Leszek az ihleted {+18}

8.

Eve:
- Nem szokásom - szólalok meg hirtelen, megtörve a csendet - összebújni másokkal, miután...tudod - nézek hátra Harvey-ra a vállam fölött.
- Miután végeztetek a szexszel? Igen, az feltűnt abból, hogy már akkor elkezdtél öltözni, amikor látványosan remegtél még.
Visszanézek magam elé, s összepréselem az ajkaim, aztán kinyögöm az igazságot:
- Nem nagyon szoktam szexelni.
- Tessék? - Támaszkodik fel azonnal, s elkezdi az arcom fürkészni. - Mi az, hogy nem nagyon szoktál szexelni?
- Úgy, hogy nem fekszem le minden sráccal, akivel kavarok. Mármint...igen, van amelyikkel le szoktam, de elég ritkán.
- Dehát...azt mondtad, hogy nem veted meg a kalandokat vagy a kavarást.
- Nem is - rázom meg a fejem. - De tudod, a szexen kívül más dolgokat is lehet csinálni az ágyban. Vagy éppen máshol.
- De... - pislog rám döbbenten.
- De? - Vonom fel a szemöldököm és nem fogok hazudni, nagyon szórakoztat, hogy kicsit sikerült elhallgattatnom.
- De, akkor ez...ez nálad hogy megy? Vagy mi...
- Ennyire meglep, hogy nem fekszem össze bárkivel? - Fordulok felé teljes testtel.
- Nem - rázza meg a fejét -, na jó...egy kicsit - ismeri be, amitől kiszakad belőlem egy kis kacaj.
- Oké, akkor elmondom, hogy ez nálam hogy megy. Nem szokásom összefeküdni mindenkivel. Általában tisztázom, hogy nem lesz szex az első alkalommal. Csak nagyon ritkán szoktam valakivel már az elsőre lefeküdni. Viszont tényleg nem vetem meg a kalandokat vagy a kavarást. Én is csinálom, csak...amikor az első találkozás után egy másodikra hívnak, valószínűleg annak a reményében, hogy másodjára igent mondok, lekoptatom őket - vonom meg a vállam. - És sosem jelentkezem újra. Szemétnek tűnhetek, de olyannal nem teszem ezt, aki komolyan akarna valamit. Meg előre tisztázom a szándékaim, senkivel sem játszom. De második találka sosincs. Ezért nem kavarok olyannal, akivel bármikor találkozhatok. Egyetemi társ, szaktárs, szomszéd, edzős társ vagy örökbe fogadás által rokonná vált ember - vetek rá jelentőségteljes pillantást, amitől látom, hogy Harvey szája megremeg, ahogy megpróbálja visszafojtani a mosolygást. - És mindig lelépek, mielőtt esély lenne az összebújásra - sóhajtok fel.
Nem tudom, hogy pontosan mire számítok. Talán arra, hogy Harvey majd őrültnek néz és közli is velem, hogy nem vagyok komplett, de arra biztosan nem, amit ténylegesen csinál. Harvey visszafekszik mellém, finoman maga felé fordít, majd a szemembe nézve, elkezdi az arcomat simogatni.
- De miért nem? - Kérdezi halkan, mintha attól félne, hogy ha hangosan szólal meg, akkor megtörik a varázs.
Lehet, hogy ő így is gondolja.
Eddig világ életemben igyekeztem kerülni őt, mert úgy vonzott, mint a gyertya lángja a bogarakat. Soha nem voltam vele úgy igazán kettesben, hanem mindig kibújtam az ilyen pillanatok alól. Ma viszont...végre megtettem, amire már annyira régen vágytunk és most valami csoda folytán még meg is nyílok neki. Fogalmam sincs, hogy mi történt velem, de valahogy nem tudom megállítani magam. Sőt, egy kicsit tetszik is, hogy végre valakivel őszintén beszélhetek erről. Vagy bármiről. Harvey és én sok mindenben különbözünk, de rengeteg mindenben hasonlítunk is. Éppen ezért érzem most azt, hogy talán semmit nem tudnék mondani neki, amivel változtatnék a tényen, miszerint teljes mértékben megért engem.
