Átírás alatt - A Harris lány (HP fanfiction)

(Százhuszonnyolc) Egy kígyó mosolya

Kora hajnal volt, még a Nap sem kelt fel teljesen. Az esti köd fel sem oszlott és a Szoba hatalmas ablakain beszűrődő fény nem volt elég, Daisynek a gyertyákat is meg kellett gyújtania.

A bájital miatt kelt fel, amivel kísérletezett. Egy olyan főzetet akart létrehozni, ami szerelmi bájitalként működik és még a legképzettebb mestereket is képes becsapni, valójában pedig nincsen hatása. Szüksége volt erre, hogy átverje az apját.

Ez volt a tökéletes alkalom; Sirius ezúttal a fiúkkal közös hálószobájában aludt, így Daisy teljesen egyedül lehetett az egész Szobában. Ez szinte alig fordult elő az utóbbi időben, amit persze a lány nem bánt, éppen ellenkezőleg – főleg, mivel eddig titkolnivalója sem akadt.

Dumbledore kérése viszont megváltoztatott mindent.

Daisy ásítva botorkált oda az üsthöz és keverte meg háromszor a lassú forrásban lévő főzetet. Ez volt a hatodik próbálkozása és most úgy tűnt, ezúttal végre sikerült megtalálnia az egymást kioltó hozzávalók tökéletes arányát úgy, hogy a főzet még szerelmi bájitalnak tűnjön.

—Malei!—szólt bele a lány halkan a félhomályba, miután meggyőződött róla, hogy az üst alatt égő láng akkora, amekkorának lennie kell.

A házimanó halk pukkanás kíséretében jelent meg előtte és tiszteletteljesen fejet hajtott.

—Úrnőm!

—Beszéltél Damon bácsikámmal?

Daisy intett a manónak, aki követte őt az íróasztalához, majd felmászott a lányéval szemben felállított székre és szórakozottan lóbálni kezdte az ülőke széléről lelógó lábát.

—Igen. Kérésének megfelelően ma éjfélkor a Szellemszálláson lesz.

—Remek—biccentett Daisy és mélyet sóhajtott.—Köszönöm.

Malei kíváncsian nézett rá nagy, sötétkék szemeivel. Azonnal észrevette, ahogy Daisy futólag kitörölt a szeméből egy könnycseppet, de bölcsen nem tette szóvá, csak várt, hogy a lány folytassa.

—Szeretném, ha utánanéznél valaminek—nézett rá újra Daisy és megköszörülte a torkát.—Emlékszel, hogy mit vállaltam, ugye?

—Igen—bólintott a manó.—Kémkedni fog és beépül. Úrnőm hatalmas áldozatot hoz a jó győzelméért.

Daisy halványan elmosolyodott, de vidámsága alig tartott pár pillanatig.

—Daisy Vanessa Harrisként halálfaló leszek, a Sötét Nagyúr hűséges szolgája. Azonban az információkon kívül vannak más dolgok is, amivel segíthetem a barátaimat, emellett pedig nekik az információkat sem adhatom saját nevemben. Szükségem van tehát egy álnévre, egy álszemélyiségre.—Daisy kis szünetet tartott, a manó arckifejezését vizsgálgatta, és amikor látta, hogy Malei érti, folytatta.—A legjobb Fautor neve lenne. Maradhatnék arctalan, testtelen és a vércséimmel leveleket küldenék, esetleg más tárgyakat is, ha arra van szükség. De Sirius és a többiek tudják, hogy én voltam Fautor, így azt már nem használhatom.

—Keressek Úrnőmnek egy újabb álnevet?—kérdezte zavartan Malei.—Nem hiszem, hogy én lennék erre a legalkalmasabb.

—Hadd magyarázzam el, hogy mire gondolok.—Daisy kényelmesen hátradőlt a székében és keresztbe tette a lábait.—Fautor azért lett volna jó, mert már itt is, az iskolában, segített. Tudják, hogy megbízhatnak benne. Viszont most, a háborúban hiába bukkanna fel egy új név, nem hinnének neki. Arctalan, testetlen, lenyomozhatatlan valaki és mégha maga Dumbledore kezeskedne is érte, gyanús lenne. Kíváncsiskodnának. És nem nyugodnának addig, amíg ki nem derítik a kilétét. Követnék a baglyokat, például, hiszen a vércse-varázst, vagy annak módosítását nem használhatnám már.