Leszek az ihleted {+18}

24.

Eve:
A mosdóból visszatérve, megtámaszkodom a nappali egy távolabbi falánál és onnan figyelem, ahogy Harvey és Kayla épp felnevetnek valamin, amit a papa és a mama mondott. A jelenet felfelé görbíti az ajkaimat és melegséggel önti el a mellkasom. Úgy tűnik, hogy nem csak nekem volt szükségem erre az összejövetelre, hanem nekik is.
A rémálmom miatt kisebb gyomorgörccsel indultam el ma reggel, de az úton sikerült magamban lerendezni nagyjából a dolgokat és amikor megérkeztünk és a nagyiék az általuk megszokott szeretettel fogadtak minket, sikerült teljesen felengednem. Azt még emésztgetem, hogy milyen érzéseim kezdenek kialakulni Harvey iránt, de jelenleg ezen sem tudok pörögni, ahhoz túlságosan lefoglal az említett melegség a mellkasomban és az, hogy nézhetem, ahogy a számomra fontos emberek boldogok.
Hiányzott ez a hely.
- Minden rendben van, kicsim? - lép mellém Mrs. Jensen egy kedves mosoly kíséretében.
- Igen - vágom rá, majd ismét a többiek felé nézek. - Csak figyelem őket. Magamba szippantom a jelenetet, hátha később szükségem lesz egy ilyen élmény emlékére.
Valószínűleg a válaszom nem nyugtatja meg, mert még közelebb lép és finoman megsimogatja a karom.
- Biztos, hogy minden rendben van? - fürkészi az arcom aggodalmasan. - Olyan, mintha valami nyomasztana. Benned is megváltozott valami.
- Esküszöm, hogy nincs semmi köztem és Harvey csapattársa között, ha szerelemre céloznál - rázom meg a fejem hevesen, a korábbi beszélgetésünkre utalva még ebéd közben.
- Nem erre célzok - rázza meg ő is a fejét egy kis kacaj kíséretében, de aztán megint komolyra vált. - Tényleg nem, csak... valami megváltozott a szemedben. Tudom, hogy a telefonban azt mondtad, amikor beszéltünk a héten, hogy minden rendben, de most olyan más vagy. Történt azóta valami?
Mármint, a rémálmon és a rengeteg érzelmen kívül, amivel meg kellett birkóznom és lerendeznem magamban?
Nem, nem történt semmi. De Mrs. Jensennek nem mondhatom azt, hogy azt álmodtam, hogy nem kellettem már nekik és visszaadtak az árvaházba, mert biztos, hogy kiborítanám és azt nem akarom. Azt sem mondhatom, hogy utána a fia karjaiban sírtam, mert úgy néz ki, hogy lehetséges, hogy kezdek beleszeretni, mert ez sem járna túl pozitív reakcióval valószínűleg, feszültséget pedig nem akarok generálni. És azt sem vallhatom be, hogy elmeséltem Harvey-nak, hogy mik történtek velem az árvaházban és hogy még mindig visszajárok oda, mert azzal biztos, hogy összetörném és az a legkevésbé célom. Nem akarok fájdalmat okozni neki. Azok után végképp nem, hogy mennyi mindent tettek már értem. Összetörné a szívem, ha miattam lenne szomorú, vagy csalódott.
- Lehet, hogy az elmúlt hetek fáradalmai - felelem végül. - Tényleg szeretem az egyetemet, jól érzem magam ott és nagyon, nagyon hálás vagyok, hogy lehetővé tettétek nekem mindezt...
- Eve - szakít félbe finoman és megint a karomra teszi a kezét - a lányunk vagy és szeretünk téged. Nem kell úgy beszélned erről, mintha szívességet tettünk volna neked. Ugyanazt teremtettük meg, amit Kaylának és Harvey-nak is. Te is a gyerekünk vagy. A mi hiányzó gyöngyszemünk - küld felém újabb halvány mosolyt.
Érzem, hogy a szemem égni kezd a szavai okozta meghatottságtól, de nem akarok előtte sírni. Sőt, egyáltalán nem akarok ma sírni, a rémálom után annyit bőgtem, hogy most egy jó darabig nem kéne itatnom az egereket.
Visszapislogom a sós cseppeket és magamra erőltetek én is egy halovány mosolyt.
