Leszek az ihleted {+18}

11.

Eve:
- Megjöttem! - kiáltok be a nappaliba az előszobából, amikor hazaérek és beesem az ajtón.
- Itt vagyunk! - jön a válasz azonnal bentről, ami mosolyt csal az ajkaimra.
Gyorsan kibújok a cipőmből és bevetem magam a nappaliba, ahol a legjobb barátnőim a kanapén fagyit esznek.
- Szerelmi bánat, vagy csak a meleg ellen?
- Az utóbbi - hadonászik Maxine a kanállal. - De különben is, a fagyi bármikor jöhet, még hidegben is.
- Hát az most nagyon nem akar jönni - sóhajtok fel, majd kimegyek a konyhába egy kanálért és egy pohár vízért.
Hiába van már ősz és kellene, hogy elkezdjenek lehullani a levelek a fáról, de minimum barnulniuk, még mindig olyan meleg van, hogy simán tudok rövidgatyában, trikóban mászkálni minden dzseki nélkül. Harvey-ék nagypapája ezt az időt hívja mindig gatyarohasztó melegnek. Eleinte, amikor bekerültem a családba, nekem ez furcsa volt, hiszen az árvaházban nagyon igyekeztek figyelni arra, hogy egy picit durva kifejezést se használjanak sem előttünk, sem pedig mi, de hamar nagyon megkedveltem az öreget és az ilyen szókimondó stílusát. Persze Mr. és Mrs. Jensen mindig igyekeztek rászólni az öregre, de az olyan makacs a mai napig, mint egy öszvér. És amúgyis, nyugdíjas korában már hova változzon meg? Leélt egy teljes életet egy ilyen stílussal, fafejűséggel és életfelfogással. Ezen már nem lesz semmi, ami változtathatna és nem is kell, ugyanis Kayla, Harvey, a család és én is így imádom őt.
- Na utat, babák - nézek rájuk mosolyogva, amikor visszaérek -, szorítsatok nekem is helyet.
Kayla és Maxine elcsúsznak egymástól, így nekem felkínálkozik egy hely kettőjük között, de nem tudok leülni. Addig nem, amíg Kayla ilyen tekintettel fürkész.
- Valami baj van? - vonom össze a szemöldököm, összeakasztva a tekintetünk.
Kayla ajkai elindulnak felfelé, miközben megrázza a fejét.
- Nem, csak...nem tudom, hogy hol voltál, de most olyan más vagy. De abszolút a jó értelemben - teszi hozzá gyorsan, s újra végig futtatja a tekintetét rajtam. - Kivirultál.
- Jól is éreztem magam - ismerem el, s leülök közéjük, majd a fejem Kayla vállának döntöm, amit kihasználva Maxine is rám dől.
Őszintén jó volt visszamenni egy kicsit. És végre nem a negatív emlékek voltak az erősebbek, hanem a pozitívak. Arról nem is beszélve, hogy a kicsik öröme teljesen feltöltött a sok aggodalmaskodás és rémálom után.
- Akkor hogy-hogy máris itthon vagy? - kérdezi Maxine a fagyiból kanalazva. - Ne értsd félre, örülök, hogy itt vagy, csak azt mondtad a srácoknak, hogy nem vagy biztos benne, hogy hazaérsz vacsira.
- Igen, de miattuk siettem. Gondoltam, hamár vendégül látnak, akkor nem fogok késni - felelem, s én is szerzek magamnak a fagyiból, de ezután csend telepedik ránk.
Percekig tart, mielőtt Kayla megtörné, de kifejezetten kellemes.
- Eve, komolyan sajnáljuk, hogy minden szó nélkül beszerveztük mára a srácokat és...
- Nem kell több bocsánatkérés - rázom meg a fejem. - Nem gáz, minden oké, komolyan. Jót is tett, hogy itt voltak, mert elterelték a figyelmem, mielőtt elindultam volna teljesen kikapcsolni. Csak...hagyjuk ezt a témát, nem haragszom és ez a lényeg - szorongatom meg finoman mind a kettőjük szabad kezét, aztán újabb adag fagyit lapátolok a számba.
