Leszek az ihleted {+18}

25.

Eve:
Nem tudom, hogy ezt a bulit jó lehetőségnek fogjam fel, ahhoz, hogy egy kicsit kikapcsoljak és ne az érzéseimen pörögjek, vagy egy hatalmas buktatónak, amitől borulhat minden, ami Harvey és köztem van. Márpedig tudom, hogy ez a valami köztünk kezd egyre nagyobb tétről szólni. Amint lesz két nyugodt percünk, amikor nem pörög körülöttünk buli, sem pedig mindenki más, hogy mi a lebukáson aggódjunk, meg kellene beszélnünk, hogy mit is érzünk. Már ha ő egyáltalán érez bármit a testi vágyon túl az irányomba.
Egyelőre nem tudom, hogy ezt hogyan fogom abszolválni, mert rá kell jönnöm előbb, hogy mi mindent érzek és azt utána szavakba önteni, ami nem az erősségem. De tudom, hogy muszáj leszek összeszedni magam, mert a bizonytalanság minden lehetséges opciónál és végkimenetelnél rosszabb, még ha ijesztő is mindaz, ami ebből kisülhet. És remélem, hogy ezúttal jobban fog menni a dolog, mint amikor találkoztam a bátyámmal és nem bírtam feltenni a kérdéseim, mert féltem a válaszoktól. Nem is tudom, hogy ebben az esetben melyik válasz lenne az ijesztőbb, az, ha Harvey is hasonlóan érez, vagy az, ha nem.
És ha igen, akkor mégis hogyan tovább? Hogy próbálhatunk meg együtt lenni úgy, hogy ilyenre még csak gondolnunk sem lenne szabad amiatt a papír miatt, ami a húgává tett? És vajon mennyi időt kaptunk még a sorstól, mielőtt minden összedől, mert kiderül, hogy mi van köztünk?
Nem lenne szabad ilyeneken gondolkodnom, de sajnos én a realitások talaján mozgok és bármennyire nem akarom megszakítani a köztünk lévő akármit is, a félelmem nem múlt el azzal kapcsolatban, hogy mikor fog robbanni a bomba. Ugyanis képtelen vagyok abban a mesében ringatni magam, hogy ezt hosszútávon tudjuk komolyan is csinálni anélkül, hogy bárki megtudná. És ha egy ember tudja, akkor előbb vagy utóbb, mindenki meg fogja tudni, az pedig kizárt, hogy minden szerettünk boldogan fogadja majd a hírt, hogy Harvey összejött a kishúgával. Ezt még kimondani is rossz, pedig a családunk összes tagja úgy látja, hogy mi testvérek vagyunk és valahol azt hiszem, hogy tényleg így van. Vagyis, jogilag így van. Minden más szempontból viszont esélytelen, hogy mi testvérekként tekintsünk egymásra és ha ebbe belegondolok, akkor nem is értem, hogy eddig hogy nem jött rá senki, hogy valami van köztünk. Már nem, mintha le akarnék bukni, de szerintem látványos a köztünk lévő vonzalom, mégsem kaptunk soha még csak egy gyanús pillantást sem. Aztán nincs kizárva, hogy azért úsztuk meg eddig, mert az emberek annyira abban a hitben vannak, hogy mi testvérek vagyunk, hogy eszükbe sem jutna ránk más szemmel nézni. Ha így van, akkor remélem, hogy ez a boldog tudatlanság még jó sokáig körbelengi majd az ismerőseinket és szeretteinket, mert nem állok készen arra, hogy minden összeomoljon körülöttünk. Nem vagyok kész elveszíteni Harvey-t, sem a barátainkat és nem vagyok kész csalódást okozni Mr. és Mrs. Jensennek. Éppen elég az a felhő, ami a vérszerinti bátyám miatt lebeg felettem, nem kell még egy, ami szétrombolja a stabil pontot az életemben. És nem kellene az sem, hogy mindezen pörögjek és bevonzzam magamnak. Azt hiszem, hogy tényleg szükségem van egy kis kikapcsolódásra, mert ha itthon maradok, akkor biztos, hogy addig agyalok, amíg ki nem készülök és végül valahogy azt nem mondom Harvey-nak, hogy nem akarok belőle többet, csak hogy megóvjam őt, a családunkat és magamat a teljes katasztrófától.
