Harminckettő

1.9K 127 18
                                    

Miután kellő képpen elhatároztam magam, Jungkook felkelt az ágyból, majd az éjjeli szekrényéhez lépett, melynek fiókjából egy tubust vett elő. Nem kellett zseninek lennem hozzá, hogy tudjam, síkosító után kutat, én pedig beharapott ajkakkal kísértem végig minden mozdulatát. Nem mondom, hogy megnyugodtam, mert még mindig rohadtul bennem volt a félsz, de tudtam, hogy Jungkook sosem bánna velem rosszul és bíztam benne annyira, hogy hagyjam, ő fosszon meg attól az értékemtől, melyet még senkinek sem hagytam elvenni. A megszerzett tárggyal a kezében visszatérdelt az ágyra, majd nyomott egy keveset az ujjára a tartalmából. Felhúzott térdekkel feküdtem az ágyban, hogy könnyebben hozzám tudjon férni, ő pedig lábaim közé furakodott, majd lassan visszahajolt alfelem tájékára. Először csak apró körkörös mozdulatokat végzett ánuszom körül, mindeközben pedig másik kezével oldalamat simogatta, gyengéd érintéseinek köszönhetően pedig teljesen libabőrös lettem. Lassacskán elkezdte becsúsztatni mutató ujját, ami egész könnyedén sikerült neki ahhoz képest, mennyire paráztam tőle. Picikét kellemetlen volt, ahogy bennebb tolta hosszú ujját, de egy idő után megszoktam, s már szinte élvezettel töltött el, ahogy ki-be járatta bennem. Nem sokkal később csatlakozott második ujja is, amin nem meglepő módon már felszisszentem, hiszen ez már a múltkor is kicsikét fájdalmasnak bizonyult, s akkor még csak nem is használt síkosítót. Ez a barom komolyan képes lett volna full szárazon megujjazni, úgy, hogy még szűz vagyok! Most azonban szerencsére jól végezte a dolgát, ugyanis sokkal kevesebb kellemetlenség ért, mint amire számítottam. Igaz, hogy feszített, de még nem mondanám kegyetlenül fájdalmasnak, így összeszorított fogakkal tűrtem, hogy annak mozgását is megszokjam magamban. A harmadik ujjánál azonban már rendesen fájdalmat éreztem, hiszen tudtam, hogy én alapjáraton is vékony vagyok, ennélfogva pedig volt róla egy halvány elképzelésem, mennyire szűk lehettem odalent. Jungkook mindvégig leste a reakciómat, s ha úgy látta, fájdalom ér, rögvest megállt, amíg jobban nem éreztem magam, hogy utána folytatni tudja. Nagyon hálás voltam neki ezért, ugyanis nem túl magas a fájdalomküszöböm, s másokkal ellentétben nekem igenis szükségem van egy szusszanásnyi időre, amíg belejövök a dolgokba. Bizonyos idő elteltével megszoktam magamban ujjait, s már kezdett élvezetesnek hatni, ahogy járatja bennem hosszú végtagjait, így nem haboztam a lepedőt markolászni, s néha-néha hangosabban nyögni, hogy tudomására jusson: igenis élvezem, amit csinál. Mikor már Jungkook elég tágnak ítélt meg, kihúzta belőlem csontos ujjait, s újra az éjjeli szekrénye fiókjában kezdett matatni, hogy előkotorjon még valamit. Számítottam rá, hogy gumit keres, s miután fogai segítségével kinyitotta, gyors ütemben felgörgette magára a védekezésre szánt alkalmatosságot. Magát is benedvesítette, elvégre tisztában volt vele, hogy nekem ígyis eléggé fájdalmas lesz, majd vissza helyezkedett lábaim közé, s kérdő tekintettel pillantott le rám.

- Készen állsz? - kérdezte, s bár még mindig paráztam egy kicsit, úgy voltam vele, hogyha az ujjait el tudtam viselni, a farkát is el tudom, nem?

- I-Igen - rebegtem vékony hangon, a fekete hajú pedig egy halvány mosolyt küldve felém lehajolt, hogy rövidke csókot adjon ajkaimra.

- Minden rendben lesz - simogatta meg az arcomat, s ahogy sötét szembogarai találkoztak bizonytalan fényű lélektükreimmel, a kétség s a félelem utolsó szikrája is kihunyni látszott belőlem.

Miután újfent biztosított róla, hogy vigyázni fog rám, óvatosan előre lendítette csípőjét, szemeim pedig abban a pillanatban könnybe lábadtak, ahogy megéreztem őt magamba csusszanni. Nem hazudok, kegyetlenül fájt, ahogy magamba nyeltem Jungkook hosszát, ezt pedig leplezni sem tudtam, hiszen úgy belevájtam körmeimet a fekete hajú vállába, hogy csoda, hogy nem serkent ki a vére. Fájdalmasan nyöszörögtem, pedig Jungkook konkrétan meg sem moccant azon kívül, hogy belém engedte magát, én mégis úgy éreztem, menten szétszakadok belülről. Sejtettem, hogy életem egyik legfájdalmasabb pillanata lesz a szüzességem elvesztése, mégsem voltam lélekben felkészülve erre. Jungkook előtt azonban le a kalappal, amiért képes volt teljesen visszafogni magát, s türelmesen várni, amíg azt nem mondom, mehet.

Step-Daddy | JiKook✔️Donde viven las historias. Descúbrelo ahora