Leszek az ihleted {+18}

26.

Harvey:
Képtelen voltam otthon maradni.
Tudom, hogy Eve és én azt beszéltük meg, hogy este, ha hazaért az edzéséről és tiszta a terep, üzen, és akkor lemegyünk a garázsba, hogy kettesben legyünk, de egyszerűen nem bírtam otthon ülni és várni azt a bizonyos üzenetet. El kellett jönnöm, mert újra és újra bepörgettem magam, ami nagyon nem tett jót nekem. És mert rájöttem, hogy nem bírok késő estig várni.
Nem volt jó napom és szükségem van arra, hogy Eve-et a karjaimban tudhassam, mégpedig olyan hamar, amennyire csak lehet. Ha van lehetőség arra, hogy már előbb magamhoz ölelhessem, mint ahogy a garázsban mehetnénk, akkor megragadom az alkalmat és ki is használom azt.
Így lyukadtam ki az edzésének a helyszínén, a kocsimban várva őt, hogy végezzen. Nem tudom, hogy fog-e örülni a kis meglepetésnek, de ha nem is, azért remélem, hogy nem fog teljesen kiakadni. Már csak azért is, mert részben - méghozzá elég nagy részben - az ő biztonsága érdekében is ülök itt. 
Amikor elindultam otthonról, csak azt tudtam, hogy ki kell szabadulnom a házból és hogy minél előbb látni akarom Eve-et, de mire észbe kaptam, már jöttem is ide és a fejemben megjelent a gondolat, hogy már csak James miatt is itt kell lennem. 
Ha valóban őt láttam hétvégén a bulin és ma a kampuszon, akkor jobb, ha Eve nem marad egyedül. Próbálok bízni abban, hogy James nem ártana Eve-nek, de azért jobb nem kockáztatni. Nem tudom, hogy miért figyeli a lányt és biztos, hogy nem bocsátanám meg magamnak, ha a túlzott bizalmam miatt baja esne.
Különben is, amíg itt ülök, addig legalább van időm nyugodt körülmények között lecsekkolni őt a neten. A létező összes helyen rákeresek. Facebook, Instagram, Google. Mindent tudni akarok róla, amit csak lehet. Mondjuk kezdésképp, hogy valóban az-e, akinek mondja magát.
Ahogy beírom a nevét, azonnal kiadja a profilokat, amik annak megfelelőek és rögtön az első találat profilképe alapján, meg is találom őt. Az Instagramon ugyan privát, de a Facebookon látok róla pár adatot, amik szerint egy éve végzett Boston College-ban, focizott és jelenleg tanárként dolgozik. Ezeket Eve is említette, amikor a legújabb találkozójukról mesélt, de azért a Google-ös találatokat is megnézem. Ellenőrzöm a Boston College oldalát, a focicsapatuk képeit és az egyetem honlapján lévő képeket is. Mindent átnézek, amit csak lehet, de nem találok arra utaló jelet, hogy James hazudott volna Eve-nek. Viszont a profilképe alapján, őt láttam ma a kampusznál és hétvégén a bulin is. Legalábbis, ha jól emlékszem. A maiban teljes mértékben biztos vagyok, de a buli... sokan voltunk ott és egy kicsit tartok attól, hogy csak összekevertem valakivel. Bár attól még jobban tartok, hogy nem így volt. Nem igazán ittam, teljesen józan voltam és James telibe szembe jött velem a folyosón, nem tudom elképzelni, hogy tévedtem akkor. De ha valami csoda folytán mégis, azt egyszerűen tudom, hogy ma őt láttam a parkolóból sietősen távozva, amint kiszúrtam őt és ezt nem tartom kevésbé gázosnak. 
Érzem, hogy a torkomban megint gombóc nő és a mellkasom is szorítani kezd. Még mindig nem tudom, hogy hogyan mondjam el Eve-nek ezt az egészet. Szeretnék szépíteni a dolgon, de nem hiszem, hogy ezen lehet. Egészen idáig, reménykedtem benne, hogy amikor megtalálom James profilját, akkor a képén egy másik srác fog szerepelni. Azt kívántam, hogy tévedjek, hogy ne legyen igazam, hogy annyiról legyen szó, hogy káprázott a szemem, de már egyértelmű, hogy ez nem így van. És nekem el kell mondanom Eve-nek, hogy a bátyjával nem stimmel valami szerintem.