Ez az egész sokkal egyszerűbb volt, amikor még csak a szexről és az egyezségről szólt a dolog, és nem kavartak be az érzésekbe, amikről azt sem tudtam, hogy megvannak bennem.
Ettől a gondolattól kiszakad belőlem egy sóhaj, amivel felkeltem a barátnőim érdeklődését, akik az én szobámat választották sminkes szobának most.
- Minden rendben van? - fordul felém Kayla és a szemében látom, hogy komolyan aggódik. - Tényleg elég csendes voltál az úton is haza. Ugye nem a Harvey-val történt vita miatt?
Utálom magam, amiért hazudnom kell nekik. Ez a része az, ami a leginkább kicsinál az egyezségünkben, de nem vallhatom be nekik, hogy egyre erősebb érzéseim kezdenek lenni Harvey iránt, mert az egyenlő lenne egy hatalmas katasztrófával. Kénytelen vagyok tartani magam a kis mesénkhez.
- Nem, dehogy - rázom meg a fejem és mosolyt erőltetek magamra. - Igen, Harvey az agyamra megy, amikor megpróbál beleszólni a magánéletembe, de azért annyira nem, hogy magamba zárkózza miatta, vagy ilyenek. Különben is, amikor megérkeztünk, tényleg megbeszéltük a dolgot. Bocsánatot kért, meg minden. Megint szent a béke és megígérte, hogy igyekszik mostantól visszafogni magát. Remélem, hogy ez valóban így lesz, de a lényeg, hogy minden oké köztünk, nincs gond.
- Akkor mitől vagy ilyen csendes? - kezdi az arcomat fürkészni Kayla.
- És mi volt az a hatalmas sóhaj? - száll be a beszélgetésbe Maxine is, s ő is felém fordul. - Van valami baj?
Azt leszámítva, hogy az érzéseim cikáznak, a vérszerinti bátyám felbukkant az életemben és ebből egyiket sem beszélhetem meg a legjobb barátnőimmel? Nincs. Valószínűleg túl is fogok lendülni mindezen, csak most hirtelen sok ez egyben és ebben nem segít a kimerültség, amit Mrs. Jensennek említettem.
Azt hiszem, csak el vagyok fáradva, ez minden.
- Csak ki vagyok merülve - maradok ennél az opciónál. - Úgy mentálisan és ezért érzelmileg is, azt hiszem. De ezt már beszéltük a héten. Most erre a bulira is egyszerre mennék és nem. Nem tudom, a mai látogatás jót tett valamelyest, de valahogy át kell tudnom lendülni ezen a kis mélyponton, ez minden. Valószínűleg ezért vagyok akaratlanul is csendesebb.
A két barátnőm egyszerre kezdenek megint fürkészni, ami kezd kiborítani. Utálom, ha belém látnak, márpedig, ahogy most rám néznek, azt érzem, hogy a lelkemig hatolnak a pillantásaik. Szerencsére Kayla megszólal, így mind a ketten kizökkennek a lelkem megfejtéséből:
- Ha lenne valami, akkor azt azért elmondanád, ugye? - kérdezi még mindig teli aggodalommal, amitől nekem a torkomban gombóc nő.
Nagy nehezen kierőszakolok magamból egy bólintást, miközben hatalmasat nyelek, hogy az a hülye gombóc eltűnjön onnan, aztán egy épkézláb választ is kipréselek magamból:
- Ha valami baj lenne, akkor elmondanám, igen - erőltetek halvány mosolyt magamra, hogy hihetőbb legyen, de belül csak azt érzem, hogy utálom magam, amiért így hazudok nekik. - De most koncentráljunk inkább a bulira - terelem el a témát, mielőtt megtörök és minden elmondok nekik a Harvey-val kötött egyezségemtől, a bátyámon át, egészen a megkuszálódott érzéseimig. - Arra gondoltam, hogy ezt veszem fel - állok fel és a szekrényemhez lépek a fekete csipke bodyért - viszont alulra gőzöm sincs, hogy mi legyen.
