Step-Daddy | JiKook✔️

Prológus

Életem legjobb nyara volt az érettségi utáni időszak. Miután sikeresen leérettségiztem, úgy döntöttem, szeretném folytatni tanulmányaimat, ezért is jelentkeztem Szöul egyik legnevezetesebb egyetemére, média szakra. Kiváló eredménnyel zártam a sulit, ráadásul a beküldött munkáimat egytől-egyig elképesztőnek tartották, ezért nem is volt kétséges, hogy felvesznek. Olyan boldog voltam, mikor megkaptam az értesítést, hogy elfogadták a jelentkezésemet, hogy tinilányokat megszégyenítő módon ugrottam anyukám nyakába, aki alig bírt megtartani, mégis, amint tudatosult benne, hogy elértem a célom, szorosan összefonta karjait derekam körül, s hozzám hasonlóan sikongatni kezdett.

- Alig tudom elhinni! - temettem arcom tenyerembe izgatottan, miközben újra és újra az e-mailt olvastam, amit nemrégiben küldött a bizottság. - Felvettek! - sikítottam sokadjára, fel-alá ugrándozva a nappalinkban tartózkodó kanapén.

- Hát persze, hogy felvettek - helyeselt anyukám büszke vigyorral az arcán. - Az én fiamat? Ugyan, szinte könyörögtek, hogy ezt az egyetemet válaszd! - villantotta ki hófehér fogsorát, mire én csak szemforgatva nevettem fel abszurd kijelentésén.

- Olyan boldog vagyok! - foglaltam helyet az említett bútordarabon, anyukám is hasonlóképpen leült, majd magához húzva vont ismét egy ölelésbe, miközben rózsaszín tincseimmel játszadozott.

- Nem akarod átfesteni a hajad? - csípte ujjai közé egyik lenőtt tincsemet. - Már elég régóta rózsaszín.

- Szeretem, hogy ilyen - vontam vállat, majd fejemet az ölébe hajtottam. - De tényleg rá fér már egy festés. Kezd lenőni - értettem egyet abban, hogy valóban fel kéne frissíteni frizurámat.

- Elmenjek veled? - kérdezte anyukám, finoman cirógatva tincseimet.

- Nem kell - csóváltam meg a fejem. - Majd megkérem Hyunjint, hogy jöjjön velem - dobtam fel magamnak az ötletet, hiszen biztos voltam benne, hogy a fiú szívesen elkísér, ha megkérem rá. Amúgyis nemrég említette, hogy szeretne újítani frizuráján, így biztosan nem lesz ellenére a dolog, hogy együtt menjünk fodrászhoz.

Hyunjinnal osztálytársak voltunk már általános iskolás korunk óta, az évek alatt pedig sikerült kiépítenünk egy igencsak szoros köteléket magunk között. Igaz, voltak kisebb-nagyobb összezördüléseink, mert mindkettőnket kemény fából faragtak, és egyszerűen képtelenek vagyunk elviselni, ha nem nekünk van igazunk. Önfejűek vagyunk mindketten, de a balhéink során mindig sikerült ráébrednünk arra, hogy képtelenek vagyunk elviselni az életet a másik nélkül. Mondhatni legjobb barátokká kovácsolódtunk, de én ezt egy pillanatig sem bánom. A makacssága mellett ugyanis rengeteg pozitív tulajdonsága van, melyek nélkül az életem olyan unalmas lenne, mint egy üres mozivászon. Hihetetlenül idióta, ugyanakkor komollyá is tud válni, ha a szükség úgy kívánja. Rengeteg mindenen mentünk együtt keresztül, ott voltunk egymásnak, mikor vigasztalni kellett a másikat, de akkor is, ha csak valami nevetséges sulis csínytevést próbáltunk leplezni. Igaz, hogy én mintadiák voltam, de Hyunjin előszeretettel tréfálta meg a tanárokat, amiért nem egyszer kapott már büntetést, de jó baráthoz híven mindig kisegítettem. Aztán ott van az is, hogy együtt fedeztük fel, hogy mindketten a saját nemünkhöz vonzódunk. Persze nem egymással. Köztünk soha nem volt több barátságnál, és ez így rendben is van. Mindkettőnknek olyan személyisége van, ami egymással összeférhetetlen. Hyunjinnak Yeonjun, nekem pedig a legjobb barátja, Beomgyu tetszett meg. Akkoriban azon voltunk, hogy összehozzuk a másikat a kiszemeltjével, ami hosszas fáradozás után végül sikerült is. Legalábbis Hyunjin esetében. Beomgyu ugyanis az első adandó alkalommal közölte, hogy nem vagyok az esete, és ne is próbáljanak minket összehozni, mert nem fog sikerülni. Mondanom sem kell, mennyire magam alatt voltam, de Hyunjin végig mellettem volt, és attól függetlenül, hogy neki akkor barátja volt, egy percig sem hagyott magamra. Az elején jól indult a kapcsolatuk, később azonban rengeteget veszekedtek, s jobbnak látták, ha elválnak útjaik. Azóta Hyunjinnak sem volt komoly kapcsolata, nekem meg konkrétan semmilyen kapcsolatom nem volt még, de jelen helyzetben cseppet sem bántam, hogy így alakult. Hyunjinnal ugyanúgy barátok maradtunk, és a véletlennek - vagy talán sorsnak? - köszönhetően ugyanarra az egyetemre is fogunk tovább menni, csak ő színjátszó szakra megy.

Mivel anyával ketten élünk, elhatároztuk, hogy Szöulba költözünk, hiszen nem szerettem volna őt egyedül hagyni, ő pedig pszichológus, szóval igazából bárhol találhat munkát magának. Még nyár elején kezdtük el keresgélni a lakást, hosszas kutakodás után pedig találtunk egy számunkra megfelelő panellakást. Nem volt valami luxus, de épp elegendő szobával rendelkezett ahhoz, hogy kényelmesen elférjünk. Majdnem akkora volt, mint a mostani lakásunk, csupán kettő helyett egy fürdőszobával rendelkezett, és nem volt pluszba vendégszoba. Igaz, hogy nagyon szerettük a jelenlegi lakásunkat, de mégsem maradhattunk itt, ha egyszer ott fogok tanulni éveken keresztül.

Nyár végére sikerült mindent elrendezni, így már csak az maradt hátra, hogy elvigyük a szükséges dolgainkat. A házunk jelenleg is teljes felfordulásban áll, ami annyit takar, hogy rengeteg doboz hever a földön, amelyekben a ruháinktól elkezdve személyes dolgokig minden ott van. Szerencsére a bútorokat nem kell átvitetni, a lakás ugyanis teljesen be van bútorozva, maximum kávéfőzőt meg hasonló apró csecsebecséket kell magunkkal cipelnünk. És itt tartunk jelenleg, nemsokára vége a nyárnak, nekünk pedig ez az utolsó napunk ebben a házban, amelyben kiskorom óta élek. Hiányozni fog ez a ház, hiszen rengeteg boldog és szomorú emléket foglal magába, a legszebb éveimet töltöttem itt, és soha nem lehetek elég hálás azokért a pillanatokért, melyeket e ház falai között éltem meg. Abban is biztos vagyok, hogy könnyes búcsút fogok majd venni tőle holnap, mikor már az autóba pakolva állunk majd a kis kapu előtt, de úgy vagyok vele, hogy ennyi belefér. Azután viszont hátra kell hagynom az életem ezen szakaszát, s a következőre koncentrálni.

Baromira kiváncsi vagyok, mit tartogat számomra az új környezet, új emberek, az egyetem s maga a nagybetűs JÖVŐ...

***