Egyáltalán nem ennyire magától értetődő a dolog, mint azt ő gondolja és ezt szeretném is vele közölni. Az, hogy megteremtették nekem mindezt, nem olyan nyilvánvaló és hiába mondja, hogy nem kell így beszélnem róla, nagyon is szívességet tettek nekem, amiért leírhatatlanul hálás is vagyok. De most nem fogok vele ezen vitatkozni, így csak biccentek és újrakezdem a mondandóm:
- Szóval szeretem az egészet, komolyan és tudtam, hogy mire vállalkozom, amikor egyetemre jelentkeztem, csak eléggé elfáradtam ezekben az első hetekben. Azt hiszem, hogy ez csak egy pillanatnyi kimerültség, amibe belejátszik a suli is és a költözés is. Jó a srácok fölött lakni, tényleg, össze szoktunk ülni, meg minden, de... azért az mégsem az én szobám, amit együtt csináltunk nekem, amikor hozzátok kerültem - vallom be vonakodva. - Néha rám tör a honvágy, még meg kell szoknom ezt az új helyet. Lehet, hogy ezek a dolgok látszanak a szememben - vonom meg a vállam.
Mivel teljesen őszinte nem lehetek, így csak ezt osztom meg vele, ami egyébként szintén igaz. Engem is meglepett a dolog, de tény, hogy rám tör néha, hogy hiányzik a régi szobám és a ház. És az is igaz, hogy az elmúlt pár napban kimerültebb voltam, valamiért az egyetem elkezdett jobban lefárasztani, mint az elején, de azt hiszem, hogy ez normális. Kayla és Maxine is panaszkodtak erre, szóval valószínűleg csak át kell lendülnünk ezen a holtponton.
- Kicsim, ugye tudod, hogy bármikor hazajöhetsz hozzánk?
- Igen, tudom - bólintok - lehet, hogy valamikor élek is ezzel.
- Valamelyik hétvégén gyertek haza mind. Hozzátok a fiúkat és Maxine-t is, szólunk a nagyiéknak is és csinálunk egy kis grill partit.
- Nem lesz túl hideg hozzá? Ne értsd félre, tudod, hogy egy jó grill partiban mindig benne vagyok, de azért nem fagynék oda a kertbe - próbálom elviccelni a dolgot, de igazából határozottan tetszik az ötlet.
Szeretem az olyan összejöveteleket, amikor mind együtt vannak azok az emberek, akik fontosak nekem. A barátaim és a kapott családtagjaim egy helyen. Mindig jól sül el a dolog.
- Ha túl hideg lesz, akkor nem grillezünk, hanem bent csinálunk valamit, mondjuk társasjáték délutánt - vágja rá Mrs. Jensen magabiztosan, de aztán megint gyöngéd mosolyt küld felém. - De ezt leszámítva is szeretettel várunk haza, amikor csak jönni akarsz, ugye tudod?
A sós cseppek megint be akarnak szökni a szemembe, ami nem jó, mert nem akarom ráhozni a frászt, így nagy nehezen összeszedem magam és egy bólintás után megölelem őt, hogy még véletlenül se lássa, hogy a könnyeimmel küzdök.
- Minden oké? - kérdezi Harvey, amikor visszacsatlakozva hozzájuk, leülök mellé. - Láttam a nagy ölelkezést anyával.
- Csak beszélgettünk - mosolygok rá. - De minden a lehető legnagyobb rendben. Most itt tényleg - nézek körbe a többieken, mielőtt visszavezetném a tekintetem Harvey-ra. - Kicsit kiöntöttem anyukádnak a lelkem.
- Még a végén féltékeny leszek - küld felém csibészes mosolyt.
Egy pillanatra megijedek, hogy ki hallhatja a beszélgetésünket és milyen reakciót válthat ki a dolog, de aztán megnyugszom, mert egyrészt, úgy néz ki, hogy senki nem hallgat minket, mert a papa egy sztorival lefoglal mindenkit; másrészt pedig igazából semmi rossz nincs abban, amit Harvey mondott, hiszen ha azt vesszük figyelembe, hogy eddig mennyire távolságtartó voltam vele, akkor még jogos is lehet a reakciója. Ebéd közben elmeséltük, hogy az, hogy a fiúk fölött lakunk, jót tett Harvey-val a kapcsolatunknak - mivel muszájak voltunk megmagyarázni, hogy mi ez a pálfordulás, hogy ennyire jól elvagyunk egymással az eddigi tapasztalatok ellenére - így érthető lenne, ha így reagálna arra, amit mondtam. Az egyetlen dolog, amiért megijedtem, az az, hogy tudom, hogy ő másképp értette és arra pedig nem kéne esélyt adnunk, hogy lebukjunk a családtagjaink előtt. De szerencsére úgy néz ki, hogy nincs veszély, így én sem feszülök be, hanem őszintén reagálok:
- Ne aggódj, nincs mire féltékenynek lenned, bízz bennem.
