Step-Daddy | JiKook✔️

Ötvenegy

A Jungkookkal töltött napom után a fekete hajú volt olyan kedves, s felajánlotta, hogy hazavisz, én pedig nem tiltakoztam ellene. Csupán annyi kikötésem volt, hogy lehetőleg a lakásunktól távolabb tegyen ki, hogy anya még véletlenül se lásson együtt minket. Az incidens - azaz a csók - után Jungkook szótlanul próbált támogatni engem, karjai közé vonva hagyta, hogy ráleljek a nyugalomra, tartson az bármilyen hosszú ideig. Valóban fogalmam sincs róla, pontosan mennyi időt töltöttünk a fekete hajú erkélyén egymás karjaiba omolva, de nem tűnt elég hosszú időnek ahhoz, hogy ne kezdjen el hiányozni, amint véget ért. Tudtam, hogy elhamarkodottan cselekedtem, mikor ráhajoltam ajkaira, mégis azt kívánom, bár tovább tartott volna az a pillanat. S bár ne lettem volna annyira gyáva, hogy visszavonulót fújjak, miután felidéződtek bennem azok az emlékek, melyeket annak a rohadék volt főnökömnek a jóvoltából kellett átélnem. Jungkook tulajdonképpen semmiről sem tehetett, hiszen én kezdeményeztem a csókot, valamint én is szakítottam azt félbe, miután sikerült pánikba esnem. Rettenetesen szégyelltem magam, amiért így viselkedtem előtte, amiatt pedig különösen, hogy a történtek miatt jelenleg is magát okolja. Bár nem mondta ki hangosan, látni az arcán a csalódottságot, valamint a lelkiismeret-furdalást is, melyet azért érez, mert azt hiszi, túlságosan rám akaszkodott. Ha tudná, mi is a csúf igazság, biztosan másképp élné meg ezt az egészet, de egyenesen rettegtem elmondani neki, mi is történt Seyeon és köztem pusztán percekkel azután, hogy ő összetörte a szívem. Legszívesebben azt az egész szörnyűséges napot meg nem történté tenném, sajnos azonban nem áll módomban ilyesmi, így kénytelen vagyok együtt élni annak a rettenetes napnak az emlékeivel. Tűrnöm kell, magamba fojtanom, s valahogy, bár jelenleg fogalmam sincs hogyan, de túltennem magam rajta. S csak reménykedni tudok, hogy Jungkook a nem rég történtek ellenére ebben a segítségemre lesz.

- Minden rendben? - törte meg a már hosszú ideje fennálló csendet a fekete hajú, én pedig feleszmélve gondolataim fogságából oldalra kaptam a fejem, hogy rá tudjak nézni a vezető ülésen helyet foglaló férfira.

- Persze - vágtam rá szinte azonnal. Túl gyorsan ahhoz, hogy számára is hihető legyen.

- Ha még mindig a csókon vagy fennakadva... - kezdte, azonban belé fojtottam a szót.

- Kezdjük elölről, Jungkook - szóltam közbe, mielőtt még bármi mást kiejthetett volna a száján. Mondanám, hogy ezzel a kijelentésemmel fejest ugrottam a mély vízbe, de az az igazság, hogy már a hét eleje óta azon gondolkodom, mikor lenne a legmegfelelőbb időpont arra, hogy közöljem vele, elszállt a haragom, s egyszerűen képtelen vagyok meglenni nélküle. Túlságosan is szeretem ahhoz, hogy ne adjak neki még egy esélyt.

- Hogy...? Most pontosan mire is gondolsz? - kérdezte értetlenül, ugyanis ezek szerint számára nem egészen volt tiszta, hogy a kettőnk kapcsolatára céloztam. Szeretném újra kezdeni vele, s ha lehet, ezúttal teljesen másképp. Nem akarok titkos találkákat, folyamatos rejtőzködést, hogy mindig feszélyezve kelljen éreznem magam amiatt, hogy épp melyik ismerősbe botlunk bele. Elegem volt ebből. Elegem volt abból, hogy nem szerethetem nyíltan azt a férfit, aki teljességgel kisajátította a szívemet. S tán lélekben - vagy másképp - nem voltam felkészülve az anyának tett vallomásomra, tudtam, hogy úgysem kerülgethetem örökké. Előbb vagy utóbb úgyis ki kéne tálalnom neki mindenről, s bár fogalmam sincs, hogyan reagálna, van egy olyan sejtésem, hogy biztosan borzasztóan meg fogom bántani. Viszont bármit teszek, a végeredmény úgyis elkerülhetetlen lesz, így jobb lesz mielőbb beletörődnöm, s végre tököt növesztenem magamnak, hogy elé álljak a színtiszta igazsággal.

- Kettőnkre - suttogtam az autó néma csendjében, melynek hatására a fekete hajú szinte azonnal rám kapta a tekintetét. Persze csak egy röpke pillanat erejéig, hiszen kénytelen volt az utat figyelni közben. - Szeretném újra kezdeni veled, ha te is benne vagy - ismételtem meg magam, s sikerült teljesen zavarba jönnöm, ugyanis lesütött szemekkel, ujjaimat piszkálgatva motyogtam a szavakat. Jungkook azonban mintha épp a világvége közeledne, olyan hirtelen féket fogott, hogyha nem kötöttem volna be magam, tuti kirepülök az ablakon. Az első alkalmas helyen félrehúzódott, s olyan hitetlen szemekkel nézett rám, mintha a világ nyolcadik csodáját közöltem volna éppen.