A munkahelyemre érve igyekeztem kizárni a Jungkookkal kapcsolatos gondolataimat, hiszen még mindig borzasztóan kétségbe voltam esve. Szinte fel sem bírtam fogni, amit Jiyoung nem régiben közölt velem, s olyan szinten magamon kívül voltam, hogy azt sem hallottam, ahogy Jisung épp engem szólítgat.
- Hékás! Neked magyarázok már vagy 10 perce, de te láthatóan rám se bagózol - dorgált le csípőre tett kézzel, én pedig lehajtott fejjel kértem tőle elnézést, amiért valóban ilyen csúnyán figyelmen kívül hagytam, holott ő végig csak segíteni próbál nekem. - Nincs baj, Jimin, de ha itt vagy, akkor száz százalékosan itt kell lenned - magyarázta továbbra is szigorúan. - Ez egy rendkívül híres cég, itt nem ejthetünk hibákat, különben annak több ember is a kárát látja. A magánéletedet otthon kell hagynod. Itt csakis a munkára szabad koncentrálnod - oktatott tovább, és én bármennyire is kívántam a hátam közepére az egészet, mégsem haragudhattam rá olyasmi miatt, amiben tulajdonképpen igaza van. Én azért vagyok itt, hogy tanuljak, nem pedig azért, hogy Jungkook miatt keseregjek. Az ráér otthon is.
- Igazad van - motyogtam bűnbánóan. - Nagyon sajnálom - kértem bocsánatot meghajolva, mire Jisung csak barátságosan hátba veregetett, majd folytattuk tovább a munkát.
Innentől kezdve csak és kizárólag a munkára koncentráltam, mégha különösképpen nem is kellett csinálnom semmit, azért néha-néha besegítettem a díszlet hordozásban vagy a fények beállításában. Jisung készítette a képeket, nekem meg az volt a dolgom, hogy figyelemmel végigkísérjem a munkáját, időnként pedig még az én véleményemet is kikérte, amiért kifejezetten büszke voltam magamra. Jól esett, hogy őt, mint profi fényképészt érdekli egy magam fajta kezdő véleménye, ez pedig elegendő önbizalmat adott ahhoz, hogy bátran elmondjam neki a gondolataimat. A Jisunggal közös munka igazából nagyszerű hangulatban telt, jól kijöttem a barna hajú férfivel, főleg mivel nem sokkal volt idősebb nálam. Úgy Jungkookkal egyidősnek saccoltam, ami tökéletesen megmagyarázza, miért értünk ilyen könnyedén szót egymással. Ezenkívül meg nem is volt egy ugráltatós fajta, nem úgy kezelt engem, mint valami csicskát, hanem mint egy gyakornokot, akinek segítségre van szüksége. Ilyen jó hangulatban szinte észre sem vettem, mikor lejárt a munkaidő, s már csak azon kaptam magam, hogy mindenki pakolászni kezd. Jó gyakornokhoz híven segítettem elpakolni Jisungnak a dolgait, majd megköszöntem, hogy ma is a segítségemre volt.
- Igazán semmiség - vont vállat lazán, mikor már sokadjára hálálkodtam azért, hogy segített és elnéző volt velem. - Nem akartam rákérdezni, mert a munkahelyünkön vagyunk, de mivel már lejárt a műszak, ezért vehetjük úgy is, hogy most már munkán kívül vagyunk. Szóval mégis csak megkérdem, minden rendben? - nézett rám kérdőn a barna hajú, engem meg teljesen meglepett a hirtelen jött érdeklődése, de azért jól esett, hogy rákérdezett.
- Persze, minden oké - hazudtam, hiszen mégsem akartam belerángatni a magánéletembe. Munkatársak vagyunk, de azért nem vagyunk olyan közeli viszonyban, hogy kiteregessem a szennyest.
- Családi gondok? - kérdezett rá félve, melynek hallatán automatikusan rázni kezdtem a fejem. Szerencsére semmi baj jelenleg anya és köztem, azt leszámítva, hogy még mindig ellenzi a Taeminnel való kapcsolatomat, de ez most mellékes. - Akkor talán párkapcsolati? - faggatott tovább, ennek hallatán viszont teljesen megdermedtem. Őszintén el kellett gondolkodnom, mégis miféle választ adhatnék, hiszen Jungkook nem a párom, mégis szerelmes vagyok belé. Ráadásul ott van Taemin, akivel egy jó ideje semmi sehol. - Eltaláltam? - kérdezett rá óvatos mosollyal az arcán Jisung, én pedig ajkamat rágcsálva próbáltam megfogalmazni valami reális választ.
- Ez bonyolult - nyögtem ki végül, hiszen a Jungkook és köztem történtek valóban nem mindennapi dolgok, mégsem szerettem volna részletezni őket.
![](https://img.wattpad.com/cover/282974889-288-k119090.jpg)
YOU ARE READING
Step-Daddy | JiKook✔️
FanfictionMi történik, mikor a gyönyörű, fiatalos, modelleket megszégyenítő külsővel rendelkező egyedülálló anyukád egy nála több, mint tíz évvel fiatalabb sráccal kezd el randizni? Természetesen mindent elkövetsz azért, hogy megakadályozd ezt a katasztrófát...