Leszek az ihleted {+18}

3.

Eve:
Amikor leérek a lépcső aljára, a fenti kijelentésem, miszerint talán mégis jót fog tenni egy kis szórakozás, elillan. Szerencsére nem dübörög olyan hangosan a zene, hogy a fogam berezonáljon és nem is tuc-tuc szól a hangfalakból, de így is elbizonytalanodom. Alapvetően, ha olyan a hangulatom, nem vetem meg egy jó kis buli ötletét, de most...távol állok ettől az állapottól. Nem tehetek róla, de ahogy végignézek a táncoló embereken, s körbeölel az alkohol és izadtság a parfümökkel és dezodorokkal alkotott kegyetlen keveréke, úgy érzem, hogy fojtogatnak. És nem segít, ahogy a sok ember testhője még jobban felmelegíti az amúgysem hűvös estét és ezáltal a házat. Ahogy már mondtam Harvey-nak: nincs kedvem jó pofizni...
- A házunkban lévő emberek kilencvenkilenc százalékát nem ismerem - nyögök fel fájdalmasan, ahogy szemlélem a tömeget.
Nem hittem, hogy ennyien eljönnek.
Valójában a pocsék hetem és ezáltal legalább annyira pocsék hangulatom miatt, reméltem, hogy senki nem jön el. Hogy a legjobb barátnőimnek nem sikerül ezt megszervezni, de ők nem adták fel és Harvey két haverjának hála, most a kampusz nagy része a mi házunkban van.
A fenébe!
- Kiket ismersz? - Hajol a fülemhez, s az egyik kezével a derekamra simít.
Na pontosan ez volt az oka annak, hogy úgy döntöttem, hogy a nulla életkedvem ellenére mégis lejövök. Mindig veszélyes, amikor Harvey és én kettesben maradunk, de most még annál is veszélyesebb volt. Majdnem elvesztettem a fejemet ott fent és nagy erőfeszítésembe került, hogy kiszálljak az öléből. Annyira megnyugtató volt a karjaiban ülni, mégha erotikus töltete is volt az érintéseinknek. Valahogy a heti vívódásom és kiborulásom után kellemes érzés volt csak kettesben ülni fent. Olyan volt, mintha a világon is csak mi ketten lennénk. Márpedig ezt nekünk nem szabad.
Már ettől a két kis mozdulattól kiráz a hideg, pedig gyakorlatilag hozzám sem ért. Vagyis nem úgy, ahogy tudna. Az ajkai épphogy érintik a fülem és a tenyere is csak pihen a derekamon, amit a ruhán keresztül is perzsel a keze. Nem kéne hagynom, hogy így álljunk itt, de egyszerűen a testem nem akar engedelmeskedni, amikor arra utasítja az agyam, hogy lépjen arrébb.
És ismét...
A fenébe!
- Hát, téged, Kevint, Taylort, Kaylát és Maxine-t - sorolom fel a nyilvánvalókat. - A csapattársaidat látásból. Mármint...tudom, hogy van, amelyiknek a nevét is kéne tudnom tavalyról, de őszintén, nem emlékszem rájuk - húzom el a szám.
- Kayla azt mondta, hogy nem olyan régen mentél fel, addig sem beszéltél senkivel? - Pillant le rám, de megrázom a fejem.
- Igazából már jó ideje a szobámban vagyok. Amikor elkezdtek jönni a vendégek, akkor a konyhában bújkáltam, aztán amint annyian lettek, hogy el tudjak szivárogni feltűnés nélkül, felmentem és aztán meg tudod, hogy mi volt - nézek rá, de túl közel van az arca, így elkapom a fejem. - Mi a szar!? - Kiáltok fel, amint meglátom a sörpong asztalt a nappali és konyha közti fal mellett. - Ez mégis hogy került ide?
- Taylor szerválta és Kevinnel együtt hozták fel. Kayla és Maxine igencsak meggyőzőek tudnak lenni, amikor el akarnak érni valamit.
- Na igen és baromi simán irányítják a barátaidat a farkuknál fogva - bólintok, s nem tudok nem elmosolyodni ezen a gondolaton.
