Step-Daddy | JiKook✔️

Ötvenkettő

Több, mint három hete annak, hogy eljöttem otthonról, s átmenetileg Jungkookhoz költöztem, amíg anyukám úgy dönt, hogy újfent hajlamos szóba állni velem. Nem keresett. Azóta, hogy megkért, menjek el egy kis időre, hogy nyugodt körülmények között átgondolhassa a dolgokat, egyetlen egyszer sem írt vagy hívott fel, személyesen pedig végképp nem keresett. Bevallom, ezt az időt már picikét túl hosszúnak találtam, túl soknak ahhoz, hogy gondolkodjon, lehiggadjon s beszélni akarjon velem. Ugyanakkor nem volt bátorságom ahhoz, hogy én törjem meg a csendet, hiába jutott eszembe sokszor, hogy talán el kéne mennem hozzá, haza kellene költöznöm, egyszerűen nem tudtam rávenni magam, hogy megtegyem. Tisztában voltam vele, hogy az anyámnak minden oka megvan haragudni rám, hogy azok után, amit Jungkookkal tettünk, nem is kellene abban reménykednem, hogy valaha is megbocsájt, mégis, a remény olyan dolog, ami csak akkor foszlik szerte, mikor a válasz már teljes valójában előtted hever. Márpedig anya nem adott választ, semmilyen intő jelet, hogy most akkor merre is hajlana inkább, hogy képes-e megbocsátani nekem, vagy végül úgy dönt, inkább haza se menjek többé. Egyéb lehetőségem azonban nem volt, mint kivárni, folyamatosan kétségbeesés és reménytelenség között ingázni, ugyanis ebben a helyzetben valóban fogalmam sem volt róla, mi lehet a végkifejlet. Jungkook szerencsére végig megértő volt velem, folyamatosan próbált erőt önteni belém, vigasztalt, hogy minden rendben lesz, csupán elegendő időt kell adnom neki. Picikét miatta is bűntudatom volt, ugyanis hiába adatott meg a lehetőség számunkra, hogy végre hosszabb ideig kettesben legyünk, s kiélvezzük egymás társaságát, ezt több szempontból sem sikerült megvalósítanunk. Először is, túlságosan aggasztott az anyával való helyzetem, s nem tudtam elegendő figyelmet szentelni a páromra, aki többször is próbált közeledni felém. Amikor pedig mégis sikerült kizárnom az anyával kapcsolatos aggályaimat, s próbáltam viszonozni Jungkook közeledését, minden egyes alkalommal eszembe jutott az az átkozott Seyeon, ami miatt az összes gyenge próbálkozásunk kudarcba fulladt. Hiába estek jól a csókjai, az ölelései, a közelsége, hiába kívántam őt teljes egészében, egyetlen egyszer sem sikerült eljutnunk odáig, hogy lefeküdjünk egymással. Akartam őt, talán jobban is, mint azelőtt bármikor, a testem azonban automatikusan remegni kezdett, mikor Jungkook végigsimított a fenekemen, a gyomrom pedig görcsbe rándult, s ezek sajnos nem a korábbi, pozitív reakciók voltak, melyet Jungkook érintései váltottak ki. Ezek a reakciók tele voltak félelemmel, iszonyattal s kétségbeeséssel, ezért végül minden egyes alkalommal leállítottam Jungkookot, még mielőtt akár egyetlen ruhadarab is lekerült volna rólunk. Féltem, egyenesen rettegtem annak a gondolatától, hogy valaki ugyanott vagy ugyanúgy hozzám érjen, mint Seyeon, még akkor is, ha tudtam jól, hogy Jungkook sosem lenne képes úgy bánni velem, ahogy az a söpredék tette. A szívem szakadt meg minden egyes alkalommal, mikor visszavonulót kellett fújnom, ugyanis láttam Jungkook tekintetében az őszinte értetlenséget, s hiába próbálta leplezni, nagyon jól tudom, hogy csalódott volt, amiért nem érhetett úgy hozzám, mint korábban. Biztos voltam benne, hogy össze van zavarodva, nem érti, miért utasítom vissza minden egyes alkalommal, mégsem kérdett rá soha a pontos okára, csupán szomorúan, de beletörődött, hogy nem vagyok hajlandó szexuálisan közeledni felé. Nem faggatott, nem erősködött, s talán ez volt az, ami miatt még inkább bűntudatom volt, ugyanis ezzel is csak azt éreztette, hogy bármilyen elutasító is vagyok, bármennyire is visszakozom a szextől, ő nem hajlandó emiatt vitát kezdeményezni, inkább elfogadja, s megvárja, amíg önként közeledek felé. Ennek a gondolata pedig teljesen kikészített, ugyanis fogalmam sem volt, képes leszek-e rá valaha, hogy ugyanúgy közeledjek felé, mint a történtek előtt. Ha korábban nem tette volna, azzal, hogy mindezek ellenére velem maradt s folyamatosan vigasztalni próbált, úgy gondolom, tökéletesen bebizonyította, hogy nem csupán kihasznált korábban, s valóban annyira szeret s velem akar lenni, mint ahogyan azt állítja. Mindezektől a borzalmas körülményektől eltekintve nem telik el úgy nap, hogy ne mondaná el a saját szájával, hogy nagyon szeret, és hogy hálás azért, amiért mellette maradtam. Az ilyen pillanatokban pedig egy picikét mindig megolvad a szívem, a következőben meg megszakad, amiért bármennyire is szeretném, képtelen vagyok teljesen megadni neki, amire vágyik. A legrosszabb pedig, hogy ezáltal olyasmiért büntetem, amit még csak nem is maga követett el.