Kiszakad belőlem egy sóhaj és végső elkeseredésemben, megnyitom a galériámat és keresek egy képet Eve-ről, hogy összehasonlítsam őket, hátha azt be tudom valahogy bizonyítani, hogy mégsem testvérek. Tudom, hogy az első találkozásunkkor azt gondoltam, hogy hasonlítanak, de újra le akarom ellenőrizni, hátha csak a hirtelen sokk olyat is láttatott velem akkor, ami nem volt valós. Ahogy görgetek a képek között, egy pillanatra elkalandozom. Nem sok képem van Eve-ről, mert az elmúlt évek alatt igyekezett alaposan elkerülni, de mostanában azért született pár. Az egyik új kedvencem róla, ahogy a randinkon a tűz mellett ülve rám mosolyog. Ahogy észrevette, hogy fotózom őt, nem bírta ki, hogy ne mosolyogjon. Nem sokszor láttam még annyira vidámnak, mint amilyen akkor volt és ettől most felfelé indulnak az ajkaim, pedig nem hittem volna, hogy jelenleg képes leszek ilyesmire. Néhány pillanatig teljesen máshova kerülök fejben és lélekben, és azon kapom magam, hogy csak nézem a fotót, amiről Eve a fogait megvillantva mosolyog rám. Annyira gyönyörű és nyugodt ezen a képen. Tudom, hogy milyen felszabadult lett attól, hogy nem fenyegetett minket a lebukás veszélye ott és akkor. Szeretném azt kívánni, hogy bár megint abban a sátorban lennénk, csak ő és én, de emlékeztetnem kell magam, hogy jelenleg ez az opció nem jöhet szóba. Sőt, más feladatom van.
Újabb sóhaj tör fel belőlem, ahogy visszalépek James profilképére, amin egy bárban vigyorog a kép készítőjére a pohara fölött. 
Jobban ránagyítok és elkezdem összehasonlítani Eve-vel. Igyekszem mindent megfigyelni. A szemük formáját, a hajuk és a szemük színét, az arcukat, a szájukat, az orrukat, még a mosolyukat is. A legkisebb különbséget is szeretném kiszúrni, amire ráfoghatom, hogy talán mégsem testvérek, de a végére ugyanoda lyukadok ki, ahova az első találkozásuk után lyukadtam: nem tudnák letagadni, hogy azok, ha csak nincs valami csoda, ami miatt csak ijesztően hasonlítanak egymásra. Ugyan Jamesnek erősebb az állvonala és emlékeim szerint sokkal magasabb, minden más kis apróság stimmel rajtuk. Ha külön-külön látná őket az ember, akkor nem biztos, hogy ezt megmondaná, de így, hogy a két képet közvetlenül egymás után nézem, be kell ismernem, hogy DNS teszt nélkül is szinte biztos a dolog. Ez pedig nem könnyít az egész szituáción.
El kell döntenem, hogy most kitálalok Eve-nek, ahogy azt tulajdonképpen ígértem neki vagy valahogy beszélek Jamesszel és kiderítem, hogy mit keresett ott a bulin és ma a kampuszon. Egy kis hang a fejemben az utóbbit súgja, de tudom, hogy ez a hang a félelmektől van vezérelve és én nem vagyok gyáva. Ráadásul Eve-vel őszinték vagyunk egymással. Lehet, hogy vannak dolgok, amikhez idő kell, hogy tudjunk róla beszélni, de amikor ez bekövetkezik, sosem kertelünk. Még akkor sem, ha nehezebben megy a megnyílás. Talán régen ez még nem volt igaz ránk, de mióta az egyezségünk él, azóta egyre inkább így működünk, ezt pedig nem akarom elrontani. Különben is jár Eve-nek az igazság. És valójában mélyen már tudom, hogy igazából rég meghoztam a döntésem, ami azt jelenti, hogy ma kitálalok Eve-nek, aztán pedig ott leszek mellette, hogy ne legyen egyedül ezzel a ténnyel. 
