Falkátlanul

Extra (+18)

- Gyönyörű!

Álmélkoda néztem körbe a hegyekre. Egy szűk szurdokvölgyben vezetett az utunk, felettünk éles sziklák meredtek az ég felé, vagy éppen pont felénk, mintha ránk akarna szakadni az egész hegy. Félelmetesen lenyűgöző látvány volt. Egy sodró vizű patak csordogált közvetlenül a műút mellett, vize tiszta volt de nem a vakítóan kékes színű, mint amit pár hónapja láttunk az Alpokban. Sokkal inkább zöldes árnyalata volt, de gond nélkül le lehetett látni az aljára.

Mellettünk folyamatos volt a forgalom az úton, csak épp egy pillanatra álltunk le, hogy megcsodáljuk ezt a természeti képződményt. Tőlünk jobbra leparkolva ott állt egy fekete Yamaha motorkerékpár, amin eljutottunk idáig. Kiránduló gyalogosok is fel alá meneteltek, néhol egy-egy árus próbált valami pénzt szerezni a csapdájukba besétáló járókelőktől. Tetszett az itteni sürgés forgás, a modern és az ősi természet valahogy találkozott a völgyben. Nem csak a sziklákból, hanem az itteni emberekből is valami ősi erő áradt. Számomra megmagyarázhatatlan volt.

- Menjünk tovább? Jó lenne estére odaréni Yuma falkájához. - Wynono szemeiben izgatottság csillant. 

- De hiszen szóltunk neki, hogy ha nem ma, akkor holnap fogunk odaérni. - láttam társamon, mennyire belelkesült. Ennyi év után újra láthatja a fiát. Elmondása szerint legalább száz éve nem találkoztak. Elképzelni se tudtam, hogy képesek családok ennyi időt külön tölteni. A vérfarkas élettartam hasonló volt az emberekéhez, Wynono és az ő egyenes ági leszármazottjai ez alól kivételt képeztek. Az évek során azonban folyamatosan apadt ki a halhatatlanság képessége, így a mai időkben született farkasok egyre könnyebben bele tudtak olvadni a modern emberek életébe.

- Gyere. - mosolygott rám kedvesen. - mégis csak ma van a születésnapod. Szeretném ha megünnepelhetnénk a többiekkel is. 

- De nem is ismerek senkit. - felvettem fejemre a fekete bukósisakot, a megszáradt hajam újra készen állt, hogy kellemetlenül beleizzadjon a kipárnázott belső részbe. Az egyik része a motorozásnak, amit annyira nem szívleltem.

- Ne aggódj, táncolni tudsz és tudom, hogy szeretsz is. Lesznek zenészek, nagy tűz.

- Te mindent megszerveztél a tudtomon kívül? - Wynono felült a bakra, majd mögé ültem. Még hátranézett és határozottan megfogta a kezeimet, hogy a derekára helyezze.

- Kapaszkodj. - éreztem, hogy vigyorog. Felbődült a motor, ami számomra túl hangos volt, majd kilőttünk a kacskaringós utakon.

Alkonyatkor tévedtünk rá egy földútra, ami bevezetett a hegyek közé. A hátunk mögül pont rávetült a nap fénye a hegyoldalra, ezzel aranyra festve a fákat. A gerinc közelében csak tűlevelűeket lehetett látni, lejjebb terültek el a lombhullató fák. Hideg volt a levegő, a menetszél után pedig csak úgy zúgott a fülem. Lassú tempóban kerülgettük a kátyúkat az úton, így kellett mennünk egészen egy behajtani tilos tábláig. Folytatódott az út, de el volt zárva egy súlyos vassorompóval. Wynono lelassított, de valamiért olyan érzésem lett, hogy nem fog megállni.

- Wynono!

Hiába kiabáltam, meg se rezzent a hangomra. Tudtam, hogy hall, akkor miért játssza a süketet? Tovább mentünk a sorompó felé, vészesen közeledett, nekem pedig inába szállt a nemlétező bátorságom, belemélyesztettem körmeimet a derekába és elbújtam a háta mögé.

A várt ütközés elmaradt, tovább robogtunk változás nélkül az úton. Lassan nyitottam fel a szemem, torkomban dobogó szívvel fordultam hátra. A sorompó ugyanott volt, de minden gond nélkül.. Áthajtottunk rajta?