Leszek az ihleted {+18}

18.

Harvey:
- Az, hogy nem jössz velünk ma, nem jelenti azt, hogy hazajössz és nem hagyod békén Maxéket, ugye? - néz rám a húgom szigorúan, a nappaliban készülődve.
- Ezt Eve-től is megkérdezted? - vonom fel a szemöldököm, a másik lányra pillantva egy másodpercre.
- Nem, mert tudom, hogy ő nem fog emiatt pattogni. Ráadásul tanulócsoportja lesz, későn ér haza és szerintem utána kábé azonnal kidől majd.
- Aha - biccentek uralkodva az arcizmaimon, amik legszívesebben mosolyra húznák a szám, ugyanis pontosan tudom, hogy Eve valójában hol lesz az este folyamán. - És ti mikor jöttök majd haza? Ti nem lesztek útban?
- Elviszem a haverodat Hastingsbe bulizni és valószínűleg ott is éjszakázunk, úgyhogy csak holnap jövünk - ingatja meg a fejét.
Na ez például mondjuk új infó. Tudtam, hogy Kayla és Kevin terveztek valamit mára, amíg Maxine és Taylor filmeznek, de azt nem, hogy ez az a valami.
Kérdőn a mellettem ülő haveromra kapom a tekintetem, aki védekezőn felemeli a kezeit.
- Úriember leszek és vigyázok rá, megígérem.
Mielőtt még válaszolhatnék, a húgom közbe szól:
- Jaj, hagyd csak, hadd pörögjön a fantáziája rólunk - legyint a szemét forgatva. - Megérdemli, amiért lecserélt minket egy itteni bulira.
- Nem bulizni megyek - rázom meg a fejem -, így a tervem szerint haza sem jövök, vagyis nem lehetek majd útban az itthoniaknak.
Mindannyian felkapják a fejüket. Eve, aki eddig csendben dolgozott egy beadandóján, most árgus szemekkel figyeli, hogy mi lesz a kifogásom Hastings ellen. Lassan a poharáért nyúl, de egy pillanatra sem néz el rólam.
- Mégis hova mész akkor? - kérdezi Kayla, felvonva a szemöldökét.
- Randim lesz - vonom meg a vállam, de szegény Eve, aki épp ivott, félrenyel a szavaimtól és köhögni kezd, pedig semmi ilyet nem akartam okozni neki.
Szimplán csak úgy gondolom, hogy részben őszintének lenni sokkal egyszerűbb és kevésbé gyanús, mint kitalálni egy komplett hazugságot.
- Basszus, Eve, megvagy? - ütögeti meg a lány hátát a húgom azonnal.
- Persze - fogja a mellkasát a lány -, csak... neked randid lesz? - néz vissza rám, mintha ezt most hallaná először.
- Ezt mondtam - bólintok és egyre nehezebb nem vigyorogni.
Tudom, hogy nem kellene, hogy ennyire szórakoztasson a dolog és valahol nagyon is nyomaszt, hogy a szeretteimnek kell kamuznom, de közben baromi izgató az, hogy Eve-vel van ez a mi kis titkunk, amit még csak nem is sejt senki.
- Haver, mi a franc?! - csap a karomra Kevin. - Én erről miért nem tudtam?
- Taylornak sem mondtam - nyugtatom meg, bár biztos, hogy ha az említett barátunk itt lenne, akkor teljesen ki lenne bukva, hogy nem meséltem nekik, hogy randim lesz.
Pedig, ha tudnák, hogy mi az oka annak, hogy titkolom és azt, hogy ki lesz a partnerem, akkor biztos, hogy megértenék a titkolózásomat. Bár persze, ha tudnának róla, akkor már nem kellene elhallgatnom az igazságot, de ez most mellékes.
- Csak most kérdeztétek, hogy miért nem leszek itt, sem pedig veletek - vonok vállat újra. - Én eddig sem titkoltam a dolgot, csak egyikőtök sem kérdezte.
- Talán, mert te vagy a nagy Harvey Jensen - szólal meg újra Eve, farkasszemet nézve velem. - És Harvey Jensen nem szokott csak úgy randizgatni.
