vette észre.