Leszek az ihleted {+18}

4.

Eve:
Majmok ugrálnak a fejemben és folyamatosan dobolnak, meg székeket dobálnak. Ez pedig baromi fájdalmas.
Basszus!
A fájdalommal telt nyögés, ami elhagyja a számat annyira hangosra sikerül, hogy fel is riadok rá a félálomból, amiben még benne voltam.
- A francba - motyogom, miközben próbálom hozzászoktatni a másnapos fejemet a fényhez.
Sosem iszom addig, hogy elázzak. Mindig figyelek arra, hogy csak annyit igyak, hogy jól érezzem magam és kicsit lelazuljak, ha feszült vagyok, viszont tegnap nem akartam tudni, hogy hol vagyok. Csak el akartam felejteni azt a fusztrációt és nyomást, ami az írás miatt nehezedett rám. Ki akartam söpörni a fejemből minden negatív gondolatokat és nem gondolni arra, hogy mennyire bénázom egy számomra fontos dologban. Meg nem akartam, hogy Harvey rám való hatása egész éjjel felettem lebegjen.
Hülyén viselkedtem, mert elvesztettem minden önkontrollom és most ennek iszom meg a levét.
Basszus, ez nem fair!
A barátmőim sokkal többet ittak nálam, de bezzeg nekik ez nem okoz gondot, mert ők kábé bármennyit ihatnak, akkor sem lesznek másnaposak. Én meg, aki mindig odafigyel arra, hogy ne vigye túlzásba az alkoholt, másnap kínzó fájdalommal ébredek, ha mégis túlzásba esem. Nagyon ki lehettem készülve tegnap, ha szándékosan löktem magam ebbe a szakadékba. És kiindulva abból, hogy a lányok mennyire sokáig alszanak alapjáraton is, nemhogy most, hogy buliztak, tuti, hogy egyedül kell majd rendet raknom a lakásban.
Remélem, hogy senki nem szundít a kanapén.
Az oldalamra fordulva újabb fájdalmas nyögést hallatok, de ahogy meglátom a kis cetlit és a pohár vizet két pirulával, azonnal elkerekednek a szemeim.

A tegnapi gyógyszerek hatása már bizonyára elmúlt. Itt maradtam, amíg el nem aludtál és gondoltam hagyok neked újabb adag fájdalomcsillapítót és egy kis vizet. Remélem megérte a dolog.

-Harvey.

