Bloody love [woosan] ((Befejezett))

Vonyítás

{San}

Azóta a nap óta eltelt egy hónap. Wooyoung és a falkája, úgy mondva eltűnt a városból. Én igazi vámpír lettem, de jelenleg akkor sem tudok örülni, amikor Seonghwa tanít engem. Nagyon hiányzik Wooyoung. A közelsége, a hangja meg úgy mindene. De még tisztán emlékszem arra, amit azon a napon mondott nekem.

-Wooyoung..
-San. Gartulálok ahhoz, hogy igazi vámpír leszel. Seonghwa mondta, hogy itt talállak. Viszont azért jöttem, hogy elmondjam, két hétig nem fogsz látni engem.
-Ezt hogy érted?
-Sajnálom, de nem mondhatom el. Remélem megérted. Most pedig mennem kell.
-De, kérlek magyarázd el mi van!
-Csak annyi, hogy két hétig nem látsz. Hamar visszatérek.
-Wooyoung.
-Megyek. Sok sikert San. Majd még találkozunk. Szia.
-De.. Szia...

Akkor jól éreztem. Valami baj van. Ráadásul az egész falkájában valami zűrzavar van. Azt mondta csak két hét, de már egy hónapja nem láttam őt, se a falkáját. Ürességet hagyott bennem. Úgymondva visszatértem a depis életmódhoz. Bejárok iskolába, végig unom az órákat és hazamegyek. Ennyiből áll a napom. De persze néha valamikor Seonghwa tanít, de akkor is, csak ő rá tudok gondolni, hogy mi lehet vele, vagy mit csinál éppen.
Hol vagy most Wooyoung?
Úgy egész órán ez a kérdés foglalkoztatott. A tanárnő egyszer felszólított, amire rendesen válaszoltam. Szerencsére utolsó óra volt, így amint kicsengettek a többiekkel együtt elhagytam a termet. Mint egy régi dokumentumfilm. Csendben és lassan sétálgatok a számomra fekete-fehér folyosón, és a gondolatok tömkelege, ami lejátszódik a fejemben, az már kínoz. Tudatlan vagyok, elég sok szempontból. Senki sem ad nekem választ semmire. Milyen titok vesz engem körül, és, hogy mi van azzal a személlyel aki a legfontosabb lett a számomra.

Lassan hazaindultam azon az úton amit naponta megjárok. De mégis volt valami más. Egy olyan dolog, amit nem tudtam azonosítani, ugyanis eleredt az eső, ami elnyomja a szagokat. Kapucnis pulóver van rajtam, de képtelen vagyok bármit is tenni. Wooyoung hiánya már lassan felemészt, így aztán hagytam, hogy az ég könnyei rám potyogjanak, ami lassan végig is folyt a ruhámon. Nem kérdés, mire hazaértem teljesen eláztam.

-Szia San. Hogy érzed magad? - kérdezte Seonghwa, mikor épp mentem volna fel a lépcsőn.

-Nem fogok hazudni. Te is tudod, hogy mi van. Nem értem miért kérdezed meg. - válaszoltam flegmán, majd felmentem.

Amint a szobámba értem, ledobtam a táskám és lefeküdtem az ágyba, közben pedig a plafont kezdtem el nézegetni, és nem érdekelt, hogy vizes a ruhám. A gondolataim pedig most sem hagytak nyugodni. Végül megláttam Seonghwat bejönni. Kérdőn néztem rá, mikor csak egy szó nélkül leült nellém. Bár mindig ezt csinálja, de rögtön utána el is kezdett beszélni. Most viszont nem. Néhány percig csak engem nézett. Majd szóra nyitotta száját, de mielőtt bármit is mondhatott volna, meghallottunk egy hangos és hosszan tartó vonyítást, ami különbözött a többitől. Erre felültem és mindketten felálltunk. Egyből a tetőre indultunk, hiszen a vonyítást azt még mindig hallottuk. Mikor felértünk, az itteni korláthoz mentünk és néztünk a hang irányába. A vonyításhoz lassan több farkas is csatlakozott, amiben meghallottam Wooyoungot is. Ez most más. Nem olyan vonyítás amit szoktam hallani. De megnyugodtam, mert így tudtam, hogy visszatért, és az ő falkája az. De amint ránéztem Seonghwara, az a pici mosoly is ami megbújt a szám szélén, eltűnt.

-Seongwha, mi a baj?

-Ugye tudod mit jelent, ha egy farkas falka így vonyít?

-Nem. Mit jelent?

-Elvesztettek valakit San. - mondta halkabban, de tisztán értettem.

-Ho-hogy érted ezt?

-Többször hallottam már ilyet. A falkájukban, meghalt valaki. Gyász vonyításnak is nevezik ezt.