Step-Daddy | JiKook✔️

Három

Emlékeztek, mikor azt mondtam, van egy olyan érzésem, hogy a Jungkookkal való találkozás nem csak egyszeri alkalom volt? Nos, mint ahogy az általában lenni szokott, a megérzésem tökéletesen beigazolódott. Egy héttel később ugyanis ismételten betoppant, csak ezúttal már otthon voltam, mikor megérkezett.

- Megyek! - kiáltottam, mikor hallottam, hogy valaki a lakásunk ajtaján kopog. Már azt hittem, Hyunjin az, de aztán leesett, hogy ma több órája van, ezért kizárt, hogy ő legyen. Majdnem kaptam egy kisebb infarktust, mikor megpillantottam Jungkookot a bejárati ajtónk előtt ácsorogni.

- Szia - köszönt, kivillantva gyöngyöző fogsorát.

- Szia - köszöntöttem, majd hátráltam pár lépést, hogy be tudjam őt engedni. - Mi járatban? - kérdeztem, miközben ő bennebb lépett, és csak ekkor vettem észre, hogy valamit rejteget, ugyanis mindkét kezét a háta mögé dugta.

- Úgy hallottam, valakinek ma szülinapja van - vigyorodott el, majd előkapta kezeit, melyekben egy ajándékdoboz hevert, ráadásul elég nagy. - Boldog szülinapot! - nyújtotta át nekem a dobozt, én pedig pár másodperc erejéig csupán meglepetten pislogtam magam elé, mint aki nem hiszi el, hogy ez megtörténik.

- Oh...köszönöm szépen! - ocsúdtam fel a döbbenetből, majd átvettem tőle az ajándékdobozt. - Igazán nem kellett volna - mosolyodtam el kínosan, hiszen nem értettem, miért vett nekem ajándékot. Igaz, hogy anya munkatársa, de eddig csak egyetlen egyszer találkoztunk, nem kéne ilyen kedvesnek lennie hozzám.

- Ugyan, amúgysem olyan nagy dolog - vont vállat lazán.

- Jungkook? Te vagy az? - lépett ki anya a nappaliból, majd megpillantva a férfit azonnal elmosolyodott, s közelebb lépett hozzá. - Szia - köszöntötte, miközben karjait Jungkook vállára vezette, s magához húzta a férfit. Tátott szájjal bámultam, ahogy anyám megöleli a férfit, aki készségesen viszonozza a gesztust, miközben elmormol egy sziát. Na jó. Mégis mi a jó isten történik itt? Még levegőt is elfelejtettem venni, miközben őket bámultam, s azon gondolkodtam, mikor kerültek ezek ilyen bensőséges viszonyba. - Nahát! Csak nem ajándék Jiminie szülinapjára? - lépett el tőle anya, s egyenesen felém vette az irányt, hogy szemügyre vehesse a Jungkooktól kapott ajándékdobozom. - Hát emlékeztél rá? - nézett hátra a férfira, aki csak elmosolyodva bólintott egyet. - Ez igazán aranyos tőled - vetett rá anya egy hálás mosolyt, de abban a nézésben volt valami más is. Az, ahogy egymás szemébe néztek, túlságosan is filmbeillő pillanat volt, amelyekről folyton azok a nyálas romantikus pillantások jutnak az ember eszébe. Nagyon nem tetszett nekem ez az egész.

- Ez semmiség - rántott ismét vállat Jungkook, mintha olyan természetes lenne, hogy ajándékot vesz a munkatársai gyerekeinek. Vagy tényleg ezt csinálja minden munkatársával?

- Akkor... - fordult vissza felém anya - Miért nem nyitod ki, Jiminie? - nézett rám mosolyogva, én meg úgy éreztem magam, mint egy ötéves, akit arra kell bátorítani, hogy nyissa ki az ajándékát.

Végül letettem a dobozt a földre, majd törökülésbe vágva magam elkezdtem szétszaggatni a gondosan becsomagolt ajándékdobozt. Miután sikerrel jártam, óvatosan leemeltem a doboz tetejét, majd belepillantva lestem meg, mi is az ajándék.

- Úgy gondoltam, itt nyugodtan tárolhatod majd a gyönyörű fényképeidet - magyarázta Jungkook, miközben kiemeltem a dobozból a babakék borítású fényképalbumot.

- Ez...nagyon király - forgattam a kezeim között, és őszintén így gondoltam. Baromira tetszett az album, amit Jungkooktól kaptam, talán azért is, mert egyszerű volt, könnyű és a színe is passzolt az ízlésemhez. - Tényleg köszönöm - pillantottam rá hálásan, de a mosoly ráfagyott az arcomra, mikor megláttam, hogy egyik kezével anya derekát öleli át hátulról. Az eddigi hálám egy szempillantás alatt elpárolgott, helyét pedig átvette a düh, s az akarat, hogy Jungkookot minél előbb kipenderítsem a házból. Most már egyre biztosabb vagyok benne, hogy ezek ketten nem csak sima kollégák.