Úgy néz ki, hogy szerencsére beválik a tématerelésem, mert Maxine elvigyorodik, ahogy reagál:
- Bármit is veszel alulra, már a bodytól is meg fog őrülni az összes pasi, aki ott lesz.
- Legalább tesztelhetjük, hogy Harvey valóban kimarad-e a pasi-ügyeimből, nem igaz? - nézek hátra a vállam fölött ártatlan képpel, de közben egy kis hang csak azt hajtogatja a fejemben, hogy vajon Harvey mennyire fog megőrülni, amikor meglát.
Mert abban biztos vagyok, hogy tetszeni fog neki a látvány, a kérdés, hogy milyen szinten.
- Borzalmas vagy - jegyzi meg Kayla, de nem tudja elrejteni a mosolyát - kicsinálod a bátyánkat.
- Nem, én élvezem a bulit, ahogy megbeszéltük, ő az, aki kicsinálja magát a túlféltésével. Különben is, neked most nagy a szád, hogy az egyik legjobb barátjával egymásra találtatok, de ha nem így lenne, neked is az agyadra menne ezzel. Hadd ne kerüljek reflektorfénybe, csak mert te már biztonságban vagy. Vagyis kerülhetek, csak úgy, ahogy én akarok - gondolkozom el. - Úgyhogy - nézegetem a nadrágokat és a szoknyákat - azt hiszem, hogy ezt veszem mellé - emelek ki egy fekete bőrszoknyát. - Mit gondoltok? - fordulok a lányok felé, mire Maxine hangosan füttyent egyet.
- Azt, hogy tíz per tizenkettő, én megadom az engedélyt - jelenti ki határozottan, ami mosolyt csal az ajkaimra.
- Kayla? - nézek rá kérdőn. - Ha erősnek érzed, akkor választok mást, azért nem akarom Harvey-nál sem túlfeszíteni a húrt, most, hogy megbeszéltük a kis konfliktust.
Szerencsére a szőke lány megrázza a fejét.
- Hülye lennél nem ezt felvenni - teszi hozzá mosolyogva. - Igaza van Maxine-nek, ki fogod csinálni az összes létező pasit azon a bulin.
- Rögtön tesztelheted is ezt Tayloron, amint leértünk. Úgyhogy siessünk, ne várassuk meg a srácokat - pattan fel Maxine az eddigi ülőhelyéről. - Mindenki végezze el az utolsó simításokat magán, öltözzön fel, aztán nyomás. Alig várom, hogy kikapcsoljunk - kezd el vidáman kiugrálni a szobámból, Kayla pedig mosolyogva követi, de az ajtómban megtorpan.
- Eve! - néz rám vissza és hirtelen megint komoly az arca.
- Hm? - nézek fel rá a ruhadarabokról.
- Tényleg nincsen semmi baj?
Egyre jobban utálom magam ezért, de megint nyelek egy nagyot, hogy összeszedjem magam és lassan biccentek egyet.
- Ezer százalék - teszem hozzá. - Ha baj lenne, elmondanám, komolyan.
- Ígéred?
Basszus, a világ legrosszabb embere vagyok!
- Ígérem - préselem ki magamból és magam sem tudom, hogy hogyan, de ismét halvány mosolyt erőltetek az arcomra. - Most menj, ne várasd meg Kevint, lefogadom, hogy egész nap arra vártál, hogy hazaérj hozzá - biccentem oldalra a fejem, mire látom, hogy Kayla arca halványrózsaszínre vált. - Na nyomás! - szólok rá még egyszer, s ezek után szerencsére nem kell tovább noszogatni, magamra is hagy, hogy ő is elkészüljön.
Tíz perccel később pedig már teljes zavarban lépdel mellettem lefelé a srácokhoz a garázsba és úgy szorongatja a kezem, mint egy kisgyerek.