- Talán ez a lány különlegesebb, mint bárki más - felelem, meg nem szakítva a szemkontaktust.
Valami megcsillan Eve szemében és megint megfeszül egy picit, de próbálom ezt annak betudni, hogy ennyire rizikós helyzetbe keveredtünk és nem annak, hogy ilyen nehezen fogadja általam az érzelmi vallomásokat.
- Ismerjük őt? - kérdezi Kayla közbeszólva, s lehuppan a fotel karfájára.
- Én ismerem? - érdeklődik Kevin is felvonva a szemöldökét.
Eve egyre jobban rám koncentrál, ahogy megfeszült testtartással várja, hogy mit mondok. Természetesen alapból sem terveztem kimondani a nevét, de így, hogy az előbb majdnem megfulladt szegény miattam, nem húzom az időt és nem is szórakozom vele, mert eszemben sincs kórházba juttatni vagy kicsinálni idegileg.
- Nem - rázom meg a fejem - és nem. Egyikőtök sem ismeri, igazából én is csak pár napja találkoztam vele és nem is az egyetemre jár. Vagyis nem a mi egyetemünkre. A múltkor, amikor elmentem bevásárolni, akkor találkoztam vele, jót beszélgettünk, aztán elkértem a számát és úgy alakult, hogy kábé azonnal el is hívtam randizni.
- Nem azt mondtad, hogy különleges lány? - jön az újabb kérdés Kaylától.
- De, pontosan ezért hívtam el randira pár nap után. Éreztem, hogy különleges. És ami azt illeti - nézek az órámra -, szerintem megyek is és elkészülök - állok fel, amivel megbontom a kis körünket, ugyanis a húgom és a barátom is felállnak.
- Ha megvagy, akkor mi is indulhatunk - pillant Kevin Kaylára, aki azonnal bólint.
- Felszaladok a cuccomért - teszi hozzá, aztán már el is tűnik a lépcsőnél.
Amint hármasban maradunk, Kevinre nézek.
- Ugye minden rendben lesz? - kérdezem összeakasztva a tekintetünk, amire ő egy határozott biccentéssel reagál.
- Vigyázni fogok rá - biztosít másodjára is.
Épp megköszönném, amikor Eve felnevet a fotelben, amiben ül. Mind a ketten rákapjuk a tekintetünket és felvonjuk a szemöldökünket.
- Mi olyan vicces? - érdeklődöm az arcát fürkészve.
- Bocs, csak... mikor jöttök végre rá, hogy Kayla egy makacs, okos, határozott felnőtt nő, aki úgy is a maga feje után fog menni és téged, drága barátom - mutat Kevinre mosolyogva -, a farkadnál fogva fog vezetni.
- Ezt kikérem magamnak! - kap a mellkasához drámaian Kevin, de a szemében nevetést látok.
Eve természetesen nem adja fel a saját maga melletti érvelést, helyette oldalra biccenti a fejét és jelentőségteljes pillantást küld a fiú felé.
- Elmentetek vele és Maxszel a plázába ruhákat venni, csak mert azt mondták, hogy segíthettek nekik fehérneműt választani. Nem akarlak lelombozni, drágám, de teljesen a hatalmukba kerítettek titeket.
Ez a gondolat egyszerre szórakoztat és aggaszt. Nem mintha nem gondolnám azt, hogy Kevin vigyázni fog Kaylára és tudom, hogy esze ágában sem lenne megsérteni őt, de úgy elengedni őket Hastingsbe, hogy lekerülhet róluk a ruha, cseppet idegessé tesz. Persze nem szabad álszentnek lennem, hiszen az én esti terveim között határozottan ott van az, hogy letépem Eve-ről a ruhát, de mégiscsak más amikor az ember húgáról van szó, mintha magáról az emberről.
- Ebben van valami - ismerem be, elhúzva a szám.
- Nos, talán. De esküszöm, hogy igyekszem mindent kézben tartani majd - tiszteleg vigyorogva, én pedig őszintén értékelem a gesztust.
- Kösz, haver - veregetem meg a vállát.
- Itt vagyok - ugrik le Kayla vidáman, kezében egy kis bőrönddel. - Mehetünk! Eve, megleszel? - néz a lányra, aki halvány mosollyal feláll és megöleli őt.