Nem kell kifejtenem neki, hogy mire gondolok, mert tudom, hogy szavak nélkül is megérti, hogy mire célzom.
- Hidd el, hogy bízom - biztosít mélyen a szemembe nézve, s a tekintetétől a szívem nagyot dobban, szinte nekiütközik a bordáimnak.
Csak ő képes rám ezzel a pillantással nézni és őszintén nem tudom, hogy hogy csinálja, hogy ekkora hatással van rám vele, de úgy néz ki, hogy ez is Harvey Jensen számos erényei közé sorolható. Na meg azon képességei közé, amiket csak ő képes elérni nálam. Nem találkoztam még emberrel, aki ekkora hatással lett volna rám. És bár eleinte ez csak a testiségről szólt és a vágy hajtott minket, mára ez átalakult. Legalábbis nálam biztosan. Ezt bizonyítja az, hogy Harvey-t hívtam, amikor néhány napja felriadtam a rémálomból és utána bevallottam neki mindazt, ami a múltamból sebként maradt bennem. És csak remélem, hogy ezt bizonyítja nála is az, hogy habozás nélkül jött, hogy megnyugtasson aznap este.
Tudom, hogy most nem kéne ezen gondolkodnom, de azt hiszem, hogy valamikor át kéne beszélnünk az érzéseinket egymás iránt és hogy így mi legyen az egyezségünkkel, még ha félek is a lehetséges kimenetelektől.
Bár nem tudom, hogy mitől tartok jobban, hogy Harvey hasonlóan érez, vagy hogy nem. Egyszer azt mondta, hogy ő nem fél attól, hogy komolyabbra fordul köztünk a dolog, de más erről beszélni és valóban meg is élni.
Viszont egy kis hang a fejemben azt súgja, hogy Harvey komolyan gondolta és nem fog kihátrálni, ha esetleg így alakulnának az érzéseink.
Küldök felé egy halvány mosolyt, majd nagy nehezen elfordítom róla a tekintetem, mert bár a beszélgetésünk talán nem volt feltűnő, nem hiszem, hogy azt nem veszi észre senki, ha túl hosszan bámulunk egymásra. A papa kifejezetten nagy veszélyt jelenthet ránk, aki, mint kiderült, kémeket megszégyenítően jó megfigyelő.
- Beszéltünk Eve-vel - szólal meg Mrs. Jensen, miután mindenki befejezi a maga diskurzusát - és arra jutottunk, hogy valamikor a közeljövőben szeretném, ha összejönnénk nálunk. Mi, Maxine és a fiúk egyaránt. Akár már a jövő héten - néz végig mindenkin mosolyogva.
- Csak így a szűk kör? - szólal meg Harvey és abból, ahogy az ajkai felfelé görbülnek, tudom, hogy csipkelődni fog.
- Nos, amennyiben szeretnéd hozni azt a különleges, titokzatos lányt, akiről az ebéd közben beszéltél, akkor természetesen várjuk szeretettel.
- Nem, az még túl korai lenne - rázza meg a fejét. - Csak érdeklődtem, mielőtt Eve beállít plusz egy fővel. Épp elég lesz, hogy az egyik húgom a pasijával lesz ott, nem hiányzik, hogy a másik is hozzon valakit.
- A pasim az egyik legjobb barátod - vág vissza Kayla, s én is becsatlakozom a kistesós civakodásba.
- Már ezerszer elmondtam, hogy te csak ne foglalkozz a magánéletemmel - szólok be neki, de látom a szemén, hogy pont az volt a célja, hogy megint színjátékhoz folyamodjunk.
- Azért egy kicsit hadd foglalkozzon vele - veszi a védelmébe a fiát Mr. Jensen. - Ha én nem védhetlek meg, akkor Harvey tegye meg helyettem - közli, de mosolyogva rám kacsint.
Ugyan Mr. Jensen és köztem sosem volt olyan jellegű az apa-lánya viszony, mint közte és Kayla között, mert mind a ketten tudtuk, hogy meg tudom védeni magam, azért tisztában vagyok vele, hogy a szíve mélyén engem is félt valamelyest, ezt nem egyszer bevallotta nekem, így annyira nem lep meg ez a reakciója.
- Már nem egyszer megbeszéltük, hogy a férfiakat inkább tőlem kell félteni, nem engem tőlük - kacsintok vissza rá, de képtelen vagyok nem mosolyogni.