- Ugye tudod, hogy odalesz érted, meg vissza? Nem kell így izgulnod - nézek rá, de finoman megsimogatom a karját támogatásképp. - Párszor már amúgy is buliztatok együtt - emlékeztetem, hogy oldjam benne a stresszt.
- Tudom, de most először, mióta megbeszéltük az érzéseinket - nyel nagyot.
- Ez még a tényen nem változtat - száll be Maxine is a beszélgetésbe. - Eve-nek igaza van, odalesz érted. De ha nekünk nem hiszel, akkor nézd meg magad - kacsint rá, majd kinyitja az ajtót, ami a garázsba vezet és abban a pillanatban, hogy a srácok meglátnak minket, Kevin szeme megcsillan.
Már értem, hogy miről beszélt a papa, amikor azt mondta, hogy egyértelmű volt, abból, ahogy a fiú ránéz az unokájára. Most én is látom, hogy milyen szintű csodálat jelenik meg a tekintetében Kayla láttán és azon kapom magam, hogy ez a tény felfelé görbíti az ajkaimat.
- Állati jól néztek ki lányok! - bókol Taylor teljes kábulatban, miközben Kevin odalép Kaylához és megölelve őt, valamit a fülébe súg.
- Mondj valami újat - vigyorog rá Maxine a hétszemélyes kocsihoz lépve. - Hogy ülünk?
- Én beülök leghátra - ajánlom fel. - Én férek el a legkényelmesebben ott, plusz megúszom, hogy a gerlepár mellett kelljen ülnöm, mindenki jól jár - cukkolom Kayláékat, mire a lány kiölti rám a nyelvét.
- Akkor megcsinálom, hogy be tudj mászni - siet azonnal a segítségemre Taylor, s amíg ő az üléssel szórakozik, Maxine a srác fenekére csorgatja a nyálát, Kayla és Kevin pedig egymással vannak elfoglalva, Harvey mellém lép és a fülemhez hajol.
- Ha az volt a célod, hogy egész éjjel szenvedjek, amiért nem érhetek hozzád, sikerült elérned azt - morogja halkan, s engem a leheletétől, ami a nyakamat simogatja, kiráz a hideg. - Gyönyörű vagy - teszi hozzá, amitől a szívem nagyot dobban.
- Már féltem, hogy nem is reagálsz semmit rám - nézek rá a vállam fölött, de túl közel van, így visszafordítom a fejem a barátaink felé.
- Dehogy féltél - nevet fel halkan és ez a hang úgy megsimogatja a dobhártyámat, hogy beleborzongok - pontosan tudtad, hogy kicsinálsz majd és pontosan ez is volt a célod.
Vitatkoznék vele, de egyrészt igaza van, másrészt pedig Taylor végez az ülésekkel, így csak egy ártatlan mosolyt kap tőlem, amivel némán igazolom, hogy igaza van. Ettől pedig az ő ajkai is felfelé görbülnek, ahogy némán végignézi, hogy beszállok a kocsiba.
- Na nyomás szórakozni! - csapja össze a tenyerét Taylor vidáman, miután mindannyian beszálltunk, amitől Maxine-ék is teljesen bezsongnak és egy kicsit én is átadom magam ennek az érzésnek.
Azonban úgy nagyjából egy órát bírok ki a hangos zenében és a rengeteg ember között, mielőtt azt érzem, hogy ki kell szabadulnom a házból. Az alkohol sem esik olyan jól ma, mint máskor, így egy rövid után át is váltok a vízre és kislisszolok a hátsó verandára nyíló ajtón át a kiülőre, hogy szívjak egy kis friss levegőt.
Komolyan szeretném jól érezni magam, de a gondolataim folyamatosan elkalandoznak és így lemaradok a beszélgetések feléről. Amikor pedig jelen vagyok, azt kívánom, hogy bár elvonulhatnék Harvey-val kettesben, hogy beszéljünk az érzéseinkről és csak úgy hozzábújhassak és csókolhassam őt egész éjjel. Nem a szex lenne a lényeg, csak az, hogy rendesen is mellettem legyen, ami bosszantó, mert nem akarok olyan lány lenni, aki nem bír ki egy kis időt a másik nélkül. Alapvetően nem is vagyok ilyen, de úgy látszik, hogy most a bizonytalan állapotom erősen erre késztet.
