Step-Daddy | JiKook✔️

Hét

A veszekedésünket követő napok eléggé feszülten teltek, ugyanis egyikünk sem nagyon akart hozzászólni a másikhoz. Úgy jártunk-keltünk anyával a házban, mintha ősi ellenségekként kellene osztozzunk ugyanazon a lakáson. Bocsánatot akartam tőle kérni. Tényleg azt akartam tenni. Azon az estén rendesen gyötört a bűntudat, amiért haragomban mindent a fejéhez vágtam, ezért mikor motoszkálást hallottam a nappaliban, kisétáltam, hogy még egyszer átbeszéljük a dolgokat. Ám miközben kisettenkedtem, meghallottam őt telefonálni valakivel, és igencsak érdekes dolgokat mondott ennek a személynek, például, hogy én még mindig gyerek vagyok és nem értem meg őt, meg hogy elvakít a túlzott aggódásom és önzőségem. Ekkor még nem tudtam kivel beszél, de már az is rettentő rosszul esett, hogy valakinek így beszél rólam a hátam mögött. Hát még amikor rájöttem, hogy ez a valaki Jungkook. Ugyanis azok után, hogy így lejáratott engem előtte, mintha mi sem történt volna, boldogan csevegni kezdtek a randijukról, meg hogy megismételhetnék, hiszen mindketten nagyszerűen érezték magukat. Mondanom sem kell, ennek hallatán teljesen elborult az agyam, és a maradék bűntudatom is elszállt, amit percekkel korábban éreztem. Mégis hogy viselkedhet így? Kibeszél engem Jungkooknak, aztán boldogan tervezgetni kezdi a következő találkájukat. Ahelyett, hogy azzal foglalkozna, hogy kibéküljön velem, inkább egy idegen férfival törődik, aki valószínűleg csak ki akarja használni. Mégis mikor jutott ilyen szintre a kapcsolatunk? Az eddig gondoskodó, figyelmes és törődő anyukám nagyobb figyelmet szentel egy nála 13 évvel fiatalabb kollégájának, mint a saját fiának. Leszarom, hogy elmúltam már 19 és nem vagyok egy tehetetlen kisgyerek, de akkor sem feledkezhet meg rólam csak így. Sőt, nemhogy megfeledkezik, egyszerűen csak nem vesz figyelembe. Nem hozzám jön megbeszélni a dolgokat, ahogy eddig mindig, hanem Jungkookhoz. Ennek a gondolata pedig olyan mély gyökeret vert bennem, hogy nemhogy bocsánatot kérni nem voltam képes, de még hozzászólni sem az anyámhoz. Egyszerűen nem bírtam volna rávenni magam, hogy bármi kedveset mondjak neki, ezért inkább úgy döntöttem, egyáltalán nem mondok neki semmit. Leszarom, hogy ezt rossz néven veszi vagy esetleg még jobban megsértődik, ugyanis jelenleg sokkal nagyobb az én sérelmem, mint az övé. Szerencsére nem is nagyon találkoztunk a héten, hiszen ő dolgozott, én meg az egyetemen voltam, de olyannyira kiakasztott ez az egész helyzet, ami Jungkook miatt alakult ki köztünk anyával, hogy még az óráimra sem tudtam odafigyelni rendesen.

Péntek délután idegesen trappoltam a lakásunk felé, főleg mert ismét egyedül kellett hazajönnöm. Hyunjin sikeresen lekoppintott azzal az indokkal, hogy megismétlik a randijukat a sráccal, aki bejön neki. Rohadt jó neki, mit ne mondjak. Én meg antiszockodok az egyetemen is meg otthon is. A lakásunk elé érve még idegesebb lettem, mert eszembe jutott, hogy anya ma délelőttös, ezért valószínűleg már otthon van, nekem meg az sincs, ahova elmenekülhetek előle. Abban reménykedve lépdeltem fel a lépcsőn, hogy a fekete hajú férfi nem tartózkodik a házunkban és átkoztam magam azért, mert képtelen voltam lecsekkolni a parkolót, hogy itt van-e a kocsija. Idegesen nyúltam a kilincshez, majd lenyomva azt beléptem a házba. Levetettem a cipőmet és a kabátomat, azonban már az előszobából megcsapott a nappaliból kiszűrődő nevetés hangja, ebből pedig azonnal leesett, hogy mindössze két dolog történhetett: vagy annyira bedilizett az anyám, hogy magában nevetgél, vagy van valaki rajta kívül a házban. Sajnos vagy nem sajnos a második opció lett a nyerő, ugyanis a nappaliba érve megpillantottam egy igencsak elegánsan öltözött fekete hajú féliste-, akarom mondani Jungkookot. Amint betotyogtam a nappaliba, az előbbi önfeledt nevetés megszűnt. Anya rám vezette gyönyörűen csillanó sötét szemeit, ajkát pedig halvány mosolyra húzta.

- Szia, Jimin - köszöntött, és komolyan mondom, napok óta ez az első alkalom, hogy valamiféle kedvességet érzek áradni belőle az irányomba.

- Szia...sztok - vezettem tekintetem a nem messze anya mellett ülő fekete hajú szívtipróra, aki mosolyogva bámult vissza rám, kezében egy kávés csészével.