Mozgást látok a perifériámban és ahogy felnézek, meglátom, hogy Eve épp kijön az épületből, ahol az edzése volt. Az egyik edzőstársával még váltanak pár szót, aztán a lány elindul az ellenkező irányba, Eve pedig felém. Azonnal kiszállok a kocsiból, hogy ne sétáljon el mellettem, amivel látom, hogy nem is kicsit lepem meg. Először csak lassít, de aztán teljesen megáll, tőlem néhány lépésre.
- Harvey? - ugrik fel a szemöldöke a homlokán. - Mit csinálsz itt? - lép egyet felém, de látom, hogy a szája sarka felfelé indul. - Arról volt szó, hogy este találkozunk a garázsban - veszi halkabbra a hangját, bár itt nincs igazán ember, aki előtt bármit is titkolnunk kellene.
Ugyan Eve versenyein és fellépésein mindig kint voltam, így talán ismerős lehetek a csapattársainak és az edzőjének, de már sötét van, csak az utcai lámpa ad nekünk fényt és amúgy sem ismernek engem annyira, hogy bármi miatt aggódnunk kelljen.
- Nem bírtam otthon maradni - vallom be a fejemet rázva és én is közelebb lépek hozzá. - És meg szerettelek volna lepni. Már előbb meg akartalak ölelni, mint ahogy a garázsban tudtalak volna - teszek újabb lépést. - Mondd csak, megölelhetlek?
Eve percekig nem mond semmit, csak fürkészi az arcom.
- Megijesztesz, Harvey - suttogja végül, ismét összeakasztva a tekintetünket.
- Mert magamhoz akarlak ölelni? - vonom fel a szemöldököm és az ajkaimra halvány mosoly szökik. - Azt hittem, hogy ezen a szinten már túlvagyunk. Tudod, hogy szeretlek megérinteni, kicsim, nem tudom, mi ijeszt meg ebben - próbálom cukkolni, ami mintha egy kicsit lazítana rajta.
De csak annyit, hogy ő is tegyen felém egy lépést.
- Te is tudod, hogy nem az ölelés gondolata ijeszt meg. Elrontottál, Harvey, már nem akarok lelécelni szex után minden szó nélkül - rázza meg a fejét sóhajtva, amitől belőlem kiszakad egy kis kacaj.
- Szörnyen sajnálom, hogy ezt tettem veled.
- Dehogy sajnálod - motyogja, s az egyik kezét a mellkasomra teszi, amitől megugrik a szívverésem. - És a figyelmemet sem tereled el azzal, hogy szívod a vérem - közli határozottan. - Valami nincs rendben, már napok óta és most ez a felbukkanásod csak megerősített abban, hogy a bal lábbal keltél fel sztori nem igaz. Vagy legalábbis nem teljesen. 
- A múltkor kifogásoltad, hogy nem leptelek meg az edzésed után, ahogy akartalak, most meg az a baj, hogy megtettem? - rázom meg a fejem. - Döntsd el, mit szeretnél tőlem, Eve, mert nem tudlak követni.
Ugyan csak viccnek szánom és azt szeretném, ha oldanám ezzel benne az irányomban jelenlévő aggodalmat, de valami a beszólásom után megvillan Eve szemében és nagyot is nyel.
Szívem szerint azonnal visszaszívnám a szavakat, de tudom, hogy ezt nem tehetem meg, így azonnal bocsánatot kezdek kérni.
- Eve, ne haragudj, nem úgy ér...
- Semmi baj - szakít félbe a fejét rázva. - Valójában erről is szeretnék veled beszélni este a garázsban - teszi hozzá és megint nagyot nyel. - Gondolkodtam. Kettőnkről és az egyezségünkről - hajtja le a fejét, nekem pedig elkezd szorítani a mellkasom.