Harvey Jensen hivatalosan is tönkretett. Vagy pont, hogy megjavított? Nem is tudom, hogy mi a jó válasz erre. Az előző barátommal - bár ugye Harvey-val nem vagyunk egy pár - nem volt ez. Nem akartam feltétlen a közelében lenni, sőt, néha kifejezetten nagy szabadságnak éltem meg, ha nélküle bulizhattam, vagy úgy egyáltalán létezhettem. De őt nem is hívtam soha egy rémálom után, hogy szükségem van az ölelésére és nem éreztem annyi mindent mellette, mint amennyit Harvey mellett. Persze, azóta öregedtem és Harvey-val van mélysége is ennek a valaminek köztünk, más, mint tinikorban, de attól még nem egyszerűbb, vagy kevésbé ijesztő.
Kiszakad belőlem egy sóhaj, ahogy egy kis hang azt kívánja, bár még a volt barátommal lennék most, mert akkor nem állna fenn ez a helyzet. Nem a személye hiányzik, csak az, hogy nem volt ilyen bonyolult. Nála nem voltak mély érzéseim és nem is volt valahol tiltott az, hogy vele legyek. Egyszerű volt és semmilyen, tökéletes időtöltés, adtam neki és magamnak egy esélyt és megtapasztaltam, hogy milyen párkapcsolatban lenni. Olyan volt, mint egy nyári zápor: kellemes, egyszerű és múlandó. Viszont Harvey olyan, mint a vihar egy nyári napon: váratlan, veszélyes, felkavaró, gyönyörű és képes maradandó kárt okozni. Éppen ezért vonz. És pontosan ezzel érte el, hogy olyat érezzek, amit eddig még soha. Nem elég, hogy ő a tiltott gyümölcsöm, amibe belekóstoltam és függője lettem, de már ő a vihar is, ami amilyen ijesztő, annyira szép is egy fülledt meleg estén. És én imádom a nyári viharokat.
Kopogás harsan fel mellőlem, ami kiszakít a gondolataimból és ami által feltűnik, hogy Xander a kis ajtóban áll és engem figyel.
- Láttam, ahogy a mosdó után kisurransz a konyhába, de ott nem találtalak, így sejtettem, hogy itt leszel - lép közelebb hozzám. - Csatlakozhatok? - mutat az ülőgarnítúrára, amin ülök.
- Persze - csúszom kicsit arrébb, hogy kényelmesen elférjünk. - Gyere csak!
- Ezt neked hoztam - adja oda az egyik poharat a kezéből. - Csak szörp, semmi alkohol, becsszó - emeli az egyik kezét a szíve elé - feltűnt, hogy vízre váltottál az első feles után.
Pár pillanatig habozom, hogy elfogadjam-e, de aztán nem látom okát annak, hogy miért ne igyak belőle.
- Köszi - erőltetek mosolyt magamra, elvéve a poharat tőle. - És bocs, hogy faképnél hagytalak titeket, csak mindenfelé jártam fejben és azt éreztem, hogy muszáj szívnom egy kis friss levegőt, hogy vissza tudjak térni hozzátok teljesen.
- Nem kell bocsánatot kérned - rázza meg a fejét - a többiek szerintem azt hiszik, hogy hosszú a sor a vécénél, csak én vettem észre, hogy kijöttél. Legalábbis, ahogy érzékelem - pillant fel az égre, aztán vissza rám. - Mondd csak, minden oké?
- Persze - vágom rá és gyorsan iszom a szörpből, hogy ne lássa rajtam a teljes bizonytalanságot.
- Akkor mi terelte el ennyire a figyelmed? - biccenti oldalra a fejét az arcomat fürkészve.
- Csak...