- Valószínűleg azért, amiért a szexet sem szoktam bárkivel - felelem én is halkan, mire a kérdő pillantását kapom.
- Azt sem tudom, hogy miért van - ingatja meg a fejét.
Újabb sóhaj hagyja el a számat, ahogy lehunyva a szemeim összeszedem a bátorságom, hogy még jobban megnyíljak neki.
- A szex egy olyan dolog, ami sebezhetővé teszi a két felet. Hiszen olyan helyzetben látod a partnered, amiben más nem láthatja - kezdem el mondani a tetoválását nézve. - Olyankor a testetek egy emberré forr össze és a lelketek is megnyílik valamilyen szinten a másik előtt. Mindenhol érzed a partnered és kitöltitek egymást. Ilyenkor megjelenik az igazi arcunk - nézek félve a szemébe. - És mindezek után összebújni...egy gyönge pillanatban. Ezeket nem akarom megosztani bárkivel - rázom meg a fejem. - Nem akarom, hogy lássák, ahogy gyengévé válok, érted? - Suttogom és megint elkapom a tekintetem, mert úgy érzem, hogy Harvey a lelkembe lát, az pedig kicsit sem tetszik. - Azt sem akartam, hogy te láss összeomolni az írás miatt. Nem szabad megtörtnek mutatkozni mások előtt.
Ha valamit, akkor ezt jól megtanultam a tizenhárom évnyi árvaházban lakás közben. Ott aztán megérezték, ha valaki gyenge és annak sosem lett jó vége.
- Velem mégis itt vagy - szólal meg, s kicsit közelebb húzódik, majd magára irányítja a tekintetem. - A karjaimban fekszel, miután életem legjobb éjszakáját okoztad nekem és nem látok gyengeséget - ingatja meg a fejét újra. - Egyáltalán nem.
- Mert szerinted most olyan erősnek tűnök? - Vonom fel a szemöldököm, amivel halvány mosolyt csalok az ajkaira.
- Most olyannak tűnsz, aki olyan jó meneten esett túl, hogy egyszerre akar még egyet és bírna elaludni azonnal - feleli, mire a vállába bokszolok. - De komolyan - vált tényleg komolyra egy kacaj után. - Gyöngédséget látok, nem gyöngeséget. És valaki, aki jó író lévén annyira jól bánik a szavakkal, mint te, az pontosan tudja, hogy mekkora különbség van a két szó között. Nézz rám - mutat végig magán -, neked én gyengének tűnök?
- Nem, de az más - ülök fel a mellkasomhoz szorítva a takaróm. - Te vagy a nagy Harvey Jensen. Az egyetem hoki és szex istene. Rólad soha, senki nem mondaná azt, hogy gyenge vagy.
- Pedig néha mindenki el tud gyengülni - ül fel ő is és hátulról átölel, majd az állát a vállamra teszi. - És ez így van rendjén. Nem lehetünk mindig erősek, egy idő után mindenkinél betelik az a bizonyos pohár.
- Na és a rossz lányos imidzsem? - Pillantok rá halvány mosollyal.
- Az így is megmarad, ne aggódj - ad puszit a vállamra nevetve. - Komolyan mondom, Eve, attól nem leszel gyenge, mert összebújsz valakivel. Arra nem buzdítalak, hogy feküdj le mindenkivel, mert ezek után nem akarok osztozkodni rajtad senkivel sem, de azt nem fogom hagyni, hogy faképnél hagyj, miután végeztünk. Hallod? - Szorít magához. - Velem muszáj leszel összebújni. És tudom, hogy azért te is élvezed.
- Megint megmondod, hogy mit érzek - könyökölöm hasba, de nem is reagál rá.
- Kérdezhetek valamit? - Pillant rám, mintha az előbb meg sem szólaltam volna.
- Ha nemet mondok, akkor nem teszed majd fel a kérdésed? - Nézek én is rá kíváncsian.
- Akkor nem teszem fel - bólint -, legalábbis egyelőre nem.
- Akkor meg mit számít, hogy mit mondok?
- Számít, hidd el - lop egy szűzies csókot. - Szóval? Kérdezhetek?
Szívesen húznám még egy kicsit az időt, mert őt is szeretem húzni, de tudom, hogy nem lenne értelme. Harvey mindig megszerzi, amit akar.