Ha gondolkodott a kettőnk közti viszonyról, akkor az jelentheti azt is, hogy véget akar vetni neki és azt is, hogy esetleg benne is megváltoztak az érzések. Mert bennem tagadhatatlan, hogy mélyültek azok. Azt hiszem, ezt bizonyítja az is, hogy Eve épségéért és azért a bizonyos ölelésért, ösztönösen idejöttem hozzá, anélkül, hogy felfogtam volna, merre tartok. Eddig is igyekeztem óvni, de most, minden felfokozódott bennem és nem tudnám pontosan megmondani, hogy mikor. Csak azt tudom, hogy Eve egyre több mindent vált ki belőlem testileg és lelkileg egyaránt.
Éppen ezért, szeretném hinni, hogy ha ki akarna szállni ebből az egészből, ami köztünk van, akkor azzal nem váratna késő estig, hanem most is bevallaná. Ezért és mert, amikor ma találkoztunk és szóba jött, hogy magamhoz akarom ölelni, akkor határozottan nem bánta volna a dolgot. Szeretném, ha már most tudnánk erről beszélni, de látom rajta, hogy még szüksége van erre a néhány órára, hogy meg tudjon majd nyílni.
- Már alig várom, hogy ott legyünk - préselem ki magamból, s az álla alá nyúlva, finoman magamra irányítom a tekintetét. - Viszont, ha nem állítasz meg, akkor most már tényleg magamhoz ölelnélek - közlöm vele, amitől megint elmosolyodik.
- De csak ha közben elmondod, hogy mi a baj - feleli lágyan, mégis ellenkezést nem tűrően.
A szemében elszántság villan és én tudom, hogy innen már nem megyünk sehova anélkül, hogy elmondanám neki, hogy miért vagyok olyan, amilyen az elmúlt napokban. Ahhoz viszont, hogy képes legyek kitálalni, tényleg szükségem van rá a karjaimban, így nem is mondok semmit, csak magamhoz húzom és szorosan megölelem. Szerencsére Eve azonnal felenged és még jobban hozzám bújik, ezzel kicsit oldva a bennem lévő feszültséget.
- Eve, mikor beszéltél utoljára a bátyáddal? - kérdezem belekezdve valahogy a megbeszélni valóba.
- Ho... hogy jön ide a bátyám? - néz fel rám Eve összevont szemöldökkel, de nem lép hátrébb, amit valahol jó jelnek veszek.
Vagy legalábbis nem rossznak.
Nem szívesen engedem el őt, de van egy olyan érzésem, hogy ezt jobb ötlet a kocsiban megbeszélni, ahol még egészen véletlenül sem zavarhat meg minket senki.
- Szálljunk be! - nyitom ki neki az ajtót, majd ahogy beül, én is csatlakozom hozzá.
- Mit csinált James? - szegezi nekem a kérdést, amint becsukom a kocsi ajtaját.
Az előbbi döbbenet és értetlenség, ami a szemében csillogott, már nincs ott, helyét egyfajta dühvel vegyes félelem vette át.
- Hétvégén ott volt a buliban és ma is láttam a kampusz parkolójában - vallom be, mert úgy érzem, hogy nincs értelme körítésekkel szépíteni a tényeken vagy bárhogy ködösíteni. - Nem tudom, hogy mit keresett ott, de...
- Ezért voltál annyira feszült, amikor megtaláltál minket Xanderrel kint és ezért könnyebbültél meg, ahogy láttad, hogy minden oké - rakja össze a szálakat hangosan, mire én lassan bólintok. - Miért nem mondtad el azonnal? - kérdezi a szemembe nézve.
Nem tűnik dühösnek vagy csalódottnak, sőt, a hangja sem árulkodik ilyesmiről, inkább csak tényleg érdeklődik.
- Nem voltam benne biztos, hogy őt láttam - tartom a szemkontaktust. - Hiszen, mit keresett volna ott? Ráadásul addig csak egyszer láttam, nem tudtam, hogy jól látom-e. Aztán meg nem tudtam, hogy hogyan mondjam el neked. Tudom, hogy alapvetően higgadt valaki vagy, de hajlamos vagy érzelmek által, hirtelen reagálni. Féltem, hogy ha elmondom, akkor azonnal számon akarod majd kérni őt és bajod esik. És attól is tartottam, hogy esetleg kiborulsz vagy megzuhansz. Nem azért, mert nem bírsz terheket cipelni, hanem, mert tudom, hogy ez az egész Jamesszel mennyire megvisel. Nem akartalak még jobban kicsinálni azok után, hogy mondtad, hogy amúgy is küzdesz az érzéseiddel. 