Keresem a kifogásokat és azt, hogy mit dobhatnék be neki, amivel nem buktatom le saját magam, így iszom még egy kortyot, hogy időt nyerjek magamnak.
Aztán beugrik az írásnak egy nagy előnye: szinte bármit a sztorikra lehet fogni egy beszélgetésben. Így ehhez folyamodom most én is.
- Csak az egyik sztorimon agyaltam - felelem végül, a szemébe nézve. - Tudom, hogy külső személőként talán nem lehet hatalmas tragédia, de már egy ideje nem tudtam új részt hozni bele. Most újabban haladtam valamennyit az új fejezettel, de még nincs meg teljesen, az olvasóim meg várják azt, amitől úgy érzem, hogy totálisan cserbenhagytam őket, de a főszereplő lányom olyan helyzetben van, amit nem tudom, hogy hogyan fűzzek tovább. Sok dolog kavarog benne és szeretném jól kihozni az egészet belőle, de nem tudom, hogy én mit tennék a helyében. Közben meg nyomaszt a gondolat, hogy mennyire régen volt rész, de nyilván nem akarok egy rossz, összecsapott valamit odaadni az olvasóimnak, akik meg annyira szeretik a sztorit és éppen ezért megérdemelnek egy normális történetvezetést - húzom el a szám, majd megint az italomnak szentelem a figyelmem.
Arra számítok, hogy Xander majd inkább eltereli a figyelmem, vagy letudja azzal, hogy ebben nem tud segíteni, de meglepetésemre, iszik egyet a piájából, majd hátradőlve felsóhajt:
- Mesélj, mi a főszereplő lányod helyzete.
Ez annyira váratlanul ér, hogy felkapom a fejem.
- Ezt most komolyan mondod?
- Teljesen - bólint. - Talán nem vagyok író, de hátha egy halandó ember tanácsával elláthatom őt és ezáltal téged, aminek segítségével tovább tudod írni az éppen készülő fejezetet. Mesélj! De előtte hadd jegyezzem meg, hogy azok az olvasóid, akik tényleg szeretik, amit csinálsz, nem fogják úgy érezni, hogy cserbenhagytad őket, csak mert később jön új rész, mint máskor. Ha tényleg szeretik, amit csinálsz, akkor nem így fogják fel. Ha csak nem hagyod teljesen abba, akkor lehet, hogy kicsit csalódnak.
- Arra képtelen lennék - rázom meg a fejem őszintén.
- Akkor ne kímélj - vigyorog rám kisfiúsa. - Mi baja a csajnak?
Néhány másodpercig keresem a jelét annak, hogy csak szórakozik velem és mindjárt az arcomba nevet majd, de semmi nem utal erre. Sőt, a mosolya ellenére, a tekintete halálosan komoly, így azon kapom magam, hogy a szavak elkezdenek folyni belőlem:
- Kezd belezúgni a főszereplő srácba - szakad ki belőlem egy sóhaj.
- De az jó dolog, nem?
- De. Vagyis... alap esetben az lenne, de a körülmények nehézzé teszik. Eddig titokban találkozgattak, mert nem lenne szabad egymást akarniuk. A barátaik és a családjuk miatt nem lenne szabad, hogy bármi legyen köztük, de mégis elkezdett kialakulni az együtt töltött idő alatt ez a kötelék - magyarázom és rá kell jönnöm, hogy bár jelenleg burkoltan magamról beszélek, nincs kizárva, hogy tudat alatt Harvey és az én történetemet írtam meg egy alternatív világban, ahol a lánynak nem bukkan fel a vérszerinti bátyja és azért részben más a helyzet. Talán ezért is illet az egyezségünk ennyire az én elkeseredett helyzetembe. - És mivel nem szabadna együtt lenniük, a lány nem tudja kivel megbeszélni ezt, ami nyilván amúgy is rossz, de az is nyomasztja, hogy titkolóznia kell a számára fontos emberek előtt, hiszen, ha kiderülne ez az egész affér, akkor abból dráma lenne. Mindeközben pedig próbálja megfejteni, hogy pontosan mit is érez és azt hogyan kellene közölnie a sráccal, akiről nem tudja, hogy viszonozza-e az érzéseit. Na meg elfogadnia azt, hogy ő elkezdett szerelembe esni. Eddig nem igazán volt soha szerelmes a korábbi pasijaiba - teszem hozzá, hogy érthetőbb legyen számára a dolog. - Azt hitte, hogy nem is képes szeretni - nyelek nagyot, ahogy gombóc jelenik meg a torkomban. - És úgy érzi, hogy a fiú jobbat érdemel nála, többek között ezért is. Ráadásul retteg, hogy egy nap elhagyja őt a srác, mert tudja, hogy abba belepusztulna - szöknek könnyek a szemembe, ahogy kimondom mindazt, ami belül nyomaszt, de aztán gyorsan összeszedem magam és ismét mosolyt erőltetve magamra, ránézek Xanderre a poharamról. - Szóval, mit tanácsolsz nekem és ezen keresztül a lánynak?