- Persze, vagány lány vagyok, nem kell félteni - legyint, miközben a húgomat öleli. - Érezzétek jól magatokat. És ne tegyetek semmit, amit én sem tennék - pacsizik le Kevinnel is, majd rám néz. - Neked pedig jó szórakozást a randin - csillan nevetés a szemében, amitől nekem is nehezemre esik nem mosolyogni.
- Remélem, hogy meglesz - biccentek, aztán a másik két jómadárral együtt távozom.
Kevin és Kayla egyenesen a kocsihoz mennek, hogy minél előbb induljanak, én viszont még a szobámba. Ki akarok használni minden percet, amit még itthon tölthetek, mielőtt Taylor és Maxine hazaérnek és kirúgnak a lakásból. El akarok teljesen készülni és mindent fixen átgondolni. A lényeg már a helyszínen van és a fejemben minden nagyon jól is néz ki, már csak abban tudok reménykedni, hogy Eve is élvezni fogja, amennyire terveztem, hogy igen.
Normális körülmények között vacsorázni vinném, aztán sétálnék vele egyet a városban, de sajnos nem olyanok a körülmények, hogy ezt simán megtegyük. Egyrészt, biztos, hogy Eve egész éjjel azon pörögne, hogy mi van, ha ismerősbe botlunk; másrészt meg ha valóban megtörténne ez, akkor bazi nagy bajban lennénk. Úgyhogy az étteremben vacsorázás, a mozizás, a városban sétálás kapásból ki volt lőve. Nem hagyományos a randi, amit beszerveztem - főleg nem első randira - de bízom abban, hogy ha valaki, akkor Eve értékelni fogja. Üzenetben megírtam már neki, hogy ne olyan cuccot vegyen és hozzon magával, amiben nem tud kényelmesen mozogni és az üzenete nem azt tükrözte, hogy ez őt annyira zavarná, úgyhogy már csak a valós reakció hiányzik, amikor meglátja az úticélt. Nem mondom, hogy nem vagyok ideges, de közben meg mégis teljesen pörgök. Végre van két napom Eve-vel, amikor csakis kettesben lehetünk és nem kell attól félnünk, hogy valaki ránk nyit. Tényleg csak mi lehetünk és reményeim szerint egy kicsit közelebb is kerülhetek hozzá. A terveim szerint közelebb is fogok kerülni hozzá, bár tagadhatatlan, hogy már most kincsként tekintek arra, hogy rám volt szüksége a testvére okozta zűr után, amiről egyébként azóta egy szót sem szólt. És az is igaz, hogy a napokban egymással sem váltottunk sok szót, de leginkább azért, mert nem akartuk, hogy egy kicsit is gyanús legyen a dolog és az, hogy utána együtt tűnünk el, amikor esély van rá. Ettől függetlenül a garázsban volt pár kis pillanatunk, amikor épp nem törhetett ránk senki és én bőven beértem ezekkel, mert teret akarok adni Eve-nek, hogy ne érezze azt, hogy fojtogatom.
Mondjuk egy órával később, amikor két sarokkal arrébb végre felbukkan - azt beszéltük meg, hogy nem a háznál találkozunk közvetlenül, nehogy Taylorék meglássanak, ha hazaérnek addig -, egyáltalán nem úgy tűnik, mint aki úgy érzi, hogy fojtogatom. Sőt, egyenesen sugárzik, pedig nincs rajta semmilyen smink, teljesen természetes és még így is annyira szexi, hogy majd' beledöglök. A bőrnadrág, amit visel, teljesen rásimul a hosszú, izmos lábaira, a fekete csipke felső pedig látni engedi az alatta megbúvó melltartó egy részét. A sötét haja feszes copfban legedezik mögötte és a kék szemei már méterekről láthatóan csillognak. Mosolyogva lép elém és minden előjel nélkül meg is csókol, de mielőtt viszonozhatnám azt és elmélyülhetnénk a csókban, el is hajol és mellkason bokszol.