Még engem is...
- Kérdezz - adom be így a derekam. - Majd meglátjuk, hogy tudok-e válaszolni.
- Megnézhetem a tetkód?
Hát erre aztán nem számítottam.
- A tetkót vagy a mellem? - Vágok vissza, amivel Harvey arcára hatalmas vigyort varázsolok.
- A tetoválást akartam megnézni, de nem fogok panaszkodni a plusz látványért - feleli, s már finoman tol is vissza fekvő helyzetbe, aztán fölém kerekedik. - Akkor? Szabad?
Nagyot kell nyelnem, hogy lenyugtassam a tomboló hormonjaim, ahogy Harvey szórakozottan játszik a paplannal, ami eltakar előle, de aztán bólintok. Erre pedig ő azonnal mozdul. Finoman elveszi a kezem az útból, majd lehúzza rólam a takarót és lejjebb kúszik. Az ujjait végigfuttatja a szövegen, amitől nekem mindenem libabőrös lesz és máris felébred bennem a vágy, hogy mindenhol megérintsen pontosan ugyanilyen gyöngédséggel.
- Hiányzó gyöngyszem - olvassa fel a szöveget, s így a lehelete simogatja a mellem, ami alatt ott van a tetkó. - Ez anya kézírása? - Néz fel rám.
- Igen - bólintok, s megint nagyot kell nyelnem, hogy lehűtsem egy kicsit magam. - Így hívott, amikor hozzátok kerültem - bújok hozzá ösztönösen, ahogy megint mellettem fekszik, s a fejemet a mellkasára hajtom. - Amikor először lettem beteg, az nagyon levert a lábamról és rengeteg gyógyszert kellett anyukádéknak venni nekem, hogy meggyógyuljak. Aztán meg jött az, hogy majdnem elcsaptak és megijesztettem őket. Meg ugye megcsináltátok csak nekem a szobát, mindent úgy, ahogy azt én szerettem volna, hogy nekem tetszen. Én meg ettől úgy éreztem, hogy csak a terhetekre vagyok. Eléggé magamba zárkóztam, pedig amúgy sem voltam túl nyitott, de ezt tudod -nézek fel rá fanyar mosollyal -, viszont anyukátok...ő nem hagyta annyiban és megkérdezte, hogy mi a baj és, hogy hogyan segíthetne nekem. Egy darabig nem akartam elmondani, mert szégyelltem magam, meg minden...dehát...anyukátok sosem hagyta annyiban ezeket.
- Na igen - nevet fel édesen, s szorosabban ölel magához és még jobban betakar.
- Elmondtam neki, hogy mi bajom van, mire ő magához ölelt és azt mondta, hogy ezt azonnal verjem ki a fejemből, mert én vagyok az, aki eddig hiányzott a családból. Azt mondta, hogy én vagyok a hiányzó gyöngyszem - szökik immáron őszinte mosoly az ajkaimra. - Onnantól kezdve minden nap elmondta nekem, amikor látta rajtam, hogy egy kicsit is megingok ebben. Úgyhogy eldöntöttem, hogy ezt tetováltatom magamra, viszont szerettem volna, ha ez az ő írásával van. Egyrészt, mert ő hívott így és ettől még nagyobb értéke van a számomra; másrészt meg, mert annyira gyönyörű a kézírása, hogy muszáj voltam őt választani ehhez.
- Hát - simogatja a tetoválást folyamatosan a melltartó vonalban -, teljesen igaza volt.
- Ezt most azért mondod, mert így közel vagyok hozzád és bármikor kéznél van egy jó kis szex? - Cukkolom, de ő komoly marad és megrázza a fejét.
- Nem, hanem, mert tényleg így volt - simít ki egy tincset az arcomból. - És, mert így megismertelek téged. És nem, ezt sem a szex miatt emeltem ki.
Képtelen vagyok reagálni erre, úgyhogy inkább csak visszabújok a mellkasához és elterelem a témát:
- Harvey, igazad volt, tényleg jó így.
- Persze, hiszen nekem mindig igazam van - vágja rá, de aztán puszit nyom a fejem búbjára, s azt mondja: - Bármeddig így tudnék maradni.
Az igazság az, hogy most én is ezt érzem.