- Hogy álljon le az agyalással és kezdjen el a saját érzéseivel foglalkozni, ne mások reakciójával - vágja rá. - Kit érdekel, hogy dráma lenne? Meg hogy mások hogyan reagálnak, ha ő boldog? Ha valóban szereti a csávót, márpedig az, hogy fél, hogy elveszíti, erre utal, akkor nem azzal kellene törődnie, hogy mit szólnak majd mások, ha felvállalják a kapcsolatukat - rázza meg a fejét hevesen, s őszintén meglep, hogy valóban ennyire komolyan vette mindazt, amit elmondtam neki.
A kávézásunk alatt megtudtam róla, hogy egyébként képes komoly témákról és érzelmekről is őszintén beszélni, de azért nem hittem volna, hogy a sztorimra ilyen vehemensen reagál.
- Annak a lánynak meg kell tanulnia, hogy igenis önzőnek kell lennie néha - folytatja. - A saját boldogsága a legfontosabb és ha a barátai és a családja őszintén szeretik, minden hülyeségével és hibájával együtt, akkor el fogják fogadni, hogy ezzel a sráccal van. Lehet, hogy először talán kicsit kibuknak, de nem haragudnak rá örökké. Bár el nem tudom képzelni, hogy miért tiltaná meg bárki a gyerekének vagy egy barátjának, hogy együtt legyen valakivel. Hacsak nem korábbi századokban játszódik a sztorid - vonja fel a szemöldökét kérdőn. - Vagy nem sorozatgyilkos a tag, mert akkor ne hagyd, hogy a lány beleszeressen - kér, amitől kiszakad belőlem egy kis kacaj.
- Nem, egyik sem áll fenn. Napjainkban játszódik és nem sorozatgyilkos a srác, teljesen normális sportoló.
- Akkor meg nincs min hezitálni - vonja meg a vállát. - Ha szereti, akkor igenis a boldogságot kell választania.
- És a félelmei? Meg a bizonytalansága?
- A srác csak a szex miatt van vele? - kérdez vissza.
- Eleinte onnan indult a dolog, puszta testi vágyak indították be az eseményeket, de most már... több krízishelyzetben is mellette volt, szeret vele összebújni, komoly érzésekről és dolgokról beszélni, meglepni kis titkos találkákkal és megérinteni, amikor senki nem figyel - szedem össze a kis dolgokat, amiket Harvey esetén tapasztaltam, s ettől akaratom ellenére is szélesebb lesz a mosolyom. - És a férfi sosem fél. Amikor a lány megkérdezte tőle, hogy mi lesz, ha egy nap esetleg komolyabbra fordul köztük a dolog, még csak meg sem rezzent - emlékezem vissza erre a beszélgetésre a garázsban. - Nem félt attól, hogy komoly lesz köztük, hiába csak szexnek indult.
- Akkor szerintem elég egyértelmű, hogy az ő érzései is mélyebbek. Nincs kizárva, hogy már akkor mélyebbek voltak, amikor a lány azt hitte, hogy ez csak szex. Talán a csávó sem tudta, hogy többet érez, amikor elkezdtek kavarni. A csajnak a kríziseinél úgy volt ott, hogy a lány hívta?