Még vagy háromszor újraolvasom a papírra írt - férfi íráshoz képest meglepően szép - szöveget, s ahogy felfogom a sorokat, elönt a szégyenérzet. Tegnap Harvey végignézte mindazt, amit csináltam. Felvonszolt a szobámba, megvárta, hogy lezuhanyozzak, fogat mossak és pizsamát vegyek, majd belém diktált egy pohár vizet és két fájdalomcsillapítót, aztán negvárta, amíg elalszom. A tegnap este emlékei bekúsznak a tudatomba és ettől lángolni kezd az arcom. Harvey a lábamnál ülve végignézte, ahogy álomba merülök, majd hagyott nekem itt még egy adag gyógyszert. Nem hiszem el, hogy mindezt leműveltem Harvey előtt. Nem is az a nagy baj, hogy látott részegen. Mégcsak nem is az aggaszt, hogy smároltam az egyik haverjával a kisasztalon. Arra valószínűleg szinte senki nem fog ma már emlékezni és én sem bánom most már annyira, hogy Harvey közbelépett. Xander is részeg volt és én is. Éppen ezért nem sértődöm meg rá, hogy lazán lecserélt egy másik csajra, mintha csak leprás lennék, amikor megtudta, hogy Harvey húga vagyok. Vagyis csak fogadott húga, de ez a tegnapi állapotokban csak részlet kérdés volt. Sokkal inkább azért szégyellem magam, mert Harvey látott annyira sebezhető állapotban. Immáron másodjára. Először kiakadtam neki a garázsban az írás miatt, majd tegnap este rájött, hogy ezért iszom annyit és akkor is megtörtem, amikor itt voltunk a szobámban. Nem lett volna szabad ennyire kiborulnom előtte. Harvey nem az az ember, aki előtt megmutatnám ezt az oldalam, mert már így is elég a testi vonzalom köztünk. Nem kell lelki is.
Elemelem a vizet és a két gyógyszert az éjjeliszekrényről, majd magamba diktálom őket. Nem szeretem vízzel indítanom a napot a kávém előtt, de most szükségem van erre. Bár alapvetően a fájdalomcsillapítók sem szoktak segíteni, úgyhogy nagyon reménykedem, hogy Harvey azt tette ide nekem, amik legalább minimálisan enyhítenek a fájdalmamon.
Jobb lesz, ha tartom a távolságot.
Ez a gondolat úgy lebeg a fejemben, mintha kötelező lenne. Veszélyes volt eggyel föléjük költözni, de reménykedtem, hogy a suli és az edzéseink keresztezik majd annyira az időnket, hogy nem futok össze vele, ha nem muszáj. Márpedig most ezek után még annyira sem akarok a közelében lenni, mint eddig. Vagyis, ez nem igaz. Nagyon is szeretnék a közelében lenni, de a józan eszem megakadályozza, hogy hülyeséget csináljak. Harvey maradjon csak meg a "tiltott gyümölcs" fiókban.
A gondolataimból a telefonom rezgése szakít ki. Valaki SMS-t küldött. Nagyon remélem, hogy nem valaki a suliból, hogy megköszönje a majdnem ingyen pornót, amit az asztalon nyomtam. Ebben a pillanatban még egy szexesemesnek is jobban örülnék egy idegentől, aki véletlenül félrenyomta a számot. Nos, az idegen stimmel, de az üzenet azonnal elárulja, hogy nekem akarták küldeni és nem is annyira ismeretlen a feladó.
Ő: Szia, Xander vagyok. Csak bocsánatot akarok kérni a tegnapi viselkedésemért (nem, nem Harvey kért meg rá, becsszó). Nem akartalak faképnél hagyni, de a tesókódex köt. Viszont, ha van kedved meginni valamikor egy kávét, akkor annak nagyon örülnék. Csakhogy bebizonyítsam, hogy nem vagyok totális seggfej. :)
Az ajkaimra halvány mosoly szökik, miközben válaszolok neki.
Én: Ne aggódj, nincs harag, én is eléggé túlreagáltam a dolgokat és nem voltam ura önmagamnak. A kávé nem hangzik rosszul, de mi lesz a tesókódexszel?
Valószínűleg nála van a telefonja, mert szinte azonnal válaszol.
Ő: Azt hiszem, hogy Harvey be fog húzni nekem miatta, de muszáj igazolnom az állításom, hogy nem vagyok akkora farok, mint amilyennek tegnap tűntem.
A számat akaratlanul is elhagyja egy kacaj, ahogy elolvasom az üzenetét. Az biztos, hogy Harvey ki fog bukni, ha elmegyek vele egy kávéra. Ugyanis emlékszem arra is, hogy milyen tűz volt a szemében tegnap, amikor lerángatott a dohányzóasztalról. Tűz, amit a vágy és a féltékenység táplált. De mivel úgy gondolom, hogy egy kávé nem lánykérés és én sem vagyok ártatlan, mint a ma született bárány, plusz Harvey nem a pasim, hogy kiakadhasson ezen, ezért nem is kérdés, hogy mi a válaszom. Azért jöttem egyetemre, hogy jól érezzem magam a tanulás mellett és kiélvezzem a fiatalságom, amíg meg nem kapom a diplomámat. Akkor pedig ideje magam tartani ehhez. A tegnapi naphoz nem volt semmi kedvem, viszont ez egészen csábítóan hangzik. Ha nem úgy sül el, ahogy elsülhet, akkor még mindig szerezhetek egy barátot és érezhetem jól magam vele egy délután.