Kevin és Taylor nem ártatlanok, szóval nem kell sajnálni őket. Mondhatnám azt is, hogy legalább olyan bátran kihasználják a hoki adta előnyöket, mint Harvey. Éppen ezért olyan szórakoztatót, hogy a legjobb barátnőim ilyen könnyen ráveszik őket kábé bármire. És ezt úgy komolyan mondom. A héten valamelyik nap rábeszélték őket, hogy elvigyenek minket vásárolni a plázába. Maxine csak a fehérnemű szót ejtette ki Taylor előtt és máris feltüzelte. Innen meg már nem volt nehéz rávenni őket. Eszméletlen, hogy két olyan értelmes fiú -, mert néhány teória ellenére azok -, mint amilyenek ők, mennyire ki tudnak kapcsolni, ha két lány a színre lép. Bár, ahogy mondtam, őket sem kell félteni. Biztos vagyok benne, hogy csak Harvey miatt nem tesznek komolyabb lépést, de szerintem ahogy zöldutat kapnak, mindent megtesznek azért, hogy megszerezzék a lányokat legalább egy estére.
Azonban az ő érdekükben ajánlom nekik, hogy ne szórakozzanak velük, mert akkor Harvey és én is szétrúgom a seggüket. Bár ezt ki sem nézem belőlük. Nem tennék meg velük. Ebben szinte biztos vagyok.
- De ki a hülye? - Nevet fel Harvey jó ízűen. - Aki csinálja, vagy, aki hagyja?
Istenem, az a nevetés.
Annyira öblös, rekedtes és szexi.
Kapja be, hogy még a nevetése is képes hatással lenni rám!
- Nyilván, aki hagyja, de azt hiszem, hogy igazán nem lehet őket hibáztatni ezért. Ha a farok bekapcsol, akkor az agy ki, ez nálatok ösztönös dolog - vonok vállat, mire Harvey felháborodottan pislog rám.
- Ezt kikérem magamnak.
- Ugyanmár, Harvey - fordulok felé és a hátamat megvetem a falnak, úgy fonom össze a karjaim a mellkasom előtt. - Pasi vagy. Méghozzá ízig, vérig. Ebben nincs mit szégyellni. Másképp működtök - vonom meg a vállam. - Majdnem folyt a nyálad, amikor megláttál ebben a ruhában.
- Ez csak azt bizonyítja, hogy te eszméletlen dögös vagy, nem azt, hogy kikapcsol az agyam, ha a farkam be. És ezt úgy gondolom, hogy számtalanszor bizonyítottam már neked.
- Oh, igen? - Szalad fel a szemöldököm a homlokomon. - És mégis mivel bizonyítottad?
Harvey nem remeg meg és nem bizonytalanodik el. Egyetlen pillanatra sem. Ahogy mondtam: ízig, vérig pasi. Egy tesztoszterontól fűtött, magabiztos, határozott pasi, aki mindig ura az adott helyzetnek. És hozzá még egoista és önelégült is.
Seggfej.
Egy szexi seggfej. Aki papíron a bátyám.
Átok arra a papírra.
Ahelyett, hogy megrengetném a magabiztosságát, csak még bátrabb lesz. Megtámaszkodik a fejem két oldalán, majd lassan ismét a fülemhez hajol és telt ajkait megint annak érinti.
- Azzal, hogy nem téptem le rólad a ruhát minden alkalommal, amikor csak akartam - morogja rekedtesen, s a szavaitól mindenem libabőrös lesz.
Határozottan nem kellett volna ezt mondania. Nem csak azért, mert sajnos igazat kell adnom neki -, bár amennyire szeret irányítani, bele se kellett volna mennem ebbe -, hanem azért is, mert most a szavai teljesen beindítottak. És nem segít az amúgyis forró helyzetemen, hogy egy buli közepén vagyunk. Bárki megláthat minket, bármelyik pillanatban és ez még izgatóbb. Nem tehetek róla, sem ellene, de a mellbimbóim megkeményednek és mivel ez alá a ruha alá nem lehet melltartót venni, így ezt bárki láthatja, ha a mellkasomra pillant. És most mégcsak nem is foghatom arra, hogy fázom, mert van vagy harminc fok. Ha nem több...