- Igen - bólintok lassan. - A srác volt az első, akinek szólt, ha bármi baja volt és az azonnal ott volt neki.
- Akkor elég egyértelmű mind a kettőjük érzése. Viszont ebben az esetben a lánynak azt is tudatosítania kell magában, hogy a fiú számára nincs jobb. Úgy szereti, ahogy van és azért, aki. Nem létezik számára jobb vagy tökéletesebb, még ha a lány nem is tökéletes. Ezt add tovább neki - kacsint rám. - Ahogy azt is, hogy ha ez igazi, akkor nem fogja elhagyni, soha. Vannak szerelmek és barátságok, amik elmúlnak. Egy darabig fájnak és szar az egész, de idővel ez elmúlik. Viszont, ami igazi, az nem múlik el. A szomszédunkban van egy idős házaspár, már nyolcvan év körüliek és tizenöt éves koruk óta együtt vannak. A mai napig imádják egymást, még ha néha egymás agyára is mennek - nevet fel. - Úgyhogy mondd meg a női főszereplődnek minden tanácsot, amit most elmondtam neked. És tartsa észben, hogy szeretni sosem bűn - ingatja meg ismét a fejét.
- Tudod - szólalok meg néhány perc után, amint megemésztettem valamennyire a szavait - egészen jó szerelmi tanácsokat adsz, ahhoz képest, hogy az egyéjszakásoknak élsz.
- De ez maradjon a mi kis titkunk - emeli a mutatóujját az ajkai elé, amitől megint felnevetek. - És ne feledd, hogy a tiéd a sztori, azt hozol ki belőle, amit csak akarsz, legyen az jó vagy rossz.
- Csak szeretném, ha hiteles lenne. Hiába én írom a történetet és hiába ismerem papíron mind a két perspektívát, nem tehetek úgy, mintha a lány ismerné a a srác érzéseit és gondolatait, akkor nem lenne hiteles. Hiszen a valóéletben, mi sem ismerjük a másikban lezajló érzéseket.
- Lehet, de a mi életünk történetét is mi írjuk. Még akkor is, ha néha nem is érezzük ezt.
Szóra nyitom az ajkaim, hogy válaszoljak neki, de akkor Harvey kilép a verandára az ajtón. Ahogy ránk néz, az arcán mintha megkönnyebbülés futna végig és egy kis sóhajt is kienged, mint aki eddig visszatartotta a levegőjét.
- Bocs, hogy zavarok, csak eltűntél és kezdtem aggódni - néz a szemembe nagyot nyelve.
- Mi lett azzal, hogy nem aggódsz már úgy a pasik miatt, bátyó? Ma ígérted meg, hogy visszafogod magad - biggyesztem le az alsó ajkam. - És, mint láthatod, mind a ketten ruhában vagyunk, csak beszélgettünk, nincs mi miatt stresszelned, Xander jófiú volt.
- Azért ne sértegess - kap a mellkasához a hokis, mire kinyújtom rá a nyelvem. - De tényleg csak beszélgettünk - kezd felállni a kiülőről, viszont Harvey meg se rezzen, csak mered rám. - Minden oké, haver?
Harvey állkapcsa megfeszül, mint aki küzd valami ellen magában, de aztán nagy nehezen Xanderre néz és halványan elmosolyodik.
- Persze, minden, csak szokás szerint túlaggódtam. Igazad van, húgi, megígértem, hogy visszafogom magam, de kértem, hogy légy kicsit türelmes, komolyan igyekszem - pillant vissza rám, s biccent egyet befelé. - Visszajöttök?
Látom rajta, hogy valami nem oké, de nem Xander előtt kellene ezt megbeszélnünk, ezt mind a ketten tudjuk, így én is felállok.
- Persze, menjünk! - teszem hozzá, s közben próbálok úgy tenni, mintha nem szorítaná valami a mellkasom és közben verne ezerrel a szívem Harvey látványától.