Bár nagyon jót tett az, hogy visszamentem az árvaházba, van valami, ami nem hagy nyugodni. Az a tag, aki ott állt és engem bámult, még mindig gyomorgörcsöt okoz, pedig órák teltek már el azóta, mégsem tudtam teljesen kiverni a fejemből. Gyakorlatilag semennyire nem ment.
- Kérdezhetek valamit? - bukik ki belőlem magam elé bambulva, mert egyszerűen képtelen vagyok elengedni a dolgot és szükségem van a barátaim véleményére, hátha csak én fújom fel a dolgot.
Nem kizárt, hogy cseppet paranoiás vagyok az ilyenekkel kapcsolatban, de a megérzéseim általában helyesek. Márpedig az minden volt, csak jó nem, amikor megláttam azt a pasit.
- Tudod, hogy bármit - vágják rá egyszerre, mintha ez a legtermészetesebb dolog lenne.
Bár igazából a mi barátságunkban az is. Egyszerűen imádom, hogy nincsenek tabuk és bár a ma reggeli események után nem feltétlenül ez jött le, de tényleg mindenben mellettem vannak és segítenek. Éppen ezért nem félek elmondani nekik a történtek ezen részét.
- Ti mit éreztek, amikor valaki, akiről azt sem tudjátok, hogy ki figyel titeket, majd rátok köszön? - eszem újra a fagyiból.
Eddig fel sem tűnt, hogy megy a tévé. Bár annyira nem lep meg, mert ahogy figyelem, Kayláék sem nézték igazán, engem pedig teljesen beszippantottak a gondolataim. Pedig nem rossz a látvány. Jason Statham épp elver pár rosszarcú csávót, akik verekedés közben akaratlanul is levetkőztetik. Semmi kétség, hogy a Szállító filmek Stathammel az igazi. A negyediknek szánt részt meg sem akarom nézni így, hogy nem ő van benne.
- Hát...csak visszaköszönök és annyi - vonja meg a vállát Kayla. - Nem szoktam ezen görcsölni.
- Pontosan - száll be Maxine is. - Sőt, ha jól néz ki mondjuk a pasi, akkor még talán meg is kérdezem, hogy ismerjük-e egymást és megpróbálok beszélgetni vele. De miért kérdezed? - néz fel rám, de a fejét nem emeli fel a csípőmről.
- Ma, amikor mentem az... - elharapom a mondatot, mielőtt kimondanám, hogy pontosan hova mentem és helyesbítek. - amikor kiszálltam a kocsiból, feltűnt, hogy a túloldalról bámul valaki. Először annyira nem tulajdonítottam nagy jelentőséget neki, de valamiért nagyon rossz érzésem volt, amikor ránéztem. Ő viszont csak elmosolyodott, intett nekem, aztán beszállt a kocsijába és elhajtott. Gőzöm sincs, hogy ki volt, de valamiért ráz a hideg, ahogy rágondolok. Aztán meg tök hülyén éreztem magam, mert nem tudom. Elkezdtem gondolkozni, hogy honnan ismerhetem. Átpörgettem az embereket a fejemben, akikkel úgy legalább köszönőviszonyba kerültem, de semmi. Sem az árcaházból nem volt ismerős még a múltamból, sem a suliból. Még anyudék ismerőseinek a gyerekeit is átgondoltam - nézek fel Kaylára. - Azokat, akikkel bármilyen rendezvényen, vagy csak szimpla kerti partin, esetleg valamilyen munkahelyi eseményen találkoztunk, de semmi. A kavarásaimat is átgondoltam, viszont onnan sem volt ismerős. És nem tudom...lehet, hogy én vagyok a hülye, meg én fújom fel, de esküszöm, hogy rajta azt láttam, hogy ismer.
- Nem lehet, hogy csak ismerkedni akart? - gondolkozik hangosan a rajtam fekvő lány és nagyon hálás vagyok, hogy nem kezdenek el faggatózni, hogy mit akartam elsőnek mondani arról, hogy hol voltam.
- Úgy, hogy rám integet az út túloldaláról, percekig tartó bámulás után, majd beszáll a kocsijába és elhajt? - pillantok le rá, mire ő elhúzza a száját.
