Love Me or Leave Me

20. fejezet

Reggel mikor felkeltem Max még az igazak álmát aludta. Ne volt szívem felkelteni, szépen lassan kisétáltam az erkélyre és csodáltam a napsütötte tájat.

-Jó reggelt kedvesem! –hallottam meg Max karcos hangját

-Jó reggelt bajnokom! –néztem rá egy mosoly társaságában

-Lemegyünk reggelizni? –kérdezte

-Persze, csak felveszek valamit –álltam fel és megindultam az ajtó felé

-Nekem így is tökéletes vagy –súgta a fülembe

Nem vittem túlzásba, így egy sima pólóra és farmerre esett a választásom, meg persze a legkényelmesebb cipőmre. Hajamat felkötöttem egy kontyba és ki is léptem a fürdőből.

-Odamegyünk Mick-hez meg Lucie-hoz? –kérdeztem Max-et

-Persze.

-Sziasztok! –köszöntünk a párnak egyszerre

-Sziasztok! –köszöntek ők is kórusban- Csatlakoztok hozzánk? –kérdezte a nő

-Persze –feleltem

-Hadd mutassam be Lucie-t a barátnőmet –mutatott a mellette ülő nőre, akin egy kék ruhát viselt

-Ophelia! –mutatkoztam be

-Max!

-Nem gondoltam volna, hogy van barátnőd Mick –csipkelődtem, míg megkentem egy kenyeret vajjal

-Annyira nem nézek ki rosszul, meg van annyi szerencsém, hogy Lucie kibírja a természetemet –jegyezte meg a német

-Tényleg nem nézel ki rosszul Mick –felelte a holland, mire zavart tekintettel rá néztem- Hangosan mondtam ki? –nézett mindekire

-Igen –nevettem fel

-Milyen érzés 2021 legjobb sofőrjének lenni? –kérdezte Mick

-Jó ,de még szokni kell.

-Ophelia, van programod mára? –érdeklődött Lucie

-Ma utazunk haza, viszont, ha van kedved találkozni a héten én benne vagyok.

-Van ruhád a gálára?

-Milyen gálára? –értetlenkedtem

-Az évvégén megrendezésre kerülő díjkiosztó gálára –felelte

-Ez esetben nincs.

-Akkor mindkettőnknek nézünk –kacsintott egyet a lány

-Ha van kedvetek eljöhettek hozzánk Monaco-ba –hozta fel Max

-Rendben, nektek mikor jó? –érdeklődött Mick

-Ha holnap tudtok jönni, jöhettek –felelte Max

-Szuper.

Elköszöntünk tőlük és mentünk is a reptérre. Max szeretett volna felvinni a gép lépcsőjén, de ragaszkodtam, hogy két lábon tegyem meg azt a 6 lépcsőt. Az út gyorsan telt, és mi sem voltunk annyira fáradtak íg elmentünk egy helyi bárba. Kikértük az italokat és beszélgettünk a pultossal, hogy mennyire volt nehéz felállni a karantén után. Meglepő módon azt a választ kaptuk, hogy gyorsan befolyt a hiányzó összeg.

-Táncolunk? –kérdeztem

-Be vagy csiccsentve drágám, ilyen lábbal józanul nem táncolnál –felelte

-Megérdemled, hogy végre rendesen bulizz, ne csak az asztalnál ülj, és puccos ételeket egyél jazz zenével a háttérben.

-Holnap fájni fog a lábad és úgy fogod nyelni a Cataflam-ot, mint a gumicukrot.

-Csönd és gyere –fogtam meg az egyik karját és magammal rántottam a táncparkettre

Max egyszer csak megpörgetett, amin kicsit meglepődtem, de jó értelemben. Max torka szakadtából énekelte végig az összes zenét. Látszott rajta, hogy felszabadul az elmúlt hónapokban összegyűlt stressztől. Elengedte magát és kért még 2-3 koktélt, amitől aztán nem tudta hol van, de még vállalható volt, és persze boldog.

-Mondtam már, hogy szeretlek? –összekulcsolta kezeit a derekamon

-Rengetegszer –feleltem, majd megcsókoltam- Szeretlek –leheltem ajkaira

A bár és az otthonunk közti utat nevetve tettük meg. Az eső is rákezdett így kénytelenek voltunk futni. Mindketten gyorsan vettünk egy zuhanyt, és be is dőltünk az ágyba.