Átírás alatt - A Harris lány (HP fanfiction)

(Harminchét) McGalagony

—Miss Harris, ez a házidolgozat egészen egyszerűen elfogadhatatlan—jelentette ki szigorúan McGalagony.—Mintha semennyi energiát sem fordítana az iskolai tanulmányaira! Ami egészen meglepő, hiszen sosem látni könyv nélkül!

Daisy lábával a széke alá tolta oldaltáskáját, amiben ezúttal is sok könyv volt.

—Sajnálom, professzorasszony—hajtotta le a fejét bűnbánóan, de leginkább azért, hogy az átváltoztatástan tanárnő ne vegye észre szájában a mandragóralevelet. Minden kétséget kizáróan azonnal rájönne, hogy animágiát tanul és nem lett volna kellemes pont most, a vége előtt egy kicsivel lebukni.

—Tudom, hogy nem én vagyok a házvezető tanára, de aggódom önért. Amiket Miller professzortól hallok a sötét varázslatok kivédésén nyújtott gyalázatos teljesítményéről... Most pedig ez az összecsapott dolgozat. Más kollégáim is említették már. Pedig tehetséges boszorkány.

—Megírom újra a dolgozatot, ha szeretné, és ígérem, ezután jobban teljesítek majd az óráimon is.

—Nem csak erről van szó. Megteheti, hogy nem fordít energiát a tanulásra, nem fektet be a jövőjébe. Szíve joga eltékozolni ezt a hét évet, de az egészsége...

Daisy meglepetten felkapta a fejét. A fiatal tanárnő aggodalmasan nézett rá.

—Sosem megy ki a szabadba, az olvasáson kívül nemigen csinál mást, sápadt és olyan gyengének tűnik, mintha a legkisebb szellő is elfújhatná, nem is eszik rendesen—sorolta a nő.—Gyakran olyan nyúzott arccal ül be az óráimra, mintha nem tudna rendesen aludni.

—Tanárnő... minden tiszteletem, de ez teljes mértékben az én magánügyem.

—Mint nevelője, nem csak a tanulmányi fejlődését tartom szem előtt. És ebben Lumpsluck professzor is egyetért velem.

—Akkor miért nem ő beszél velem? Végül is ő a mardekár házvezető tanára.

Daisy nyersebben beszélt, mint illendő lett volna, de McGalagony nem akadt fent rajta.

—Nem volt biztos benne, hogy mindezt határozottan el tudná mondani, mivel ön, Miss Harris igencsak jól ért a szavakhoz és az emberekhez.

Néhány pillanatig farkasszemet néztek, aztán Daisy megadóan sóhajtott.

—Mit vár tőlem, mit tegyek?

A professzor a fejét ingatva felállt íróasztala mögül.

—Ne fogalmazzon így, Miss Harris!—kérte a tanárnő.—Nem akarom kényszeríteni semmire.

Daisy felvont szemöldökkel nézett McGalagonyra és várta, hogy folytassa.

—Mondjuk kviddicsezhetne.

—Nem akarok bekerülni a házam csapatába. Valószínűleg a képességeim alapján be sem vennének.

McGalagony pislogott párat, de nem tette szóvá, hogy a szóhasználat azt engedte feltételezni, hogy egyébként bármikor könnyedén el tudná érni, hogy bekerüljön.

—Nem a házcsapatra gondoltam—legyintett.—Csak úgy, tét nélkül repülhetne.

—Inkább lovagolnék hippogriffeken vagy tesztrálokon, mint seprűn—sóhajtott Daisy. Ezt egyébként kifejezetten csábító gondolatnak találta.

—Esetleg beszélhetek erről az igazgató úrral és az illetékes professzorral.

—Nagyon kedves, tanárnő, de nem hiszem, hogy ez jó ötlet lenne—mosolyodott el Daisy.—Az iskola többi tanulója valószínűleg kivételezésnek fogná fel, minthogy az is lenne.

McGalagony döbbenten pislogott. Nem várt volna ilyen érettséget egy tizenhárom évestől.

Daisy felállt és a vállára vette oldaltáskáját.

—Nincs okuk az aggodalomra, professzorasszony. Ígérem, az órákon is jobban fogok teljesíteni.

A lány még azelőtt távozott, hogy McGalagony bármit mondhatott volna.