Az ajkaim elválnak egymástól és a lélegzetem is elakad egy pillanatra, ahogy felnézek a vészesen közel lévő, enyhén borostás arcára. Tudom, hogy a tűzzel játszom és azt is, hogy nem kellene ezt tennem, de nem tudok leállni.
Nem akarok.
Legalábbis eddig nem akartam, de most kiszúrom a tömegben Kaylát, aki ránk pillant, s én ijedtemben eltolom magamtól a fiút.
- Igazad van - hadarom el, s a szívem egy pillanat alatt gyorsul fel.
Ha Kayla kiszúrta a határozottan félreérthető helyzetet, akkor nekünk annyi. Szerencsére - vagy nem - azonban a lány annyira elvan a társasággal, hogy fel sem fogja, hogy rám nézett. Örülök, hogy jól érzi magát, de ha ezt előre tudom, akkor nem toltam volna el Harvey-t. Már hiányzik a férfias illata az orromból. Most túlságosan távol van.
- Eve Blake azt mondta, hogy igazam van? - Vigyorodik el és összefonja a karjait a mellkasa előtt. - Karácsony van?
- Inkább csak megijedtem, amikor Kayla ide nézett az előbb - sütöm le a szemeimet, s igyekszem eltakarni a mellkasom.
Áruló mellbimbók!
Ja, hogy a nevem?
Na igen, szóval mivel tizenhárom voltam, amikor örökbe fogadtak, így Mr. és Mrs. Jensen felajánlották, hogy megtarthatom a Blake nevet, ha szeretném. Sokat gondolkoztam rajta, hogy lecseréljem-e, ahogy a szüleim engem, de végül úgy voltam vele, hogy nem akarok az ő szintjükre süllyedni és megtagadni a múltamat. A nevem emlékeztet arra, hogy min mentem keresztül. Talán hülye vagyok ezért, mert így arra is emlékeztet, hogy nem vagyok vér szerint is a Jensen család tagja, de mivel sosem gondoltam a testvéreimre sem testvérként, sokkal inkább barátként - legalábbis Kaylára -, így annyira nem nagy dolog. És szerencsére a nevelőszüleim nagyon rendesen kezelték ezt és nem akadtak ki. Tényleg ők a legjobbak, akiket csak kaphattam.
Harvey elnéz a lány irányába, aztán vissza rám.
- Nem úgy néz ki, mint aki felfogta, hogy mi történik itt. Kevin a kelleténél jobban is lefoglalja.
- Ki a hülye? Aki hagyja, vagy, aki csinálja? - Élek a szavaival, majd ellököm magam a faltól, s igyekszem magamban rendezni a tomboló homronjaimat.
- Roppant vicces - jegyzi meg, aztán ismét a húga felé néz. - Talán közbe kellene lépnem. Megnézem, hogy mi folyik ott. Csatlakozol?
- Kösz, de kihagyom - rázom meg a fejem. - Hamár lejöttem azzal a szándékkal, hogy szórakozom egy kicsit, akkor iszom valamit, hogy kicsit oldódjak. Majd megyek, de előbb elszaladok a konyhába.
Harvey biccent, majd lenéz a melleimre és elvigyorodik.
- Tudod, ahogy látom, legalább akkora önuralmad van, mint nekem - jegyzi meg a még mindig látványos izgalmi állapotomra utalva.
- Annyira azért nem vagy nagy szám, ne szállj el magadtól - forgatom meg a szemem leplezve a zavarom, majd a konyhába megyek, mielőtt bármit is reagálhatna.
Alapvetően nem vagyok olyan, aki úgy gondolja, hogy csakis alkohollal lehet jól érezni magunkat, de most...hosszú hetem volt, ráadásul nem jó. Folyamatosan emészt az írásos dolog és így jelenleg ahhoz, hogy kikapcsoljak, kell az alkohol. Főleg most, hogy Harvey ennyire feltüzelte a hangulatom. Muszáj vagyok kiverni ma a fejemből és másokkal is lógni, vagy nagy baj lesz ebből, amit elkezdtünk a szobámban.
Amit határozottan nem kellett volna.