- Ezt azért, mert majdnem megfulladtam miattad! - néz rám morcosan. - Mégis hogy a viharban jutott eszedbe kifogásnak használni a randit, amikor pontosan arra mész, méghozzá velem! - emeli meg a hangját aranyosan a végére, széttárva a karjait. - Azt hittem, hogy agyvérzést kapok, amikor kimondtad.
Nehezemre esik nem mosolyogni, mert irtó édes látványt nyújt így, de uralkodom magamon, mielőtt egy pofont is kapnék.
- Kifogás kellett, nem? Én csak félig őszinte voltam.
- Legalább beavathattál volna, hogy az igazság lesz a kifogásod.
- Tényleg? Le van harapva a fejem miatta? - teszem a kezeim a csípőjére. - Arra valahogy nem reagáltál, hogy különlegesnek hívtalak.
- A lányt hívtad annak, akivel bevásárlás közben találkoztál - mosolyog rám negédesen.
- Csakhogy én rólad beszéltem - hajolok közelebb hozzá, mire legyint egyet.
- Jaj, mondj újat. Az ujjam köré csavartam Harvey Jensent - vigyorog, nekem pedig olvadozni kezd a szívem.
Lényegesen jobb ilyen állapotban látni, mint zokogni.
- Lebuktam - vonok vállat, majd megint végigfuttatom rajta a tekintetem. - Nagyon jól nézel ki.
- Én sem panaszkodhatok - simogatja meg a mellkasom. - Pedig nem voltam benne biztos, hogy jó leszek-e így. Azt mondtad, hogy ne elegánsat vegyek, de nem tudtam, hogy mi lenne megfelelő úgy igazán, mert nem árultad el, hogy hova is megyünk - néz a szemembe, de aztán a motorra pillant, ami mellett állunk. - Mostmár megtudhatom? - kérdezi búgó hangon, amitől a testem megbizsereg.
- Nem maradhatna meglepetés, mint a sztoridban? - vonom fel a szemöldököm.
- Nem - vágja rá, amitől kiszakad belőlem egy kacaj.
- Sejtettem - lépek el tőle, hogy átadjam neki az egyik sisakot. - És ha nem mondom el?
- Akkor talán nem szállok fel a motorra - közli, de közben a táskát, amit magával hozott a plusz cuccaival - ahogy azt írtam neki, hogy hozzon - berakja az ülés alá rejtett tárolóba.
- Visszatáncolnál az utolsó pillanatban? Vagányabb vagy te ennél.
- Nem tudom, hogy feltűnt-e, de nem szeretem nem tudni a dolgokat és nem irányítani - feleli, de aztán ellágyul a hangja. - Csak szeretném tudni, hogy mit tervezel.
Ahogy rám néz az igéző szemeivel, nem tudok nemet mondani neki. Általában uralom a helyzetet és nem nagyon tudnak megremegtetni, de Eve-nek olyan ereje van felettem, ami senki és semmi másnak.
- Egy elhagyatott, régi kilátóba megyünk - adom be a derekam. - Sátorozunk.
Eve meglepettnek látszik, de mást nem tudok leolvasni róla.
- Sátorozni? - pislog rám felvonva a szemöldökét.
- Igen - bólintok farkasszemet nézve vele. - Már órákkal ezelőtt elmentem felállítani a sátort. Van nálam kaja a táskámban, amit megsüthetünk, édesség, amiket szeretsz és a hangulat kedvéért tettem fel elemes csillagos füzéreket a sátorba. Lehet, hogy nem szokványos, nem a sztoridhoz teljesen passzoló és ha nem tetszik, akkor mehetünk máshova, de gondoltam jót tenne, ha nem aggódnál végig azon, hogy ki láthat meg és...
Eve puszit nyom a számra, ezzel belém fojtva a szót.
- Ez tökéletesebben hangzik, mint amit el tudtam volna képzelni - simítja meg az arcom. - Köszönöm - teszi hozzá, aztán ellép tőlem és felveszi a sisakot.
Hatalmas kő gördül le a szívemről és fejben lepacsizom magammal az ötletért, miközben felveszem a sisakom és felszállok a motorra.
- Kapaszkodj - fonom magamra Eve kezeit, amint felül mögém, s ahogy elindítom a motort, csak élvezem Eve közelségéd és ezt a két napot, amit kaptunk.