Eve néhány percig csak hallgat. A lába folyamatosan jár, amiből tudom, hogy ideges, de a tekintete alapján arra merek következtetni, hogy nem miattam az. A keze elindul a haja irányába, de aztán rájön, hogy az kontyban van, így vissza is esik az ölébe, miközben kiszakad belőle egy sóhaj.
- Jövő héten találkozom vele - nyel nagyot, amikor végül megszólal. - Ma váltottunk pár üzenetet és a jövő hetet beszéltük meg, hogy minél előbb el tudjam intézni a DNS vizsgálatot. Nem tudom, hogy mit keresett ott a buliban - rázza meg a fejét - és ma a kampuszon. Tudom, hogy a logika szerint, valószínűleg engem, de én még csak össze sem futottam vele, egyik alkalommal sem. Gőzöm sincs, mit akart, de meg fogom tőle kérdezni, amikor találkozunk - jelenti ki, de a hangja megremeg. 
Látom, hogy a keze is remegni kezd. Nem tudom, hogy az idegességtől vagy esetleg a félelemtől, de semmiképp sem tudom tétlenül nézni, ahogy magában próbálja rendezni azt a rengeteg érzést, ami most megindult benne. Megfogom a kezét, majd finoman az ölembe húzom, ami ellen ő nem tiltakozik. 
- Szeretném, ha ott lehetnék veled a találkozón - fonom köré a karjaim. - Persze, ha te beleegyezel. Amennyiben kettesben akarsz vele találkozni, elfogadom, de jobban örülnék, ha én is ott lehetnék és láthatnám a reakcióját, amikor rákérdezel erre nála. Szeretném tudni, hogy nem jelent-e veszélyt rád nézve, akár a vérszerinti bátyád, akár nem.
Eve lassan elhajol, de csak annyira, hogy megint fel tudja venni velem a szemkontaktust és közben finoman az arcomra simít.
- Már így is annyi mindent tettél értem, nem kell még ebbe is belefolynod, csak mert én már benne vagyok.
- Semmi olyat nem tettem, amit ne tennék meg újra, ha visszamennék az időben. Tudom, hogy a tűzzel játszunk és tudom, hogy néha baromira stresszes tud lenni köztünk ez a viszony, de ez az egyik legjobb dolog, ami valaha történt velem. Eve, annak ellenére, hogy tartottam ettől a beszélgetéstől, csak arra vártam, hogy kigyere végre edzésről és megérinthesselek. Azért szeretnék veled menni a találkozóra, mert biztonságban akarlak tudni. Amikor a bulin azt hittem, hogy találkoztatok, a legrosszabb forgatókönyvek is átfutottak az agyamon, elmondani nem tudom, mennyire féltem, hogy bajod esett vagy csak megviselt a találkozás. Tudom, hogy az aggodalmam, amikor egymástól távol vagyunk, nem fog csak úgy elmúlni, de legalább arról szeretnék megbizonyosodni, hogy James nem akar ártani neked. Belepusztulnék, ha valami bajod esne - simítok az arcára, mire ő azonnal a kezembe dönti a fejét. - És én is szeretnék beszélni kettőnkről, mert...
Nincs esélyem befejezni a mondatot, mert Eve telefonja csengésbe kezd, amire mind a ketten összerezdülünk.
- Ne haragudj, de jobb, ha felveszem. Már otthon kellene lennem, biztos, azért keres - ad puszit az arcomra, miután meglátta a húgom nevét a képernyőn és el is kezd kimászni az ölemből, majd a kocsiból, de még egyszer visszanéz. - Ugye még mindig áll a találkozó a garázsban?
- Egyáltalán nem kaptam még eleget belőled mára, úgyhogy nagyon remélem - erőltetek mosolyt magamra, annak ellenére, hogy a felét sem tudtam elmondani annak, amit szerettem volna.
- Írok majd, ha tiszta a levegő - görbülnek halvány mosolyra az ő ajkai is, mielőtt távozna a saját autójához, fogadva a húgom hívását.