- Jó, igazad van, annak semmi értelme. Bár amennyire hülye egy-két pasi... - hagyja szándékosan nyitottan a mondat végét, de aztán megrázza a fejét. - De akkor is hülyeség. Akkor rád se integetett volna.
- Lehet, hogy csak összekevert valakivel - eszik a fagyiból Kayla elgondolkozva. - Velem is előfordult már, hogy ráköszöntem valakire, aztán kiderült, hogy összekevertem egy volt osztálytárssal.
- Lehet, de... - elharapom a mondatot és az alsó ajkam a fogaim fogságában ejtem. - Nem tudom, komolyan olyan volt, mintha pontosan tudná ki vagyok.
- Mert lehet, hogy azt hitte, hogy tényleg ismer - ül fel Maxine, majd mélyen a szemembe néz. - Kaylának igaza van, talán csak másnak hitt. Próbálj meg nem ezen agyalni, mert kicsinálod magad - teszi a kezét az enyémre és finoman megszorítja. - Nincs szükséged felesleges stresszre - ingatja meg a fejét. - Viszont, ha esetleg megint összetalálkozol vele és ugyanezt csinálja, akkor szólj. Talán egy véletlen, de kettő lehet gyanús. Az pedig nem hiányzik, hogy bajod essen.
Lehet, hogy igazuk van. Talán tényleg nem kellene ezen agyalnom, mert egy egyszerű véletlen is lehetett. Én is kevertem már össze random embert egy ismerőssel és csak utólag esett le, hogy az nem az az ember volt, akinek hittem. Tudom, hogy ilyen előfordul és szeretném is kiverni a fejemből az egészet, de valahogy mégsem hagy nyugodni a dolog. Lehet, hogy csak az esti rémálmom miatt, de valamiért beleivódott az egész a fejembe és most ott lebeg, mint valami kísértet. Nem akarok ezen pörögni folyamatosan, de nem tudom csak úgy kikapcsolni az agyam. Igaza van Maxnek, nincs szükségem felesleges stresszre, amit magam generálok és talán teljesen felesleges, mert simán lehet totális félreértés és semmiség.
Örülök, hogy megyünk át a fiúkhoz, mert ők majd segítenek megint elterelni a figyelmem, ahogyan azt reggel is tették, mégha nem is tudnak róla, hogy mennyit segítettek. Bár eléggé megijeszt a gondolat, hogy mennyire szeretnék most a közelükben lenni. Különösen Harvey közelében. Ijesztő, hogy milyen biztonságérzet vett körül, amikor szex után a karjaiban feküdtem. Nem kellene ilyeneket éreznem, mert ez minden, csak nem jó. Rohadtul nem hiányzik egy pasi az életembe, nemhogy a fogadott bátyám. Bőven elég, hogy belementem ebbe az egyezségünkbe. Kiszolgáltatottnak kellene éreznem magam miatta. Úgy kéne gondolnom, hogy csak kihasználja a testem, de valahogy nem tudok így tekinteni rá. Nem, mert Harvey és én egyformák vagyunk, ha azt nézzük, hogy milyen hatással vagyunk a másikra. Arról nem is beszélve, hogy ha tényleg csak ki akarna használni, akkor nem akarná, hogy megnyíljak neki. Plusz a vágyaink, az olyan régóta elnyomott vágyaink kiélése nem számít kihasználásnak, de nem is lehet egyenlő azzal, hogy biztonságot sugalljon.
- Eve - szakít ki a gondolataimból Kayla aggódó hangja -, biztos, hogy csak ez nyomaszt? Olyan, mintha teljesen máshol járnál - kezdi fürkészni az arcom.
A bátyádnál.
Egészen pontosan a bátyjánál járnak a gondolataim és a nyelvemre kell harapnom, hogy ezt ne mondjam ki hangosan. Helyette mosolyt erőltetek magamra és bólintok.
- Persze, bocsi, csak azon agyaltam, amit mondtatok. De minden rendben - teszem hozzá, majd magamhoz ölelem őket. - Köszönöm, hogy meghallgattatok - szorítom őket, s az előbb még erőltetett mosoly, most őszintére változik. - Szeretlek titeket.
- Mi is téged - adnak puszit az arcomra két oldalról.