Step-Daddy | JiKook✔️

Ötvennyolc

Az elmúlt három hét nem volt túl egyszerű számunkra. Ahogy arra számítottunk, a rengeteg bizonyítékkal, valamint a mi vallomásaink által sikerült elérnünk, hogy vádat emeljenek Seyeon ellen. Ahhoz viszont, hogy sikeresen rács mögé juttassuk, szükség volt az érintettek eskü alatti vallomására, ami miatt persze engem, Jisungot, Jungkookot és a többi áldozatot is beidéztek a bíróságra tanúnak. Nem mondom, hogy nyugodt szívvel fogadtam a levelet, főleg azért, mert anya talált rá a panelünk postaládájában s nyilván azonnal tudni akarta, miről van szó. Ez csak azért volt bajos, mert neki egész idő alatt fogalma sem volt róla, mi történt velem, egyszer sem próbáltam elmondani, és valahol úgy érzem, talán soha nem is akartam. Kezdetben azért, mert túl friss volt és képtelen voltam beszélni róla, aztán azért, mert összevesztünk, és nem volt rá alkalmam. Miután pedig kibékültünk, igazából nem is tudom...Talán csak féltem, hogy felzaklatom, elvégre pontosan tudom, mennyire a szívén viseli a sorsomat, és hát melyik szülő fogadná nyugodt szívvel a hírt, miszerint a gyereke nemi erőszak áldozata lett? Nos, ha van ilyen szülő, azt semmiképpen nem nevezném igazi szülőnek, az én anyukám pedig a létező legjobb anya a világon, s mindentől úgy próbál óvni, mintha az élete múlna rajta. Valószínűleg kisebb idegösszeomlást kapna, ha megtudná, mi történt velem, ennek pedig a legkevésbé sem akartam kitenni soha. Viszont mindennek eljön a maga ideje, s sajnos vagy nem sajnos, nem titkolózhattam tovább anya előtt, mivel rátalált a bíróságtól érkező levelemre. Hiába is próbálnék hazudni, mégis mivel tudnám kimenteni magam, ami kevésbé hangzik rosszul? Elvégre ha beidéznek a bíróságra, az semmi esetre sem lehet valami pitiáner csínytevésnek a jele, ami fölött anya szemet hunyna. Nem, nagyonis tudja, hogy komoly dologról van szó, ezért kár is tagadnom vagy hazudoznom, addig úgysem hagyna békén, míg ki nem szedi belőlem.

Szerintem nem túlzok, ha azt mondom, az volt életem egyik legfájdalmasabb pillanata, mikor elmeséltem anyának, mit tett velem Seyeon. Soha életemben nem láttam őt olyan keservesen sírni, mint aznap, még akkor sem, amikor megtudta, hogy Jungkookkal milyen csúnyán átvertük. Vigasztalhatatlan volt, folyamatosan zokogott, miközben azt hajtogatta, hogy mennyire sajnálja, hogy nem tudott megvédeni, holott anyai kötelessége lett volna, hogy az élete árán is óvja a gyermekét. Persze én is sírtam rendesen, ugyanis bekövetkezett az, amitől féltem, anya olyan szintű bűntudatot zúdított magára, hogy nem győztem magyarázni, hogy ez semmi esetre sem az ő hibája. Megállíthatatlanul ostorozta magát, olyanokat szajkózva, hogy észre kellett volna vennie, mennyire magam alatt vagyok, jobban oda kellett volna figyelnie rám, kitartóbban kellett volna kérdezősködnie a szomorúságom és levertségem okáról, meg hogy alaposan ellenőriznie kellett volna, kihez enged el dolgozni. Hiába mondtam, hogy ezek közül egyik sem az ő felelőssége tekintve, hogy már felnőtt vagyok, ő csupán kijelentette, hogy haláláig az ő felelőssége maradok. Nem mondom, hogy nem esett jól, hogy ennyire aggódik miattam és félt engem, ugyanakkor én is aggódtam miatta s amiatt, hogy túlságosan magára veszi a dolgokat. Olyannyira rosszul érintették őt a hallottak, hogy az elkövetkezendő három napban vele kellett aludnom, valamint a lakásból se nagyon akart kiengedni, ezért csak úgy tudtunk találkozni Jungkookkal, ha ő eljött hozzám. Amíg anya dolgozott, egyszerűen meg volt tiltva számomra, hogy elhagyjam a lakást, miután pedig hazaért, folyamatosan körülöttem ugrált. A harmadik ilyen nap után már kezdett idegesítővé válni, ráadásul Jungkookkal sem tudtuk nyugodtan, kettesben tölteni az időt. A fekete hajút is zavarta anya viselkedése, ezért végül szembesítette azzal, hogy attól, hogy mostantól rám lesz kattanva és konkrétan levegőhöz nem hagy jutni, én nem fogom jobban érezni magam. Anya először nem akarta elfogadni Jungkook állításait, ezért egy alapos veszekedés alakult ki kettejük között, azonban egy éjszaka gondolkodási idő elég volt anya számára ahhoz, hogy rájöjjön, Jungkooknak igaza van. Bocsánatot kért tőlem, amiért ennyire mániákusan viselkedett, s megígérte, hogy ezentúl több teret ad majd nekem, úgy ahogyan addig is tette. Sajnáltam, amiért lényegében le akartam koptatni magamról, de valóban durván a ló túloldalára esett, s már-már a levegőtől is óvni próbált. Kénytelenek voltunk szembesíteni vele, hogy ez így nem mehet tovább, s szerencsére ő is megértette, a későbbiekben pedig minden tőle telhetőt megtett azért, hogy megváltozzon ez a túlzottan féltő hozzáállása.