- Ebben van valami - ismeri be Harvey - egyszer láttam az egyetem büféjében, hogy lazán leszerelt egy srácot, aki épp hogy csak kiskutya szemeket nem villantott neki egy randiért cserébe.
Ez az eset valóban megtörtént nem is olyan régen. Szegény srác látványosan bármit megtett volna azért, hogy elmenjek vele randira, szerintem a fél karját is odaadta volna ezért, de nekem nemet kellett mondanom, mert egyrészt - és elsődlegesen - nem akartam ezt lépni, amikor Harvey-val ez a megállapodás és egyre bonyolultabb érzelmi dolog van köztünk; másrészt pedig, a randizás nem az én terepem, túl bensőséges. Úgyhogy hoppon maradt a fiú, de amíg vártam a kávémra, egészen jól elbeszélgettünk ott. Azóta viszont úgy tudom, hogy egy dráma szakos lánnyal randizgat, vagyis annyira mégsem viselte meg a dolog, mint ahogy az elsőre tűnt.
Ahogy ezt meghallja, a papa felhorkant.
- Szép munka, kincsem, büszke vagyok rád - nevet felém csillogó szemekkel, ami szélesíti a mosolyom. - Nem is kell minden hülyének behódolni.
- Nem erről vagyok híres. Neked pedig nem kell tartanod plusz egy főtől általam - nézek vissza Harvey-ra, de mielőtt ő reagálhatna, Kayla is beszáll a beszélgetésbe.
- Viszont, ha már így szóba került, mikor is ismerhetjük meg azt a titokzatos lányt? És miért nem hozod el erre az összejövetelre? - kérdezi a bátyját felvont szemöldökkel.
Érzem, hogy akaratom ellenére is befeszülnek az izmaim, de Harvey alig láthatóan, úgy helyezkedik, hogy a karja hozzám érjen. Ártatlan mozdulat, így abban sem vagyok biztos, hogy szándékosan nekem szánja a dolgot, de egy kis hang a fejemben azt súgja, hogy igen, amitől a görcs enyhülni kezd, a pulzusom pedig emelkedni.
- Már mondtam, túl korai lenne. És hülye lennék bedobni rögtön olyan szituba, ahol nem csak te, hanem Maxine és a srácok is szétszedhetik. Nem tudom, hogy ki a veszélyesebb. Bár az is biztos, hogy Eve sem piskóta egy ilyen helyzetben. Kizárt, szépen fokozatosan csinálunk mindent - rázza meg a fejét. - Majd, ha a sors is úgy akarja és ő is és én is készen állunk erre a lépésre, addig meg türelmesnek kell lenned.
- Hé, ezt kikérem magamnak? - kapom fel a fejem, de Harvey csak felvont szemöldökkel oldalra biccenti a fejét.
- Azt ne mondd, hogy nincs igazam. Hárman együtt szórakoznátok velem és rajtam. Egyelőre nem teszem ki ennek.
Oké, abban talán van valami, hogy ha Harvey egy idegen lányt hozna haza, akkor benne van a pakliban, hogy megragadnék minden alkalmat arra, hogy szívjam Harvey vérét és megnézzem a lány tűréshatárát. De mivel azt sosem ismerném be hangosan, hogy igaza van, így kötöm az ebet a karóhoz.
- Én kedves vagyok másokkal, nem szórakozom senkivel.
És ez is tény. Szándékosan sosem bántok senkit, mert pontosan tudom, hogy milyen gyengébbnek bizonyulni mással szemben és hogy ez milyen károkat okozhat egy ember lelkében. Ilyet pedig nem célom senkivel sem tenni.
Szerencsére Harvey is így látja, mert biccent egyet.
- Ezt nem is vitatom, de az én véremet előszeretettel szívod, húgi, ne is tagadd.
Összepréselem az ajkaim, amiről ő pontosan tudja, hogy elismerem az igazát, még ha nem is hangosan. És ezt nagyon élvezi, látszik az önelégült mosolyából, ami az ajkaira görbül, ahogy farkasszemet néz velem. De még mindig nem mondanám ki hangosan, így inkább csak elterelem a témát.
- Tényleg nagyon különleges lehet az a lány, ha meg sem mered kockáztatni ezt.
-Hidd el, tényleg az - biccent újra és csak remélem, hogy bár a szívem nagyot dobban, az arcom nem pirul el a szavaitól, amiket egyértelműen nekem szán titkon.