Én: Megadom az esélyt arra, hogy igazold az állításod, ha a pofon sem tántorít el. Meglátjuk, hogy hogy bírok alkalmazkodni a sulihoz és összehozzuk.
Megint rögtön válaszol.
Ő: Már alig várom.
Hazudnék, ha azt mondanám, hogy idegen számomra az, ahogy a pasik reagálnak rám. Már egészen korán rájöttem - hála Harvey-nak például -, hogy mit tudok kiváltani egy férfiból és, hogy ezt hogyan tudom kezelni. De az, hogy Harvey egyik csapattársára is hatással voltam, az meglep. Tudom, hogy milyenek ezek a hokisok. Nem randiznak, hacsak nem abban reménykednek, hogy egy jó numera lesz a vége. Bár így is inkább csak egy bulin állnak le flörtölni a kiszemelttel, aztán úgy egy órán belül már le is lépnek valahova, hogy kettesben lehessenek. Xander is ilyen. Ő nagy játékos. Legalább akkora, mint Harvey, úgyhogy nem is verem nagy dobra ezt a találkát. Talán tényleg csak azt akarja bizonyítani, hogy nem akkora farok.
Akárhogy is, a tegnap este és a ma reggel eseményeit felhasználhatnám a sztorimhoz. Beindítom a laptopom, hogy mire visszaérjek a reggeli kávémmal és a reggelimmel, addigra simán elinduljon.
Talán most, hogy kikapcsoltam és ennyi minden történt, menni fog és végre megszülöm az új fejezetet.
Lent végignézek a káoszon, amit majd el kell takarítanom. Nem lesz könnyű nap. Van mit pakolni bőven, de ennek most várnia kell magára. Majd pakolok, miután megírtam az új részt. Most a másnaposság ellenére tele vagyok energiával. Lehet, hogy csak Xander üzenete dobott fel ennyire, nem tudom. De az biztos, hogy most komolyan érzem a lendületet ahhoz, hogy végre haladjak. Holnap már elkezdődik a szemeszter és talán annyi időm sem lesz, hogy meghaljak, úgyhogy ki kell használnom az utolsó napot. Gyorsan összedobom magamnak a reggeli ébresztőm, meg megkenek egy szelet kenyeret nutellával, aztán már megyek is vissza a szobámba. Miközben elfogyasztom a kávét és a reggelim, addig átolvasom a korábbi fejezeteket és a kedves kommenteket. Már az egyszerű "Folytiii😍😍💖" üzenetek is jól esnek, de van némelyik igazán hosszú komment, amik elfeledtetik velem a másnaposságot és még jobb kedvre derítenek.
Ezt neked, Harvey!
Talán szétcsaptam magam tegnap, de most talán pontosan erre volt szükségem.
Ahogy a fájdalomcsillapító hatni kezd, úgy szép lassan a szégyenérzet is oszladozni kezd és megnyugszom. Ez csak egy este volt, nem nagy ügy. Harvey messze nem látott annyira kibukni, mint amennyire ki tudok. Nem voltam olyan sebezhető, hogy emiatt aggódjak.
Kiiszom az utolsó kortyot a bögrémből, lenyelem a maradék falatot a nutellás kenyeremből, majd a használt tárgyakat lerakom a pohár mellé.
- Na akkor kezdjük el - motyogom magam elé, miközben megnyitom a Word dokumentumot, ahol a "20. Fejezet" felirat alatt még mindig csak a nagy üresség fogad.
Lehunyom egy pillanatra a szemem, majd veszek egy mély levegőt, hogy kicsit átszellemüljek a főszereplőm karakterébe. Annyi használható dolog történt tegnap este. De valahogy...egyik sem illik most ide. A legutóbbi fejezetemben a két főszereplő épp azon évődött, hogy vajon mi lesz, ha a lány bátyja megtudja, hogy kavarnak és néha randiznak. Csakmert a tesókódex itt is kéne, hogy számítson. Mentségére legyen mondva a srácnak, hogy már egy ideje bejön neki a lány és egy hosszas belső harc után estek csak egymásnak az egyik hálóban egy diákszövetséges buli alatt. Legalábbis először. Azóta pedig csak bonyolódnak a dolgok. És most komoly rész volt legutóbb. Ehhez pedig sehogy nem jön össze a házavató buli, vagy az, hogy egy srác randira hívott. Talán mégsem úgy hatott rám mindez, ahogy akartam.
Egy órán át bámulom a képernyőt, hátha valami csoda folytán az ujjaim maguktól kezdenek el mozogni, de az ihlet csak nem akar rám törni. Megint nem jön össze és már zuhanok is vissza a gödörbe.
Asszem marad a takarítás.